Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/VITELKI ZOLTÁN ÉS KIS KÁROLY ÉRTÉKELTEK

VITELKI ZOLTÁN ÉS KIS KÁROLY ÉRTÉKELTEK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Kolorcity Kazincbarcika SC csapatának nem sikerült pontot szereznie Ajkán, hiszen a második idei fordulóban 3:1-es hazai siker született.


A MÉRKŐZÉS ÖSSZEGZÉSE

Második idei mérkőzését is idegenbe játszotta a Kolorcity Kazincbarcika SC csapata, az ajkai lelátón mintegy 2000 néző foglalt helyet szerda kora este. A mérkőzés első perceiben átvettük az irányítást, azonban ellenfelünk is szép kontrákat vezetett Horváth kapuja felé. Az első gólra sem kellett sokat várni, Bereczki Dániel jobb oldali szabadrúgására több barcikai játékos is érkezett, a labdát végül Krausz Raul juttatta az ellenfél hálójába. Örömünk viszont nem tartott sokáig , hiszen a 14. percben megszületett az egyenlítő találat. Nagy Mihály Krisztián kapott egy felívelt labdát a középpályán, megelőzte Fótyik Dominikot és rögtön kapusunkkal találta szembe magát, Horváth László ezúttal tehetetlen volt a szituációban, így a hazaiak 7-es számú játékosa által szerzett góllal 1:1-re módosult az állás. A 30. percben Bereczki Dániel szöglete csavarodott jól, gólt is szereztünk, azonban a partjelző lest intett, így  a játékvezető érvénytelenítette azt. Az imént említett eset után az ajkaiak hamar meg akarták szerezni a vezetést, azonban erre csak a második félidőben került sor. A 63. percben Kovács Nikolasz indításból a védőinket és kapusunkat is kicselezve ismét Nagy Mihály Krisztián talált be kapunkba. Ezt követően nekünk is adódtak helyzeteink: Tóth László, Kovác Alan, Heil Valter is próbálkoztak, de ezek kihasználatlanul maradtak. Tetőzte a bajt, hogy a Kazincbarcika csapata a 79. perctől emberhátrányban játszott, Heil Valtert állította ki a játékvezető, így a tíz ember ellen futballozó Ajka a hosszabbításban Zamosthy Balázs góljával adta meg nekünk a kegyelemdöfést. FC AJKA-KOLORCITY KAZINBARCIKA SC 3:1

KIS KÁROLY

"Alaposan felkészültünk a Kazincbarcikából, hiszen láttuk azt, hogy egy nagyon szervezetten játszó csapat lépett pályára a Vasas ellen. Felkészültünk mindenre ami kell a sikerhez. Egy rögzített játékhelyzetet követően vezetést szereztek , majd a csapat mindent megtett ezután és több helyzetet is kialakítottunk ez így volt a Győr ellen is és a végén ezekből sikerült betalálni. Úgy gondolom, hogy egy szervezetten játszó csapatot győztünk le, ami a bajnokságban fog még nagyon sok meglepetést okozni, illetve egy masszív csapat lesz.  Nagyon örülünk a sikernek, illetve annak, hogy újra nagyon sokan voltak kint a mérkőzésen és igazi futballhangulatot tudtak teremteni a szurkolóink."

VITELKI ZOLTÁN

"Elsősorban gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez, mi is ezért jöttünk és ezért pórbáltunk játszani. Összességében úgy éreztem a csapatomon, hogy nem volt elég pontos. Sok szituációban labdát veszítettünk és ezekből voltak megelebb pillanatok. Nem néztem még meg azt a gólt amit 1:1-nél nem adott meg a játékvezető, szerettünk volna ezzel az úgymond pontatalan játékkal is egy ikszet kiharacolni, nem sikerült. Megyünk tovább van még bőven mérkőzés. Tanulnunk kell ebből is, ahogy ezt elmondtam az öltözőben a játékosoknak és minden hibát ki kell elemeznünk, mert ma azért volt bőven olyan hiba amit a hétvégén nem követtünk el és ezekből kell magunkat felépíteni."

 

Kép forrása: www.veol.hu - Balogh Ákos/Napló

További híreink

Futottunk az eredmény után, s végül utolértük…

Dátum: 2024. ápr 20. 10:00

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a Tiszakécskei LC otthonába látogatunk.

Mindenki menekül(ne)!

Dátum: 2024. ápr 19. 16:00

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a szezonban legtöbb edzőváltást átélt Tiszakécskére látogatunk.

André Zoltán hármat gurított a BSK-nak

Dátum: 2024. ápr 18. 14:45

U17: nagyobb koncentrációval a különbség is nagyobb lehetett volna!

U15: közel ötven percig meccsben voltunk

Dátum: 2024. ápr 18. 12:20

Aztán a kihagyott helyzetek és az egyéni hibák miatt vereséget szenvedett Balogh József csapata.

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk