Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/ÉRTÉKELTEK A VEZETŐEDZŐK

ÉRTÉKELTEK A VEZETŐEDZŐK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A tegnap délutáni békéscsabai 0:1 után győzelemmel zárhattuk az évet, mérkőzést követően a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője, Schindler Szabolcs, valamint a mieink megbízott edzője is értékelték a 90+4 perc alatt látott momentumokat.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEGZÉSE

Nem várt ránk könnyű mérkőzés, bár Dzurják József bizakodóan nyilatkozott a találkozót megelőzően és egy kis reményt az is adhatott, hogy 2012 óta veretlenek vagyunk Békéscsabán. Jól kezdtük a találkozót, szervezetten, fegyelemzetetten játszottunk, folyamatosan veszélyeztettük az ellenfelet és az egyéni jó teljesítmények is kimagaslóak voltak a meccsen szezon egészét illetően is. Az első félidőben mindenképp gólt akartunk szerezni és leginkább a békéscsabai térfelen zajlott a játék, Horváth Lászlónak nem sok védeni valója akadt az első 45 percet illetően, így a 29. játékpercben Iszák Dominik szélről érkező beadását Lukács Raymond kapuba is fejelhette. A gólt Berényi Tamás játékvezető szabályosnak ítélte, így 0:1-re vezettünk a szünetet megelőzően. A második játékrészben dominálni látszott a hazai együttes, de jól koncentráltunk a védekezésünkre, így igazán veszélyes helyzetet nem tudtak kidolgozni, a kapura tartó lövéseiket pedig Horváth László rendre hárítani tudta, így a mérkőzés egyetlen vitatható góljával elhoztuk a három pontot Békéscsabáról.

SCHINDLER SZABOLCS

"Volt egy-két problémánk a fiatal szabály miatt, hiszen a fiatalok sajnos sérültek voltak, ami nagyban befolyásolta, hogy milyen csapatot rakjunk össze, mondjuk ez nem kifogás. A támadójátékunk a mai napon nem volt igazán hatékony, nem tudtunk olyan kreatívak lenni mint azt az előző hetekben tettük, nem voltunk veszélyesek, nagy lehetőségeink sem voltak, de a másik csapatnak sem. Véleményem szerint egy ikszes meccs volt, egy furcsa góllal azonban sajnos kikaptunk. A gólról annyit, hogy általában az a gól, amit a játékveztő megad, nagyon messze voltam a szituációtól, a mai nap biztos az lesz az első, hogy megnézzük hol helyzekedett el a labda. Nagyon sokan azt látták, hogy nem volt bent az ellenfél természetesen azt mondta, hogy bent volt. Ez egy olyan szituáció volt, amit újra kell néznünk, befolyásolni már nem fogja a mérkőzését, de sajnos ez az egyetlen gól született ma."

DZURJÁK JÓZSEF

"Gratulálok a csapatomnak, úgy gondolom sikerült ma meglepnünk a Békéscsabát. Az első félidőben nagyot játszottak a srácok, jött a gól is hál' Istennek és végre azt láttam, hogy csapatként egymásárt küzdöttünk. Kúsztunk-másztunk ha kellett, ha kellett futballoztunk, úgyhogy le a kalappal a mai teljesítmény előtt. A második félidőben kicsit beszorultunk, de stabilak voltunk, de igazán gólhelyzete sem volt az ellenfélnek. Megérdemelt győzelem volt!"

 

Kép forrása: Békéscsaba 1912 Előre Facebook

További híreink

Futottunk az eredmény után, s végül utolértük…

Dátum: 2024. ápr 20. 10:00

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a Tiszakécskei LC otthonába látogatunk.

Mindenki menekül(ne)!

Dátum: 2024. ápr 19. 16:00

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a szezonban legtöbb edzőváltást átélt Tiszakécskére látogatunk.

André Zoltán hármat gurított a BSK-nak

Dátum: 2024. ápr 18. 14:45

U17: nagyobb koncentrációval a különbség is nagyobb lehetett volna!

U15: közel ötven percig meccsben voltunk

Dátum: 2024. ápr 18. 12:20

Aztán a kihagyott helyzetek és az egyéni hibák miatt vereséget szenvedett Balogh József csapata.

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk