Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/KILENC EDZŐMÉRKŐZÉS VAN MÉG HÁTRA

KILENC EDZŐMÉRKŐZÉS VAN MÉG HÁTRA

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A tervezett felkészülési programról ugyan korábban már ITT beszámoltunk, azonban a mérkőzések megrendezését illetően az eredeti tervekkel ellentétben néhol változás állt be, így frissítés helyett a következőekben pontosítanánk a további menetrendet.


Szombaton a Pete András Stadionban fogadjuk  az NB3 Keleti csoportjában szereplő  DVTK II (10:00) és Tállya KSE (12:00) csapatait, a hétvégi mérkőzéseket leszámítva pedig még hét alkalommal lépünk pályára a bajnoki rajtot megelőzően.

2019. július 18.

Jövőhéten kétszer is duplázik a KBSC, Kazincbarcikán 16:00-tól fogadjuk az NB3 Keleti csoportjában szereplő Sényő-Carnifex FC csapatát, majd ugyanitt 18:00-tól a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztályban nevező Gesztely ellen játszunk.

2019. július 20.

Nemcsak csütörtökön, hanem jövőhét szombaton is két meccs vár a KBSC-re, hiszen 10:00-tól az OTP Bank Ligába szereplő DVSC csapata ellen Debrecenben lépünk pályára, valamint idei második edzőmérkőzésünkön fogadjuk az immár NB3-as Ózdi KSC-t.

2019. július 25.

Szinte már hagyomány, hogy a felkészülési időszak alatt a Putnok FC NB3-as csapata megmérkőzzön a Kazincbarcikával. A meccsnek a Putnok és ideiglenesen a mi hazai pályánknak is mondható Várady Béla Sportközpont ad majd otthont 17:00-ás kezdettel. 

2019. július 28.

A Debrecen első számú csapata után bő egy héttel az NB3 nevezői között szereplő DVSC II ellen is pályára lépünk.

2019. július 30.

Az eredetileg 11 kitűzött edzőmérkőzés 12-re módosult, hiszen a bajnokság kezdetének hetén (kedden) a Budapest Honvéd U19-es csapatával fejezzük be a felkészülést.

További híreink

U14: kiütéses győzelem idegenben!

Dátum: 2024. ápr 17. 14:23

A szülők is benne voltak a győzelemben, sokat jelent a támogatásuk a csapatnak!

Hat mérkőzés van vissza a Merkantil Bank Liga idei szezonjából

Dátum: 2024. ápr 17. 12:00

Ebből három meccset idegenben, hármat pedig a Kolorcity Arénában játszunk. Országjáró túránk következő állomása Tiszakécske lesz.

Botlott az ETO, előzött a Vasas, már az angyalföldi gárda áll a feljutó pozícióban

Dátum: 2024. ápr 16. 17:00

Kitekintő a Merkantil Bank Liga 28. fordulójára.

Szoros vereség, féllábbal már az élvonalban a Nyíregyháza

Dátum: 2024. ápr 15. 10:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában az éllovas Nyíregyháza Spartacus FC-t fogadtuk.

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk