Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A MÉRKŐZÉS LEGJOBBJA: CSATÁRI GERGŐ

A MÉRKŐZÉS LEGJOBBJA: CSATÁRI GERGŐ

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Vasárnap egy hosszabb szünetet követően ismét hazai pályán bizonyíthattunk. A Merkantil Bank Liga kilencedik fordulójában a Győr csapatát láttuk vendégül a Kolorcity Arénában, ahol egy gól nélküli találkozón idei első döntetlenünket is elkönyvelhettük. A mérkőzésen ezúttal is több játékos nyújtott kiemelkedő teljesítményt, közülük sportigazgatónk Koszta Péter most Csatári Gergőt látta a legjobbnak. A fiatal labdarúgó hétről-hétre alapemberként segíti csapatunkat, kilenc bajnoki mérkőzésen kilencszer volt kezdő és nem volt ez másként vasárnap sem.


Egy hosszabb szünetet követően folytatódott vasárnap a bajnokság az ETO FC Győr ellen. Mennyivel nehezebb ilyenkor ismét tétmérkőzésen pályára lépni, vagy épp az ellenkezője?

"Így van, egy hosszabb szünet után folytatódott a bajnokság, de úgy gondolom nem volt nehezebb tétmérkőzésen pályára lépni, hiszen a szünet közben a kupában sikerült legyőznünk a Kozármisleny csapatát és egy edzőmérkőzést is játszottunk Mezőkövesd ellen, szóval így nem estünk a ki megszokott ritmusból."

Annak ellenére, hogy gól nem született a találkozón egy fordulatos mérkőzés volt a vasárnapi. Hogyan értékelnéd a találkozót?

"Egy nehéz ellenféllel találkoztunk, az első félidőben inkább a Győr dominált, de úgy gondolom második félidőben átvettük az irányítást, ebben a piros lap is közre játszott, azonban nem sikerült gólt szereznie a csapatnak."

Az első döntetlent könyvelhettük el egy jól szervezett Győr ellen, elégedettek vagytok ezzel az eredménnyel?

"Mindkét csapat győzni szeretett volna és ennek köszönhetően egy fordulatos meccs volt. A második félidőben volt jó pár komolyabb helyzetünk , amiket sajnos nem sikerült gólra váltani, de összességében jogos eredmény lett a döntetlen."

Kilenc bajnokin vagyunk túl, a kilenc mérkőzés mindegyikén kezdőként léptél pályára. Hogy látod a Kazincbarcika színeiben mutatott teljesítményed?

"Minden meccsen próbálom a legjobb teljesítményt adni és mindent megteszek a csapatért, nyilván van amikor valami nem úgy jön össze ahogy azt szeretném, de mindennap azon dolgozom, hogy hétről-hétre jobb teljesítményt tudjak nyújtani, valamint próbálom meghálálni a stáb által nekem szavazott bizalmat."

Sűrű hét áll a csapat előtt, ma elutaztatok Szombathelyre, ahol hétközi forduló keretein belül léptek pályára, vasárnap pedig ismét egy hazai mérkőzés következik a Siófok ellen. Hogyan készül ilyenkor a csapat?

"Igen most egy héten belül három mérkőzést játszik a csapat. Ilyenkor a heti edzés munkában nem a terhelésen van a hangsúly, hanem hogy a csapat frissebb teljesítményt tudjon nyújtani rövid időn belül."

Szombathelyen javíthatunk az idegebeli mutatónkon. Szerinted mire van ehhez szükség? Mik a csapat céljai az előttünk álló két mérkőzésen?

"Az kell hogy mindenki 100% -ot adjon és mentálisan is rendben legyünk. Mindkét mérkőzést meg szeretnénk nyerni és ennek érdekében a csapat mindent meg fog tenni."

További híreink

Futottunk az eredmény után, s végül utolértük…

Dátum: 2024. ápr 20. 10:00

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a Tiszakécskei LC otthonába látogatunk.

Mindenki menekül(ne)!

Dátum: 2024. ápr 19. 16:00

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a szezonban legtöbb edzőváltást átélt Tiszakécskére látogatunk.

André Zoltán hármat gurított a BSK-nak

Dátum: 2024. ápr 18. 14:45

U17: nagyobb koncentrációval a különbség is nagyobb lehetett volna!

U15: közel ötven percig meccsben voltunk

Dátum: 2024. ápr 18. 12:20

Aztán a kihagyott helyzetek és az egyéni hibák miatt vereséget szenvedett Balogh József csapata.

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk