Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/SIKERES SZEZON A NŐI ÉS A LEÁNY CSAPATOK MÖGÖTT

SIKERES SZEZON A NŐI ÉS A LEÁNY CSAPATOK MÖGÖTT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Kolorcity Kazincbarcika SC női NB2-es csapata és három korosztályos leány együttese is sikeres bajnoki szezont könyvelhetett el a 2020/2021-es bajnoki idényben.


Szeptemberben a Nyírség Női SE elleni hazai döntetlennel kezdte a másodosztályú szezont a Kazincbarcika SC FC, amit az Újpest elleni 4:1-es vereség, majd egy újabb pont nélküli nyíregyházi mérkőzés követett, azonban a negyedik fordulóban Cigándon, ezt követően pedig a Monor ellen is sikerült győzedelmeskedniük. A női csapat a hatodik fordulóban kikapott a Soroksártól, majd nyert a Vasas otthonában, amit pedig egy a Gyulai Amazonok elleni vereség követte, viszont az utolsó négy fordulóban csak győzelmeket könyvelhettek el. A lányok három-három pontot szereztek a Nagymágocs, a Szolnok, a BVSC-Zugló és a Hatvan ellen is. A női csapat az őszi szezont követően tizenegy bajnoki mérkőzéssel a háta mögött hét győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel gyűjtött huszonkét pontjával a dobogó harmadik fokáról vonult el a téli szünetre. A tavaszi idényben is jól alakultak a csapat meccsei, hiszen ekkor öt győzelmet (Nyírség Női SCE, Cigánd SE, Szolnoki MÁV UFC, BVSC-Zugló, FC Hatvan), egy döntetlent (Monori SE) és öt vereséget (Újpest FCE, Nyíregyháza Spartacus FC, Soroksár SC, Vasas Akadémia, Gyulai Amazonok) tudhattak maguk mögött. A Kolorcity Kazincbarcika SC összesen harmincöt egységgel a bajnoki tabella negyedik helyéről búcsúztatta a szezont. Gratulálunk a lányoknak!

A csapat vezetőedzője, Boros László pozitívan és a jövőre nézve is bizakodóan értékelte a mögöttük álló szezont

Először is engedd meg, hogy gratuláljak a negyedik helyhez. Mit gondolsz mi kellett ehhez az eredményhez?

Köszönjük a gratulációt és itt szeretném is megragadni az alkalmat arra, hogy megköszönjem mindenki támogatását, aki csak egy kicsit is hozzátett a szezonhoz, illetve a lányok mellett dolgozó edzők, szakemberek munkáját, ez csak együtt sikerülhetett. A 4. hely az egész éves kemény edzésmunka eredménye elsősorban valamint kellett hozzá az is, hogy az idő előrehaladtával a játékosok egyre jobban kezdtek hinni magukban és kezdték megérteni, hogy milyen teljesítményre képesek valójában.

Tizenegy győzelem, két döntetlen és kilenc vereség a mérlegetek. Hogyan értékelnéd a teljes bajnoki szezont?

A társaság nagy részének az első szezonja volt a felnőtt nagypályás labdarúgásban, sokszor volt még hullámzó a teljesítményünk, illetve volt, amikor már a fizikai és a mentális fáradtság is kijött rajtuk. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a csapat büszke lehet a teljesítményére, hiszen nálunk sokkal rutinosabb együtteseket sikerült magunk mögé utasítanunk.

Egy kiegyensúlyozott Barcika lépett pályára az első évében a női NB2-es bajnokságban, szép eredményeket könyvelhettetek el. Melyik az a mérkőzés amire a legszívesebben emlékeztek vissza?

Ősszel és tavasszal is volt egy kisebb hullámvölgyünk, amikből úgy gondolom, hogy a jövőt tekintve rengeteget tudtunk profitálni. Több mérkőzést is ki lehetne emelni ilyen vagy olyan okokból kifolyólag, viszont, amelyik a csapatnak a legtöbbet adta, az egyértelműen az utolsó forduló Hatvan elleni idegenbeli mérkőzése volt, ahol a 90. percben sikerült megszerezni a győztes találatot és ezzel a 4. helyet, viszont, ami ennél is fontosabb, az a csapat gól utáni reakciója. Nyugodtan mondhatom, hogy az ilyen pillanatokért érdemes focizni és edzősködni.

Beszéljünk kicsit a jövőről, hogyan tovább?

Azon az úton megyünk tovább a csapatokkal, amit kitűztünk magunk elé. Nyugodtan mondhatom, hogy minden korosztályunk szép jövő előtt áll. Szeretnénk minél több környékbeli lánynak lehetőséget adni a sportolásra a lehető legmagasabb színvonalon már óvodás kortól kezdődően.

A Kazincbarcika SC FC vezetőedzője: Boros László
Kapusedző: Tóth András
Fizioterepeuta: Rácz Anna
A Kazincbarcika SC FC játékoskerete: Tirpák Zsanett, Bunda-Tóth Panna, Lipták Aida Albertina, Debreceni Orsolya, Kovács Zsófia Vivien, Tőzsér Virág Tímea, Kalász Réka, Balogh Dominika, Karmanóczki Zsófia Zsuzsanna, Kin Liliána, Hegedűs Eszter, Sipter Anikó, Boros-Nagy Anna Henrietta, Tóth Flóra, Dr. Boros Alexandra, Kovács Anna, Nagy Andrea, Fülöp Csenge, Veres Réka, Péter Dzsenifer Laura, Süveges-Győrfi Lilla, Gál Viktória, Gyöngy Gréta, Gergely Viktória, Madarász Laura, Gál Gréta Ivett, Kozma Réka
 

HÁZI GÓLLÖVŐLISTA
Balogh Dominika 21 Gól
Tirpák Zsanett 13 Gól
Tőzsér Virág Tímea  8 Gól
Boros-Nagy Anna Henrietta  7 Gól
Bunda-Tóth Panna Adrienn  5 Gól
Madarász Laura  3 Gól
Debreceni Orsolya  2 Gól
Gergely Viktória  1 Gól
Hegedűs Eszter  1 Gól
Karmanóczki Zsófia Zsuzsanna  1 Gól
Lipták Aida Albertina  1 Gól
Sipter Anikó  1 Gól
Tóth Flóra  1 Gól

 

U19 LEÁNY

A Kolorcity Kazincbarcika SC U19-es leány csapata az Észak-Keleti csoport dobogóján zárta a szezont. A lányok szeptember elején kezdték meg a bajnoki menetelést. A csapat a Várda Sport Egyesület elleni három ponttal nyitott, amit az őszi szezonban még három győzelem (Gesztelyi FC SE, Nyírség NSC, Nyíregyháza Spartacus FC)és négy vereség (Balmazújvárosi FC, DVTK, Mezőkövesd Zsóry FC, DEAC) követett. A lányok nemcsak ősszel, hanem tavasszal is jól szerepeltek, hiszen az első félévben szerzett tizenkét pontjukhoz még hat győzelemmel (Várda Sport Egyesület, Balmazújvárosi FC, Gesztelyi FC SE, , DVTK, Nyírség Női NSC, DEAC), egy döntetlennel (Mezőkövesd Zsóry FC) és egy vereséggel (Nyíregyháza Spartacus FC) tizenkilenc egységet szereztek. A Kolorcity Kazincbarcika SC összesen harmincegy pontot gyűjtve a Mezőkövesd Zsóry és DEAC mögött állhatott fel a képzeletbeli dobogó harmadik helyére. 

Edző: Boros László
Játékoskeret: Tirpák Zsanett, Buda-Tóth Panna, Vincze Bernadett, Tőzsér Virág Tímea, Veres Réka, Kántor Lilla, Kapaló Réka, Süveges-Győrfi Lilla, Kovács Laura, Szmolya Zsófia, Nagy Andrea, Sándor Réka, Fülöp Csenge, Farkas Zsanett, Martinkó Eszter, Gál Viktória, Varga Luca, Tardi Kendra Laura, Kapaló Csenge, Balogh Dominika, Gergely Viktória, Poprádi Kitti Mariann, Magyar Éva, Madarász Laura, Beri Vivien Mercédesz, Gál Gréta Ivett

HÁZI GÓLLÖVŐLISTA
Tirpák Zsanett 11 Gól
Madarász Laura  9 Gól
Bunda-Tóth Panna Adrienn  7 Gól
Tőszér Virág Tímea  7 Gól
Kovács Laura  6 Gól
Varga Luca  6 Gól
Martinkó Eszter  5 Gól
Balogh Dominika  4 Gól
Kántor Lilla  3 Gól
Magyar Éva  2 Gól
Fülöp Csenge  1 Gól
Gál Viktóra  1 Gól
Gergely Viktória  1 Gól

 

U16 LEÁNY

A középmezőnyben végzett U16-os leány csapatunk a Leány U16 NP Keleti csoportjának bajnokságában. A lányok ősszel egy nehezebb szezont könyvelhettek el, hiszen két győzelmük (Astra HFC-Üllő, DEAC) mellé hét vereséget (DLA, DVTK, Gyulai Amazonok, Nyíregyháza Spartacus FC, Kecskeméti KTE SI, Szolnoki Fanatic SE, Békéscsaba 1912 Előre) szereztek. A tavasszal viszont egy nagyon jól játszó KBSC ellen léptek pályára a soros ellenfeleink, hiszen az utóbbi hónapokban hat győzelem (DVTK, Nyíregyháza Spartacus FC, Astra HFC-Üllő, Kecskeméti KTE SI, DEAC, Békéscsaba 1912 Előre SE) és csupán három vereség (DLA, Gyulai Amazonok, Szolnoki Fanatic SE) került a nevük mellé. Az U16-os leány csapat mindezek mellett március-áprilisban egy négy meccsen veretlenségi szériát is maga mögött tudhatott. Az együttes huszonnégy ponttal a tabella ötödik helyén zárta a 2020/2021-es bajnoki szezont. Külön gratuláció jár Péter Dzsenifernek, aki a bajnokságban szerzett harmincnyolc találatával az összesített góllövő lista második helyén végzett, egyetlen egy találattal lemaradva a dobogó felső fokáról.

A csapat edzője, Kazvinszki Jácint beszélt a mögöttük álló szezonról:

"Az előző évekkel ellentétben a háromnegyed pályás helyett a nagypályás bajnokságokban indult a csapat, ezzel is elősegítve a felnőtt futballra való felkészülésüket. Az elején egyértelműen látszódott a két bajnokság közötti különbség (nagyobb pálya, több játékos, nagyobb kapu). A csapat gerincéhez sok új játékos érkezett, akik szinte kivétel nélkül helyt álltak. Elfogadható, amolyan rohangálós őszt egy sikeres tavasz követett, ahogyan azt az eredmények is mutatják. Bravúros győzelmeknek és nagy fordításoknak is örülhettünk, ami végül az ötödik helyet eredményezte. Külön öröm, hogy több játékosunk is bemutatkozhatott a felnőtt csapatban. A teljes szezon alatt jó csapategység jellemezte a társaságot, a hangulatra sem lehetett panasz sz edzések és a mérkőzések alatt sem."

Edző: Kazvinszki Jácint
Játékoskeret: Varga Boglárka, Neuberger Szilvia, Péter Dzsenifer Laura, Lakatos Dalma, Kozma Réka, Süveges-Győrfi Lilla, Lázi Laura Mária, Szabó Panna, Gál Gréta Ivett, Mikó Vivien, Vastyán Tamara, Balogh Viktória, Farkas Júlia, Brassó Szonja, Havasi Anna Viola, Dragonya Mirella, Makkai Vanda, Majoros Fanni Viktória, Nagy Fanni Erzsébet, Nagy Fanni, Bellér Dzsesszika, Madarász Laura, Németh Fanni, Jaidisz Bereniké, Magyar Lili, Balázs Csenge Málna

HÁZI GÓLLÖVŐLISTA
Péter Dzsenifer Laura 38 Gól
Lakatos Dalma  8 Gól
Brassó Szonja  3 Gól
Gál Gréta Ivett  3 Gól
Madarász Laura  3  Gól
Varga Boglárka  2 Gól
Süveges-Győrfi Lilla  1 Gól


U14 LEÁNY

A Perjési Zoltán vezette alakulat a hatodik helyen búcsúzott az idei bajnoki évadtól. A korosztály bajnoka a Nyíregyháza lett, őket az Eger és a DVTK követte a dobogón. A Kolorcity Kazincbarcika SC a Kisvárda és  Mezőkövesd mögött végzett a hatodik pozícióban. További sikereket kívánunk a lányoknak!

Perjési Zoltán edző értékelte az évet:

"Először indult U14-es leány csapat a KBSC színeiben. Szerencsére sok olyan játékos került az együtteshez, akik megmutatták, hogy lehet rájuk számítani és építeni. A koronavírus okozta nehezségek ellenére létszámprobléma nélkül játszottuk végig a teljes szezont. Hatodik helyen végzett a csapat, a tavaszi szezont már kapott és szerzett gólok terén is fejlődést mutatott, játékban pedig egyértelműen sikerült fokozatosan előrelépni. A keret létszáma folyamatosan gyarapodott, a szezon végén már tizennégy fő látogatta az edzéseket rendszeresen. A következő szezonban cél a játékosok folyamatos fejlődésének biztosítása"

Edző: Perjési Zoltán
Játékoskeret: Varga Boglárka, Katona Titanilla, Balogh Viktória, Varga Bianka, Pál Noémi Csilla, Ország Réka, Horváth Eszter Ágota, Nagyházi Renáta, László Evelin, Péter Helga Tímea, Balogh Noémi, Farkas Júlia, Magyar Lili, Farkas Emese, Dósa Dominika, Szalai Klaudia

További híreink

Futottunk az eredmény után, s végül utolértük…

Dátum: 2024. ápr 20. 10:00

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a Tiszakécskei LC otthonába látogatunk.

Mindenki menekül(ne)!

Dátum: 2024. ápr 19. 16:00

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a szezonban legtöbb edzőváltást átélt Tiszakécskére látogatunk.

André Zoltán hármat gurított a BSK-nak

Dátum: 2024. ápr 18. 14:45

U17: nagyobb koncentrációval a különbség is nagyobb lehetett volna!

U15: közel ötven percig meccsben voltunk

Dátum: 2024. ápr 18. 12:20

Aztán a kihagyott helyzetek és az egyéni hibák miatt vereséget szenvedett Balogh József csapata.

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk