Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Szpari-KBSC 40. alkalommal

Szpari-KBSC 40. alkalommal

Szerző:

Róth Zoltán

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Nyíregyháza Spartacus FC-Kazincbarcika
Nyíregyháza Városi Stadion, 2018. március 18., 17:00
Vezeti: Takács Tamás (Medovarszki János, Horváth Róbert)

Negyvenedik alkalommal mérkőzik meg csapatunk a szabolcsi megyeszékhely csapatával története során. A szpari.hu beharangozójából kiderül, hogy ezidáig 37-szer az NB II-ben és kétszer az NB III-ban mérkőztek a felek. Az egymás ellen mérleg viszonylag kiegyenlített, hiszen csapatunk 12 alkalommal diadalmaskodott, míg a Nyíregyháza 15-ször.

A Szpari jelenleg az NB II 6. helyén áll, csapatunk múlt heti veresége ellenére továbbra is 10. Ősszel izgalmast mérkőzést játszottunk a piros-kékek ellen Tiszaújvárosban, hiszen ellenfelünk hiába vezetett kétszer is, emberhátrányban tudtunk egyenlíteni és a végén még a győzelemre is volt esélyünk, de a szerencse nem állt mellénk.

A téli átigazolási időszak alatt 5 új játékos érkezett ellenfelünkhöz, köztük a korábban Kazincbarcikán is megfordult Fülöp Gergő és Hornyák Marcell. Ők ketten egyelőre egyszer sem kerültek keretbe a tavaszi mérkőzések során.

Csapatunknak nem lesz könnyű dolga, hogy feledtesse a múlt heti Budaörs elleni botlást, hiszen a Nyíregyháza a legjobban teljesítő hazai csapatok listájában igen előkelő helyen szerepel. Bár a tavaszt csak két döntetlennel kezdték, dobogós álmaikról még nem mondhatnak le, hiszen az élmezőny tagjai közt kicsik a pontbeli különbségek. Ugyanez elmondható a középmezőnyre is, hiszen csapatunk mind a dobogótól, mind a kieső helyektől 9 pontnyi távolságra van.

A két csapat eddigi tavaszi mérkőzései:

21. forduló:
Nyíregyháza-Gyirmót 1-1
Kazincbarcika-Szolnok 2-1

23. forduló:
Soroksár-Nyíregyháza 0-0
Kazincbarcika-Budaörs 1-4

A találkozó játékvezetője Takács Tamás lesz, akivel már régen találkoztunk, hiszen legutóbb 2015-ben Kisvárdán vezetett nekünk NB III-as mérkőzést, amelyen 2-0-s vereséget szenvedtünk.

A vasárnapi találkozó 17 órától kezdődik a Nyíregyházi Városi Stadionban, melyet csapatunk szurkolói 500 forintos belépő megváltása ellenében tekinthetik meg a helyszínen.

További híreink

Mindenki menekül(ne)!

Dátum: 2024. ápr 19. 16:00

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a szezonban legtöbb edzőváltást átélt Tiszakécskére látogatunk.

André Zoltán hármat gurított a BSK-nak

Dátum: 2024. ápr 18. 14:45

U17: nagyobb koncentrációval a különbség is nagyobb lehetett volna!

U15: közel ötven percig meccsben voltunk

Dátum: 2024. ápr 18. 12:20

Aztán a kihagyott helyzetek és az egyéni hibák miatt vereséget szenvedett Balogh József csapata.

Elkezdődött a jegyértékesítés a következő hazai mérkőzésre

Dátum: 2024. ápr 18. 10:38

Április utolsó meccsén a Honvéd ellen játszunk a Kolorcity Arénában.

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk