Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/MOL MAGYAR KUPA : KOZÁRMISLENYBEN KEZDJÜK A SOROZATOT

MOL MAGYAR KUPA : KOZÁRMISLENYBEN KEZDJÜK A SOROZATOT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A MOL Magyar Kupa 2022/2023-as versenykiírásának harmadik fordulójában már az OTP Bank Liga és a Merkantil Bank Liga csapatai is becsatlakoznak a küzdelmekbe. Az idei versenysorozat első fordulójában százhuszonnyolc csapat szerepelt, a létszám a második körre így hatvannégyre fogyatkozott, majd a harmadikra harminckét NB3-as és megyei bajnokságokban szereplő csapat maradt. A harmadik körben csak az OTP Bank Ligában szereplő együttesek számítanak kiemeltnek, tehát ők egymással nem találkozhatnak még ebben a fordulóban, így kaphattunk mi is másodosztályú ellenfelet. Az idei sorozatban továbbra is érvényes, hogy minden fordulóban egy mérkőzés dönt a továbbjutásról.

Csapatunk számára a bajnokság mellett a MOL Magyar Kupa is kifejezetten fontos. Nem volt ez másként tavaly sem, amikor először a Csengert, majd Hidasnémetit kiejtve harmadosztályú együttesként két NB2-es ellenfelet is magunk mögé utasítottunk. A harmadik fordulóban a Szolnoki MÁV FC-t, a negyedikben pedig az idén megyei riválisnak számító DVTK-t győztük le, majd a nyolcaddöntőben a szintén NB3-as Cegléd otthonában is kivívtuk a továbbjutást. A negyeddöntőben az NB1-es Paksnak sem könnyítettük meg a dolgát, az akkor még Bognár György irányította csapat csupán egy góllal bizonyult tőlünk jobbnak, így a tavalyi sorozatban a Kazincbarcika egyik legjobb kupa szereplésével búcsúztunk. Természetesen az idei évben is szeretnénk minél több kupameccsen is pályára lépni, így a mai Kozármisleny elleni mérkőzés is kifejezetten fontos klubunk számára.

A mai mérkőzéssel kapcsolatban Hleba Tamás nyilatkozott, aki utánpótlás éveiben, majd a 2017/2018-as bajnokságban is volt a Kozármisleny játékosa:

"Ugyanúgy készültünk a Kozármisleny elleni kupameccsre mintha bajnoki mérkőzés lenne, hisz nem titok a továbbjutásért utazunk Kozármislenybe. Szeretnénk a tavalyi kupa szerepléshez hasonlóan jól szerepelni, ha nem jobban, ezáltal igenis, mint a bajnoki meccs olyannyira fontos a kupa is, szóval rendkívül motiváltan várjuk a mérkőzést. Nem lesz egyszerű meccs, hiszen a bajnokságban is nehéz mérkőzésünk volt a Kozármisleny ellen, viszont tudjuk mi az erősségünk és tudjuk mit szeretnénk játszani, csak erre kell fókuszálnunk és ha ezt meg tudjuk majd valósítani akkor nem lesz probléma. Véleményem szerint nincs olyan, hogy könnyű meccs,így hát ez most sincs másképp, nehéz mérkőzésre szamítok, viszont ha mindenki hozzárakja  a saját maga kvalitását és csapatszinten motiváltak, valamint kompaktak leszünk akkor megkönnyíthetjük a magunk dolgát és sikerrel térhetünk haza."

A Kozármisleny hozzánk hasonlóan újoncnak számít a Merkantil Bank Ligában, a bajnokságban egy győzelemmel, egy döntetlennel és hat vereséggel négy pontot gyűjtve a tabella utolsó pozícióját foglalják el. Utóbbi azonban nem téveszthet meg minket, hiszen az ötödik fordulóban már találkoztunk mai ellenfelünkkel, amikor a mérkőzés hajrájában egy Ádám Ferenc által szerzett góllal tartottuk itthon a három pontot. Mai ellenfelünknél a nem túl jó rajt következményeként a hetedik fordulót követően edzőváltás történt, a csapatot eddig irányító Tóth Lászlót Szekeres Zoltán váltotta a kispadon, így biztosan egy motivált Kozármislennyel találkozunk ma.
Vezetőedzőnk Varga Attila nyilatkozata:

"Tavalyi szezonban ebben a sorozatban is jól teljesítettünk, tehát ez egy fontos meccs! Egy veszélyes csapatról beszélünk, ahol edzőváltás volt, tele vannak előrefelé rutinos játékosokkal akiknek ha lehetőséget adsz, megmutatják, hogy mire képesek. Nagyon fontos, hogy végig koncentráljunk, jól védekezzünk, de jól kell teljesítenünk a támadásokban is."

MOL MAGYAR KUPA HARMADIK FORDULÓ

A MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában harminckét mérkőzést rendeznek a hétvégén, ebből huszonhármat ma, kilencet pedig holnap. A HR-Rent Kozármisleny - Kolorcity Kazincbarcika SC találkozón ma 17:00-kor hangzik majd el a kezdést jelző sípszó, a meccset Borbás Bottyán Aurél vezeti, asszistensei Kiss Balázs és Perák András, a párosítások a következőek:

2022. szeptember 17.
13:00
MÁTÉSZALKAI MTK ÚJPEST FC
2022. szeptember 17.
13:00
SZEGEDI VSE BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
2022. szeptember 17.
13:30
DOROGI FC BUDAPEST HONVÉD
2022. szeptember 17.
13:30
FC NAGYKANIZSA FC HATVAN
2022. szeptember 17.
15:00
BALASSAGYARMATI
VÁROSI SE
VASAS FC
2022. szeptember 17.
15:00
KAPOSVÁRI
RÁKÓCZI FC
ZTE FC
2022. szeptember 17.
15:00
BVSC-ZUGLÓ KISVÁRDA
MASTER GOOD
2022. szeptember 17.
15:00
SZEKSZÁRDI UFC MEZŐKÖVESD 
ZSÓRY FC
2022. szeptember 17.
15:00
FACULTAS-
TISZAFÜREDI VSE
BVSC ZUGLÓ
2022. szeptember 17.
15:00
BÖLCSKE SE BUDAFOKI MTE
2022. szeptember 17.
15:00
JÁSZBERÉNYI FC DEAC
2022. szeptember 17.
15:00
BALATONFÜREDI FC KOMÁROMI VSE
2022. szeptember 17.
15:00
MEZŐÖRS KSE BTE FELSŐZSOLCA
2022. szeptember 17.
15:00
ZALASZENTGRÓTI VFC MONOR
2022. szeptember 17.
15:00
IVÁNCSA KSE GYIRMÓT FC GYŐR
2022. szeptember 17.
15:00
NAGYATÁDI FC DESZK SC
2022. szeptember 17.
15:00
ESMTK SOROKSÁR SC
2022. szeptember 17.
15:00
PÉCSVÁRAD SE ETO FC GYŐR
2022. szeptember 17.
15:00
FÜZESGYARMATI SK CREDOBUS
MOSONMAGYARÓVÁR
2022. szeptember 17.
16:00
AQVITAL FC CSÁKVÁR PUSKÁS AKADÉMIA FC
2022. szeptember 17.
16:00
DVTK SZEGED-CSANÁD
GROSICS AKADÉMIA
2022. szeptember 17.
17:00
HR-RENT
KOZÁRMISLENY
KOLORCITY
KAZINCBARCIKA SC
2022. szeptember 17.
17:00
FC AJKA SZENTLŐRINC
2022. szeptember 18.
13:00
PMFC PAKSI FC
2022. szeptember 18.
15:00
METON-FC DABAS SE DVSC
2022. szeptember 18.
15:00
TISZAKÉCSKEI LC KECSKEMÉTI TE
2022. szeptember 18.
15:00
III. KER TVE MOL FEHÉRVÁR FC
2022. szeptember 18.
15:00
MONOSTORPÁLYI SE NYÍREGYHÁZA
SPARTACUS FC
2022. szeptember 18.
15:00
NYERGESÚJFALU SE SZOLNOKI MÁV FC
2022. szeptember 18.
15:00
PUTNOK FC SZMBATHELYI
HALADÁS
2022. szeptember 18.
16:00
BICSKEI TC FERENCVÁROSI TC
2022. szeptember 18.
18:00
XV. KERÜLETI
ISSIMO SE
MTK BUDAPEST

 

További híreink

Mindenki menekül(ne)!

Dátum: 2024. ápr 19. 16:00

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a szezonban legtöbb edzőváltást átélt Tiszakécskére látogatunk.

André Zoltán hármat gurított a BSK-nak

Dátum: 2024. ápr 18. 14:45

U17: nagyobb koncentrációval a különbség is nagyobb lehetett volna!

U15: közel ötven percig meccsben voltunk

Dátum: 2024. ápr 18. 12:20

Aztán a kihagyott helyzetek és az egyéni hibák miatt vereséget szenvedett Balogh József csapata.

Elkezdődött a jegyértékesítés a következő hazai mérkőzésre

Dátum: 2024. ápr 18. 10:38

Április utolsó meccsén a Honvéd ellen játszunk a Kolorcity Arénában.

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk