Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/TELJES A TAVASZI MENETREND - IDŐPONTOK

TELJES A TAVASZI MENETREND - IDŐPONTOK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette a Merkantil Bank Liga tavaszi menetrendjét, tehát már ismeretesek a 2023-as év tavaszán rendezett bajnokijaink időpontjai. A kezdések azonban még változhatnak, hiszen az M4 Sport még csak az első három fordulóból választott mérkőzést és a televíziós közvetítések ezen még módosíthatnak. Ami biztos, hogy az NB2-es csapatok január 29-én kezdik meg a pontvadászatot és egészen május 21-ig folytatják is azt. Ezt követően pedig május 28-án és június 4-én rendezik majd meg az osztályozókat.
A Kolorcity Kazincbarcika SC hazai pályán kezdi és zárja a szezont. Első tavaszi ellenfelünk a Békéscsaba lesz, az utolsó pedig a Szentlőrinc. Tizennyolc bajnokiból kilencet játszunk majd a Kolorcity Arénában és kilencet idegenben. A versenynaptárba két hétközi forduló is helyet kapott, ezek április 12. és 26. napján kerülnek majd lebonyolításra. Előbbin a Soroksárt fogadjuk, míg utóbbin a Pécs vendégei leszünk.

A Kolorcity Kazincbarcika SC tavaszi menetrendje a következő:

21. forduló
2023. január 29. 13:00
Kolorcity Kazincbarcika SC - Békéscsaba 1912 Előre

22. forduló
2023. február 05. 14:00
Budafoki MTE - Kolorcity Kazincbarcika SC

23. forduló
2023. február 12. 14:00
Kolorcity Kazincbarcika SC - Credobus Mosonmagyaróvár

24. forduló
2023. február 19. 14:00
HR-Rent Kozármisleny - Kolorcity Kazincbarcika SC

25. forduló
2023. február 26. 14:00
Kolorcity Kazincbarcika SC - DVTK

26. forduló
2023. március 05. 14:00
Aqvital FC Csákvár - Kolorcity Kazincbarcika SC

27. forduló
2023. március 12. 14:00
Kolorcity Kazincbarcika SC - Nyíregyháza Spartacus FC

28. forduló
2023. március 19. 15:00
ETO FC Győr - Kolorcity Kazincbarcika SC

29. forduló
2023. április 02. 16:00
Kolorcity Kazincbarcika SC - Szombathelyi Haladás

30. forduló
2023. április 09. 16:00
BFC Siófok - Kolorcity Kazincbarcika SC

31. forduló
2023. április 12. 16:00
Kolorcity Kazincbarcika SC - Soroksár SC

32. forduló
2023. április 16. 17:00
Tiszakécskei LC - Kolorcity Kazincbarcika SC

33. forduló
2023. április 23. 17:00
Kolorcity Kazincbarcika SC - FC Ajka

34. forduló
2023. április 26. 18:00
PMFC - Kolorcity Kazincbarcika SC

35. forduló
2023. április 30. 17:00
Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Kolorcity Kazincbarcika SC

36. forduló
2023. május 07. 17:00
Kolorcity Kazincbarcika SC - Gyirmót FC Győr

37. forduló
2023. május 14. 17:00
MTK Budapest - Kolorcity Kazincbarcika SC

38. forduló
2023. május 21. 17:00
Kolorcity Kazincbarcika SC - Szentlőrinc SE

További híreink

Mindenki menekül(ne)!

Dátum: 2024. ápr 19. 16:00

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a szezonban legtöbb edzőváltást átélt Tiszakécskére látogatunk.

André Zoltán hármat gurított a BSK-nak

Dátum: 2024. ápr 18. 14:45

U17: nagyobb koncentrációval a különbség is nagyobb lehetett volna!

U15: közel ötven percig meccsben voltunk

Dátum: 2024. ápr 18. 12:20

Aztán a kihagyott helyzetek és az egyéni hibák miatt vereséget szenvedett Balogh József csapata.

Elkezdődött a jegyértékesítés a következő hazai mérkőzésre

Dátum: 2024. ápr 18. 10:38

Április utolsó meccsén a Honvéd ellen játszunk a Kolorcity Arénában.

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk