Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/BORBÉLY BÁLINT KAZINCBARCIKÁN

BORBÉLY BÁLINT KAZINCBARCIKÁN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC - hírek

Borbély Bálint neve nem ismeretlen Kazincbarcikán, hiszen a rutinos középpályás a KBSC Ness Hungary NB 2 Keleti csoportjában szereplő csapatának volt tagja 2010 és 2012 között. Nyolc év elteltével a játékos ismét nálunk bizonyíthat, hiszen tegnap két évre szóló szerződést írt alá.


Borbély Bálint Békéscsabán nevelkedett, ahol a korosztályos együttesek után az NB2 Keleti csoportjában versengő csapatnál is bemutatkozhatott. A csabaiaknál két szezon alatt 42 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ezt követően igazolt Kazincbarcikára. A középpályás a KBSC színeiben a 2010/2011-es bajnokságban huszonnyolc, a 2011/2012-es bajnoki szezonban pedig tizenhárom találkozón játszott, neve mellett pedig három gólt is jegyeztek. Ezt követően a Szeged 2011-nél, majd rövid megye egyes kitérőt követően újra a Békéscsaba 1912 Előre csapatánál vált alapemberré. 
Borbély Bálint a 2016/2017-es szezonban az MTK Budapest OTP Bank Ligában szereplő csapatánál tizenkilencszer bizonyíthatott a pályán, majd a következő évben a Merkantil Bank Ligában is ennyiszer öltötte magára a kék-fehér mezt. A 2018/2019-es idényben a szintén patináns múltra visszatekintő Vasast segítette játékával, tavaly pedig a WKW ETO FC Győr keretét erősítette.

Borbély Bálint ezúttal szabadon igazolható játékosként írt alá klubunkhoz, sok sikert kívánunk neki!

További híreink

MEG VAN AZ ELSŐ BAJNOKI GYŐZELEM

Dátum: 2020. szept 29. 14:00

A Cigánd SE ellen szerezte meg első bajnoki győzelmét a Kazincbarcika női csapata.

Két csapatunk játszott hétvégén

Dátum: 2020. szept 29. 13:00

Az U14 és az U15 hazai pályán fogadta a Mezőkövesd korosztályos csapatait.

BÉKÉSCSABÁN FOLYTATJUK

Dátum: 2020. szept 26. 20:00

 A bajnokság tizedik fordulójában az idén még veretlen Békéscsaba 1912 Előre csapatához utazunk.

"SZURKOLJ SZÍVBŐL, ÉS SZERESD A SZÍVED!"

Dátum: 2020. szept 25. 16:00

A Magyar Labdarúgó Szövetség ebben az évben is csatlakozik az UEFA társadalmi felelősségvállalás programjának részeként a szeptember 29-i „A Szív Napja” kampánysorozatához.

Mérkőzések

KBSC Galéria

KBSC videók

Közösségi média

Szurkoljunk