Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/DÖNTETLEN UTÁN ÉRTÉKELTEK A VEZETŐEDZŐK

DÖNTETLEN UTÁN ÉRTÉKELTEK A VEZETŐEDZŐK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A bajnokság harmadik fordulójában Németh Tamás a hosszabbításban szerzett egyenlítő találatának köszönhetően ismét pontot szereztünk Kaposváron. A mérkőzést követően a csapatok vezetőedzői értékelték a látottakat.


WALTNER RÓBERT

"Kiindulva a Győr elleni meccsből, amit kielemeztünk és kielemeztük tegnap a Kazincbarcika meccsét is és direkt fel volt hívva a figyelem erre a pontrúgásra, ami miatt ma nem győztünk, mert sajnos ma is bele estünk abba a hibába, hogy pontrúgásból gólt kaptunk és a koncentráció nem maradt meg a sípszóig. Én azt gondolom, hogy a kilencven perc alatt jobban játszottunk, több helyzetünk volt, többet birtokoltuk a labdát, megérdemelten győztünk volna, mert mindenben szinte jobbak voltunk, mint az ellenfél, annyi hogy az ellenfél az utolsó másodpercig nem adta fel. Talán egy-két hibával játszottunk és a végén az az egyik volt, ami miatt egyből megbüntetett. Sajnos most olyan passzban vagyunk, hogy amikor van egy hiba akkor minket megbüntet, ez volt Győrben is, az a  gól is olyan gól volt, hogy ezerből egy és itt is, ilyet otthon nem lehet kapni. Az első győzelem nagyon nehéz. Támadó harmadban mindenki új játékos, ezt össze kell rakni, idő kell még, nagyon sok pozitívumot láttam és minimális negatívumot. Sajnos az a minimális negatívum, ami volt amiatt  lett most 1:1. A meccset már korábban eldönthettük volna.... De azt mondtam a srácoknak most, hogy nehéz ilyenkor, de nem szabad feladni, dolgozni kell tovább és azt a minimális hibát, amivel játszottunk ki kell javítani."  

VITELKI ZOLTÁN

"Összességében nem volt egy feszültségmentes mérkőzés és azt is lehetett látni, hogy mind a két csapatnak nagyon fontos a pont, attól függetlenül, hogy még a bajnokság elején vagyunk és még nagyon sok mérkőzés van hátra. Természetesen belementünk ezen a héten három olyan mérkőzésbe, amelyeknél nagyon fontos volt, hogy viszonylag jól jöjjünk ki. Amit terveztünk mára azt megvalósították a játékosok, nagyon nagy akarattal játszottak.  Rengeteg labda jött be a tizenhatoson belülre, amihez nagyon nagy koncentrációra és fegyelmezettségre volt szükségünk. Azt gondolom, hogy ha a kontráink kicsit pontosabbak, még azokban is benne lehetett volna a nagyobb lehetőség. Összességében elégedett vagyok az egy ponttal és nagyon fontos volt, hogy jó szájízzel érkezzünk haza és készüljünk a következő bajnoki mérkőzésre. Gratuláltam a srácoknak, nagyon nagyot küzdöttek ma. 

 

 

Kép forrása: Hivatalos Kaposvári Rákóczi FC Facebook

További híreink

Szoros vereség, féllábbal már az élvonalban a Nyíregyháza

Dátum: 2024. ápr 15. 10:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában az éllovas Nyíregyháza Spartacus FC-t fogadtuk.

Harcoljunk a pontokért!

Dátum: 2024. ápr 14. 13:00

Így készül csapatunk a Merkantil Bank Liga 28. fordulójára.

Nagyon közel volt a pontszerzés ősszel

Dátum: 2024. ápr 13. 12:52

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában a bajnokesélyes érkezik a Kolorcity Arénába.

U15: komoly gólkülönbségű vereséget szenvedett a csapat

Dátum: 2024. ápr 12. 13:00

Balogh József edző szerint ellenfelük győzelme megérdemelt, de a különbség túlzó.

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk