Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/EDZŐMÉRKŐZÉS A TELKIBEN

EDZŐMÉRKŐZÉS A TELKIBEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC - hírek

Ma délelőtt edzőtáborba utazott a Kolorcity Kazincbarcika SC. Csapatunk a Telkiben eltöltött napok alatt ma játszotta első felkészülési mérkőzést a Kozármisleny ellen, majd szombaton zárt kapuk mögött a Merkantil Bank Ligában szereplő Vasas vendége lesz.
Két NB3-as listavezető találkozott a mai felkészülési mérkőzésen, hiszen mi a Keleti csoportot, a Kozármisleny pedig a Közép csoport bajnokságát vezeti. A csapatokra jellemző harciasság az egész mérkőzés alatt megmutatkozott, az első játékrészben kiegyenlített játék folyt a pályán, mindkét együttes leginkább mezőnyben igyekezett saját játékát játszani, gól ekkor nem született. A szünetet követően a vezetőedzők frissítettek csapataikon, azonban hiába jelentettek a Barcika támadásai nagyobb veszélyt mégis a Kozármisleny szerezte meg a találkozó egyetlen gólját, amikor is a csereként beállt Kiszely Dominik a hevennyolcadik percben egy szögletetet követően a kapunkba juttatta a labdát.
A mérkőzésen két számunkra sajnálatos esemény is történt: Laczkó Milán a találkozó harmincadik percében sérülés miatt kénytelen volt elhagyni a pályát, így rá további vizsgálatok várnak a napokban.  Valamint egy kiállítás is érintette a Kolorcity Kazincbarcika SC-t, a kilencvenedik percben reklamálásért Székely Krisztiánnak mutatta fel a piros lapot a játékvezető.

A két csapata a következő összeállításokban lépett pályára:

Kolorcity Kazincbarcika SC: Fila Károly, Székely Krisztián, Szemere Balázs, Heil Valter, Süttő Attila, Nagy János, Szabó Balázs, Schildkraut Krisztián, Kristófi Sándor, Ádám Ferenc, Laczkó Milán
Cserék: Megyeri Gábor, Kréti Gergő, Bodó Benedek, Zsigrai Bálint, Kovács Dávid, Vladul Stefan, Márton András, Keményffy Máté, Pinyaskó László, Rjaskó Vikor

Kozármisleny FC: Kónya Kornél, Horváth Dániel, Berdó Máté, Turi Tamás, Horváth Gábor, Takács Martin, Szabó Dominik, Tóth Zoltán, Vajda Roland, Hampuk Ádám, Somogyi Máté
Cserék: Pacéka Norbert, Loch Péter, Romvári Ákos, Hajnal Márk, Lóki Tamás, Bischoff Marcell, Kiszely Dominik, Demkó Attila, Csomós Dominik, Beke Péter

További híreink

DÖNTETLEN HAJDÚSZOBOSZLÓN - VARGA ATTILA ÉRTÉKELT

Dátum: 2022. máj 16. 12:00

A Kolorcity Kazincbarcika SC a bajnokság harminchatodik fordulójában az Aqua-General Hajdúszoboszló vendége volt.

HAJDÚSZOBOSZLÓRA UTAZUNK

Dátum: 2022. máj 15. 08:30

A bajnokság harminchatodik fordulójában utolsó előtti idegenbeli mérkőzésünket játszuk ma 17:00-tól Hajdúszoboszlón.

NŐI NB2 - GÓLZÁPOROS GYŐZELEM

Dátum: 2022. máj 13. 15:00

A Női NB2-es bajnokság Keleti csoportjában szereplő Kazincbarcika huszonkét gólos győzelmet aratott a Cigánd csapata ellen.

LACZKÓ MILÁN HAMAROSAN VISSZATÉR

Dátum: 2022. máj 13. 12:00

Játékosunk a téli felkészülés alatt szenvedett súlyos sérülést, azonban rehabilitéciója a legjobb úton halad és hamarosan visszatérhet a pályára.

Mérkőzések

FÜZESGYARMATI SK - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

Lázár Gyula Városi Sporttelep

KBSC Galéria

KBSC videók

Közösségi média

Szurkoljunk