Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Piros-fehér után kék-sárgában

Piros-fehér után kék-sárgában

Szerző:

KBSC MÉDIA

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig


Igazi ősdiósgyőriként tartják számon Vitelki Zoltánt, aki legtöbb mérkőzését piros-
fehérben játszotta, ám futballozott Vácon, Mezőkövesden, sőt Kazincbarcikán is.


Akaratereje és szorgalma példaértékű, melyet ettől a szezontól a KBSC vezetőedzőjeként
kamatoztathat. Célokról, tervekről, valamint a bajnoki álmokról kérdeztük az új
vezetőedzőt.

– Koleszár Györgyről, – aki az elmúlt idényben a KBSC szakmai munkáját irányította –
mindig úgy nyilatkozott, mint egyfajta mentoráról, hiszen dolgozott is a „keze alatt”.

Mit tanult tőle, amelyet majd ön is alkalmaz a csapatnál?
– Koleszár Gyuri megszállottságát mindenképpen szeretném hasznosítani edzőként. Neki
olyan szeme van a futballhoz, a futballistához, olyan szinten tud „meccselni”, hogy az
mindenkire, így rám is pozitívan hat. Ezúton is szeretném neki megköszönni, hogy az ő
vezetésével bajnokságot nyert a Kazincbarcika, melyet nagyon sikeresen tudott motiválni.

Milyen arculata lesz a KBSC-nek a szezonban?
– Semmiféleképpen nem a gyáva nyúl szerepét szeretnénk eljátszani a másodosztályban. Én
azt szeretném elérni, hogy senki ne úgy könyveljen el bennünket, hogy itt van egy vidéki
csapat, amely próbál itt erőlködni. Azon leszek, hogy a játékosokkal elhitessem azt, hogy
nem véletlenül nyerték meg az NB III-as bajnokságot. A felkészülés során közösen eltöltött
egy hét, mindenképpen önbizalommal tölt el, biztos vagyok benne, hogy a játékosok éhesek
a sikerre, és arra, hogy megmutassák magukat a másodosztályban.

A KBSC-nek mi kell ahhoz, hogy meghosszabbítsa másodosztályú tagságát?
– A magabiztosság döntő. Nálam az is egy fontos szempont, hogy olyan játékosok lépjenek
pályára, akik nem félnek a teher alatt. Biztos vagyok benne, hogy egy picit le fognak
bennünket nézni az ellenfelek. Ha ezt mi kellőképpen a magunk javára tudjuk fordítani és
megfelelően felkészülünk, akkor mindenféleképpen jól fogunk belőle kijönni.

Már játszott Kazincbarcikán és ellenfélként is megfordult már itt korábban. Itt is nagyon
szeretik a futballt. Milyen ez a légkör?

– Abban reménykedem, hogy a stadiont meg tudjuk tölteni szurkolókkal, a csapatnak
ugyanis szüksége van a drukkerekre. Biztos vagyok benne, hogy ha egy fiatal játékos azt
látja, hogy több ezren kint vannak a meccsen, más tűzben fog égni, mintha csak néhány
százan lennének. Minél több szurkoló van, annál több és szebb sikereket tudunk elérni.
Bízom benne, hogy előbb utóbb még jobban összeforr a szurkoló és a játékos kapcsolata.
Szeretném, ha a közönség akkor is buzdítaná a csapatot, ha az gödörben van és a drukkerek
segítségével érzésem szerint ki tudunk lábalni a nehéz helyzetekből is.

Mik a célok a bajnokságban?
– Egy jó rajt olyan lökést adhat a csapatnak, amely bármire fel tudja jogosítani, és azon
leszünk, hogy a szezon kezdetére „élesek” legyünk, és mindezt kellő motivációval még
jobban tovább tudjuk vinni, még jobban ki tudjuk tolni a bajnokság végéig. Azt szeretném, ha az együttes biztosan bent maradna az NB II-ben. Azonban én maximalista vagyok, és
mindenkinek azt mondom: szeretném megnyerni a másodosztályú bajnokságot!

NÉVJEGY
Név: Vitelki Zoltán
Született: Miskolc, 1970. szeptember 13.
Posztja játékosként: középpályás
Beceneve: Vitya
NB I-es mérkőzéseinek száma játékosként: 183
Gólok száma: 11
Klubjai játékosként: junior: DVTK, felnőtt: DFC, KBSC, Vác FC, DFC, DVTK,
Mezőkövesd Zsóry SE
Klubjai edzőként: DVTK utánpótlás, DVTK pályaedző, DVTK U18, DVTK U21, DVTK
megbízott vezetőedző.
Jelenlegi klubja: KBSC
Edző példaképe: Josep Guardiola
Labdarúgó példaképe: Zinedine Zidane
Kedvenc étele: feleségem, apukám és anyósom főztje
Kedvenc film: Csapd le csacsi!

További híreink

André Zoltán hármat gurított a BSK-nak

Dátum: 2024. ápr 18. 14:45

U17: nagyobb koncentrációval a különbség is nagyobb lehetett volna!

U15: közel ötven percig meccsben voltunk

Dátum: 2024. ápr 18. 12:20

Aztán a kihagyott helyzetek és az egyéni hibák miatt vereséget szenvedett Balogh József csapata.

Elkezdődött a jegyértékesítés a következő hazai mérkőzésre

Dátum: 2024. ápr 18. 10:38

Április utolsó meccsén a Honvéd ellen játszunk a Kolorcity Arénában.

U14: kiütéses győzelem idegenben!

Dátum: 2024. ápr 17. 14:23

A szülők is benne voltak a győzelemben, sokat jelent a támogatásuk a csapatnak!

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk