Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/VERESÉG A FŐPRÓBÁN

VERESÉG A FŐPRÓBÁN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Ma délelőtt 11:30-tól a bajnokság jövő heti rajtját megelőzően a Nagyerdei Stadionban lépett pályára csapatunk. A bajnoki tabella első helyén álló Debrecen fölénye hamar megmutatkozott, hiszen az első játékrészben négy gólt szereztek. Az első találat a tizenkettedik percben esett, ekkor egy debreceni szöglet után lecsorgó labdára Baráth Péter érkezett és jutatta azt kapunkba (1-0). A huszonnyolcadik percben Tischler Patrik passzából Szécsi Márk lőtt kapura (2-0), majd két perccel később Dzsudzsák Balázs átadását követően Ferenczi János volt eredményes (3-0). Dzsuzsák a harminchatodik percben újabb gólpasszt adott, ekkor Tischler talált a barcikai kapuba (4-0). A második félidőben Pacsi Bálint vezetőedző szerekezetet váltott, mellyel kiegyenlítettebbé vált a játék képe és csapatunk is több helyzetet tudott kialalakítani, azonban szépítő találat nem született a mérkőzésen, ahogy a hazaiak sem tudták már növelni előnyüket, így maradt a 4-0.

A találkozót követően vezetőedzőnk, Pacsi Bálint a következőképpen értékelte a látottakat:

"Az első félidőben tiszteltük a bajnokság első helyén álló Debrecent. A második félidőben szerkezetet váltottunk, feljebb toltuk a védekezést és négy ziccert is kidolgoztunk. Az első félidővel nagyon nem vagyok elégedett, viszont megmutatta a gyengeségeinket. A második félidővel elégedett vagyok, mert ott az erősségeink mutatkoztak meg."

A két csapat a következő összeállításban lépett pályára:

DVSC  KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 
99  GRÓF DÁVID 88 HORVÁTH LÁSZLÓ
2 KINYIK ÁKOS 8 MAJZIK ADRIÁN
24 POÓR PATRIK 4 DÁVID ZOLTÁN GERGŐ
5 PÁVKOVICS BENCE  17 OLTEAN SERGIU ADRIÁN
31 BÉVÁRDI ZSOMBOR  3 FÓTYIK DOMINIK
27 BÓDI ÁDÁM 22 TOMA GYÖRGY
77 BARÁTH PÉTER 2 SZŰCS KRISTÓF
19 DZSUDZSÁK BALÁZS  15 KOVÁCS MÁTÉ
11 FERENCZI JÁNOS 7 OLDAL TIBOR
88 SZÉCSI MÁRK 14 FARKAS II BALÁZS
30 TISCHLER PATRIK 9 TÓTH-GÁBOR KRISTÓF
Cserék: Cserék:
1 NAGY SÁNDOR 34 SZEMERÉDI NORBERT
15 KOVÁCS RÓBERT  24 FARKAS ANDRÁS
16 BENE ÁDÁM 5 NÉMETH TAMÁS
14 JANKELIC IVÁN 10 TÓTH LÁSZLÓ
    18 TÓTH BORISZ
    6 AUER ÁKOS
    25 KELEMEN MARKO
    11 KOVÁC ALAN
Vezetőedző: Vezetőedző: 
KONDÁS ELEMÉR PACSI BÁLINT

 

Kép forrása: dvscofficial_ Instagram

 

További híreink

Mindenki menekül(ne)!

Dátum: 2024. ápr 19. 16:00

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a szezonban legtöbb edzőváltást átélt Tiszakécskére látogatunk.

André Zoltán hármat gurított a BSK-nak

Dátum: 2024. ápr 18. 14:45

U17: nagyobb koncentrációval a különbség is nagyobb lehetett volna!

U15: közel ötven percig meccsben voltunk

Dátum: 2024. ápr 18. 12:20

Aztán a kihagyott helyzetek és az egyéni hibák miatt vereséget szenvedett Balogh József csapata.

Elkezdődött a jegyértékesítés a következő hazai mérkőzésre

Dátum: 2024. ápr 18. 10:38

Április utolsó meccsén a Honvéd ellen játszunk a Kolorcity Arénában.

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk