Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/DÖNTETLEN A TISZAKÉCSKE ELLEN - ÉRTÉKELTEK A VEZETŐEDZŐK

DÖNTETLEN A TISZAKÉCSKE ELLEN - ÉRTÉKELTEK A VEZETŐEDZŐK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Tegnap már a tizenharmadik fordulót rendezték a Merkantil Bank Ligában. A Kolorcity Kazincbarcika a Tiszakécske csapatát fogadta a Kolorcity Arénában idei hetedik hazai mérkőzésén. Csapatunk egy nagyon sűrű hetet követően lépett pályára, hiszen múlt héten vasárnap Soroksáron játszottunk bajnokit, majd szerdán következett a MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában megrendezett ZTE elleni találkozó és tegnap egy újabb tétmérkőzésen kellett bizonyítanunk a hazai közönségnek.
A tegnapi találkozót mindkét csapat jó iramban kezdte, ahogy mi, úgy a Tiszakécske is igyekezett megszerezni a vezetést, ez végül nekünk sikerült. Egy Szemere Balázs által elvégzett bedobást követően a labda a szerdai és a tegnapi mérkőzésen is remeklő, Hleba Tamás elé került, aki körülbelül húsz méterről lőtte azt Halasi kapujába, 1-0. Az egyenlítésre viszont nem kellett sokat várni a vendégeknek, hiszen Farkas Norbert beadását követően Zamostny Balázs egy jól célzott lövéssel egalizálta az eredményt. Az első félidő további részében a Kazincbarcika igyekezett még a szünet előtt növelni góljainak számát, Csatári a huszonnyolcadik percben fejelt a kécskei kapuba, 2-1.
A szünetben a Tiszakécske vezetőedzője cserékkel igyekezett frissíteni csapatán, a változtatások be is váltak Visinka Ede együttesénél, a hatvanadik perctől igyekeztek mezőnyfölényt kialakítani. A vendégek akarata eredményben is megmutatkozott, a mérkőzés hajrájában Zamostny fejelt Megyeri II kapujába, ezzel ő duplázott a tegnapi találkozón és 2-2-re módosította annak eredményét. A bekapott gól után csapatunk igyekezett minél előbb felállni és újra előnyt kialakítani, azonban a hátralévő idő rövidsége miatt már nem sikerült, így maradt a döntetlen.
Egyébként mindkét hazai gólszerző tegnap könyvelhette el első barcikai színekben szerzett találatait. Ezúttal is gratulálunk Hleba Tamásnak és Csatári Gergőnek!

Varga Attila:

" Ez egy vereséggel felérő döntetlen a számunkra. Hullámzó mérkőzés volt, amiről előre tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz. Kétszer megszereztük a vezetést és mégis egy ponttal kell megelégednünk. Ebben az osztályban a felelősségvállalás az nagyon fontos szerepet játszik, három perccel a  vége előtt felállt védelemmel ilyen gólt kapni ismételten megbosszulja magát. Gratulálok mindkét csapatnak, mert egyébként jól küzdöttek a srácok. A végére belőlünk elfogyott a karakter és ez két pontunkba került."

Visinka Ede:

" A mérkőzés végén pontot mentettünk, hiszen a második félidő egészében rohantunk az eredmény után. Az első félidőben egy átlövésből hamar vezetést szerzett a Barcika, utána egy ugyanolyan becsorgóval kiegyenlítettünk, majd amikor a hazaiak megszerezték a vezetést, onnantól kezdve próbáltunk támadásokat vezetni menni az egyenlítésért. Szerencsére az egyenlítés sikerült, köszönhetően a cseréknek is. A végén, az utolsó húsz percben mindent egy lapra téve talán picit frissebbek voltunk. Azt gondolom, hogy a Barcika picivel közelebb volt a győzelemhez, mert vezettek és ezáltal ahogy telt az idő nekünk fogytak a lehetőségeink, de szerencsére kiegyenlítettünk. A mai nem volt túl szép meccs, de mindkét csapat nyerni szeretett volna, ez egyértelmű, hiszen a három pontokkal vagyunk előrébb. A Barcika és előttünk is ugyanaz a feladat van, fentebb szeretnénk kerülni a tabellán, pillanatnyilag ott vagyunk, ahol vagyunk, de remélem sikerül elérni a céljainkat. Utolsó szóként gratulálok a Kazincbarcikának és Varga Attilának a feljutáshoz és a mostani szerepléshez egyaránt. Sok sikert kívánok a hazaiaknak!" 

Merkantil Bank Liga 13. forduló
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - TISZAKÉCSKEI LC 2-2 (félidőben: 2-1)
Gólszerzők: Hleba Tamás 8', Csatári Gergő 28' illetve Zamostny Balázs 19' 86'
Sárga lapok: Nagy János 11', Ádám Ferenc 78' illetve Balázs Benjámin 33', Lovas Zsombor 43', Horváth Zoltán 58'

  KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC    TISZAKÉCSKEI LC
31 MEGYERI II GÁBOR 31 HALASI PÉTER
2 HLEBA TAMÁS (Heil Valter 76') 2 VÉGSŐ ELŐD
4 SZEMERE BALÁZS 6 CSÁKI RÓBERT
7 ÁDÁM FERENC (Szabó Balázs 87') 8 ERDEI CARLO ALEX (C)
8 NAGY JÁNOS 10 ZAMOSTNY BALÁZS
11 PÁLINKÁS GERGŐ (Horváth Milán 87')  11 BALÁZS BENJÁMIN
14 CSATÁRI GERGŐ 20 PONGRÁCZ VIKTOR (Winkler András 46')
15 SZÉKELY KRISZTIÁN 21 FARKAS NORBERT (Farkas András 46')
17 KURDICS LEVENTE (Laczkó Milán 65')  23 LOVAS ZSOMBOR (Kiss Norbert 46')
21 UR LÁSZLÓ (C) 25 VACHTLER CSABA (Gyurján Bence 65')
24 LIPPAI TIBOR  27 HORVÁTH ZOLTÁN (Geiger Norbert 71')
Cserék: Cserék:
1 MEGYERI GÁBOR 99 ANTAL BOTOND
5 ARDAY DOMINIK 4 OLÁH MÁTÉ
6 HEIL VALTER  (Hleba Tamás 76') 7 WINKLER ANDRÁS (Pongrácz Viktor 46')
10  SZABÓ BALÁZS (Ádám Ferenc 87') 15 KISS NORBERT (Lovas Zsombor 46')
12 KOVÁCS DOMINIK 19 LOVAS ANDOR
19 PUSKA PÉTER 24 KIPRICH DÁVID
20 LACZKÓ MILÁN (Kurdics Levente 65') 28 GYURJÁN BENCE (Vachtler Csaba 65')
28 BENKŐ PÉTER 29  FARKAS ANDRÁS (Farkas Norbert 46')
36 HORVÁTH MILÁN (Pálinkás Gergő 87') 30 GEIGER NORBERT (Horváth Zoltán 71')
Vezetőedző: Vezetőedző:
VARGA ATTILA VISINKA EDE

 

További híreink

André Zoltán hármat gurított a BSK-nak

Dátum: 2024. ápr 18. 14:45

U17: nagyobb koncentrációval a különbség is nagyobb lehetett volna!

U15: közel ötven percig meccsben voltunk

Dátum: 2024. ápr 18. 12:20

Aztán a kihagyott helyzetek és az egyéni hibák miatt vereséget szenvedett Balogh József csapata.

Elkezdődött a jegyértékesítés a következő hazai mérkőzésre

Dátum: 2024. ápr 18. 10:38

Április utolsó meccsén a Honvéd ellen játszunk a Kolorcity Arénában.

U14: kiütéses győzelem idegenben!

Dátum: 2024. ápr 17. 14:23

A szülők is benne voltak a győzelemben, sokat jelent a támogatásuk a csapatnak!

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk