Kazincbarcikai Sport Club
http://kbsc.hu/Korábbi bajnok ellen szakítaná meg rossz sorozatát a KBSC

Korábbi bajnok ellen szakítaná meg rossz sorozatát a KBSC

Szerző:

KBSC MÉDIA

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC - hírek

Korábbi bajnok ellen szakítaná meg rossz sorozatát a KBSC

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II 15. fordulójában a Zalaegerszeg együttesét fogadja a Kazincbarcika. A cél, hogy három vereség és egy döntetlen után győzzön a KBSC.

Több mint egy hónapja 2017. szeptember 24-én győzött legutóbb a KBSC az NB II őszi idényében. A kék-sárgák akkor Gyulán nyertek a Szeged 2011 Grosics Akadémia ellen. Azóta egy döntetlen mellett háromszor kikaptak, igaz a múlt heti győri találkozón már voltak győzelmi esélyeik. A Zalaegerszeg a 2002-ben bajnoki címet nyert, és a nagyhírű Manchester United ellen mérkőzött a bajnokok ligájában. Az első mérkőzésen, Budapesten Koplárovics Béla hajrában szerzett góljával 1-0-ra legyőzték az angol sztárcsapatot, igaz a visszavágón egy 5-0-s vereséggel tértek hazai a zalaiak. De hol van már a tavalyi, vagyis 15 évvel ezelőtti hó. A ZTE 2012-ben esett ki az NB I-ből, igaz többször is volt lehetősége a feljutás kiharcolására, nem tudott élni az eséllyel. Jelenleg a ZTE a 8. helyen tanyázik az NB II-ben 6 győzelemmel 3 döntetlennel és 5 vereséggel. Az egerszegiek legutóbb a Soroksár ellen nyertek, előtte viszont Dorogon idegenben, és a Nyíregyházától otthon kikaptak.

A Kazincbarcika az elmúlt fordulóban három gólt rúgott, vezetett is 2-1-re Győrben, ám végül 4-3-ra kikapott. Vitelki Zoltán a vereség után a csapat tartását dicsérte. A kék-sárgák trénere szerint azonban nagyobb koncetrációra lesz szükség, ha a csapata győzni szeretne. És miért ne szeretnének? Most is a 3 pont megszerezése a cél, hogy végre véget érjen a 4 forduló óta tartó rossz széria. A KBSC-nél Takács Péter és Kovács Olivér játékára nem számíthat a vezetőedző. A mezőny rendkívül sűrű, hiszen a KBSC jelenleg 24 ponttal 4. és egy pont a hátránya a dobogós Szolnok mögött. Ám Somodiék nem árt, ha hátra is pillantanak a tabellán, ugyanis az 5. Vácnak 22, a 6. Békéscsabának, a 7. Gyirmótnak, a 8. Zalaegerszegnek és a 9. Ceglédnek, pedig 21-21 pontja van. A győzelem, erőt, lendületet és ami a legfontosabb: önbizalmat adhat tehát a barcikaiaknak. A Kazincbarcika – Zalaegerszeg mérkőzés október 29-én délután fél kettőkor kezdődik, a játékvezető Nagy Norbert lesz.

További híreink

Kisvárda-Kazincbarcika

Dátum: 2017. nov 16. 00:00

Döntetlen a rangadón

Kazincbarcika-BFC Siófok 0-2 (0-0)

Dátum: 2017. nov 12. 14:00

Vereség hazai pályán

Hazai pályán a Siófok ellen

Dátum: 2017. nov 10. 14:34

Beharangozó

Mérkőzések

KBSC Galéria

KBSC videók

Közösségi média

Szurkoljunk