Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/VERESÉG A SIÓFOK ELLEN - EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

VERESÉG A SIÓFOK ELLEN - EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Tegnap egy a hétközben Szombathelyen elszenvedett vereséget követően hazai pályán kívántunk bizonyítani a Siófok csapata ellen. Erre minden esélyünk meg is volt, a Kazincbarcika egy nagyon hosszú hazai veretlenségi szériát tudhatott maga mögött, hiszen sem tavaly, sem az idei évben nem kaptunk ki a Kolorcity Arénában bajnoki mérkőzésen, viszont ez a sorozat tegnap sajnos megszakadt. 
A Mekantil Bank Liga tizenegyedik fordulójában megrendezett mérkőzés első félidejében kiegyenlített játék folyt a csapatok között. Mind a hazaiaknak, mind a vendégeknek akadtak helyzetei, ezek közül leginkább a Kazincbarcika akciói jelentettek veszélyt a siófoki kapura. Viszont ahogy az lenni szokott a kihagyott helyzetek hamar megbosszulták magukat, hiszen a találkozó huszonhatodik percében egy védelmi hibát kihasználva szerzett vezetést az ellenfél. Csapatunk játéka a bekapott gól után méginkább félélénkült, így az egyenlítésre sem kellett sokat várni, Laczkó Milán fejjel volt eredményes a harminchatodik percben, valamint Lippai Tibornak köszönhetően az eredményt is sikerült megfordítanunk. A barcikai vezetés viszont nem tartott hosszú ideig, a Siófok Szakály találatával még az első játékrészben egalizálta az eredményt.
A második félidőben Varga Attila vezetőedző a cserékkel igyekezett a csapat játékán frissíteni, azonban a Siófok annak szinte minden elemében fölénk nőtt. Ugyan helyzeteink ekkor már nem igazán adódtak a döntetlen még reálisnak tűnt a játék képe alapján, azonban a korábban Kazincbarcikán is futballozó Krausz Raul a mérkőzés nyolcvanegyedik percében egy távoli lövésből megszerezte a vendégeink harmadik gólját és egyúttal a siófoki győzelmet is.

Varga Attila:

"Először is gratulálok a Siófoknak, mert idegenben egy jó minőségű futballt tudott bemutatni és az első félidő kiegyenlített volt, viszont a második félidőt egyértelműen nyerték a vendégek. Talán a második félidei teljesítményünk az visszaesett NB3-as szintre nincs felelősségvállalás, ennyi hibával, minőség nélkül nem lehet mérkőzést nyerni még hazai pályán sem, ami be is bizonyosodott a mai napon. Nem marad más hátra, mint változtatni, dolgozni tovább és gratulálni az ellenfélnek az eredményhez."

Domján Attila:

"Nagyon örülök a győzelemnek, viszont van ami miatt bosszús vagyok, mégpedig hogy külön készültünk a hazaiak pontrúgásaira, felívelt, beívelt labdákra, nagy bedobásokra és ez mégis zavart okozott, gólt is kaptunk belőle. Összességében úgy gondolom, hogy három gólt rúgtunk idegenben,a  mérkőzést aránylag kontroll alatt tudtuk tartani, időközönként voltak nehézségeink, de úgy gondolom itt minden csapatnak lesz nehézsége bőven. Nagyon örülünk a győzelemnek."

Merkantil Bank Liga 11. forduló
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - BFC SIÓFOK 2-3 (félidőben: 2-2)
Gólszerzők: Laczkó Milán 36', Lippai Tibor 40' illetve Debreceni Ákos 26', Szakály Attila 42', Krausz Raul-Zoran 81'
Sárga lapok: Heil Valter 68' illetve Debreceni Ákos 20',Szakály Attila 27', Eördögh András 79', Balogh Bence Benitó 86'
 

  KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC    BFC SIÓFOK
31 MEGYERI II GÁBOR 71 HUTVÁGNER GERGELY
6 HEIL VALTER (Nagy János 85') 3 DEBRECENI ÁKOS
7 ÁDÁM FERENC (Benkő Péter 73') 7 VARGA BENCE
11 PÁLINKÁS GERGŐ 11 MAJOR GERGŐ (Girsik Áron 76')
14 CSATÁRI GERGŐ 16 SZAKÁLY ATTILA (Nagy-Kolozsvári Dániel 89') 
15 SZÉKELY KRISZTIÁN (Szemere Balázs 85')  18 POLÉNYI GÁBOR (C)
16 SÜTTŐ ATTILA 19 NYÁRI PATRIK (Balogh Bence Benitó 61') 
20 LACZKÓ MILÁN (Puska Péter 73') 21 KRAUSZ RAUL-ZORAN
21 UR LÁSZLÓ (C) 27 FORGÁCS DÁVID (Eördögh András 46') 
24 LIPPAI TIBOR 81 VARJAS ZOLTÁN
32 KÁLLAI ZALÁN (Dvorschák Gábor 85')  97 FARKAS BALÁZS (Horváth Péter 61') 
Cserék: Cserék:
1 MEGYERI GÁBOR 26 WINTER DÁNIEL
2 HLEBA TAMÁS 5 VÁGÓ GÁBOR
4 SZEMERE BALÁZS (Székely Krisztián 85') 9 DÉNES CSANÁD
5 ARDAY DOMINIK 10 EÖRDÖGH ANDRÁS (Forgács Dávid 46')
8 NAGY JÁNOS (Heil Valter 85') 14 GYÖRGY NICO JULIAN
10 SZABÓ BALÁZS 15 HORVÁTH PÉTER (Farkas Balázs 61')
12  KOVÁCS DOMINIK 17 GIRSIK ÁRON-RÓBERT (Major Gergő 76')
13 DVORSCHÁK GÁBOR (Kállai Zalán 85') 29  BALOGH BENCE BENITÓ (Nyári Patrik 61')
17 KURDICS LEVENTE 30 NIKHÁZI MÁRK
18 NAGY ÁKOS 42 NAGY-KOLOZSVÁRI DÁNIEL (Szakály Attila 89')
19 PUSKA PÉTER (Laczkó Milán 73') 66 NYITRAI BENCE
28 BENKŐ PÉTER (Ádám Ferenc 73') 77 MAKRAI GÁBOR
Vezetőedző: Vezetőedző:
VARGA ATTILA DOMJÁN ATTILA

További híreink

Mindenki menekül(ne)!

Dátum: 2024. ápr 19. 16:00

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a szezonban legtöbb edzőváltást átélt Tiszakécskére látogatunk.

André Zoltán hármat gurított a BSK-nak

Dátum: 2024. ápr 18. 14:45

U17: nagyobb koncentrációval a különbség is nagyobb lehetett volna!

U15: közel ötven percig meccsben voltunk

Dátum: 2024. ápr 18. 12:20

Aztán a kihagyott helyzetek és az egyéni hibák miatt vereséget szenvedett Balogh József csapata.

Elkezdődött a jegyértékesítés a következő hazai mérkőzésre

Dátum: 2024. ápr 18. 10:38

Április utolsó meccsén a Honvéd ellen játszunk a Kolorcity Arénában.

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk