Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A VASAS A KÖVETKEZŐ ELLENFELÜNK

A VASAS A KÖVETKEZŐ ELLENFELÜNK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Egy hét leforgása alatt ismét három mérkőzést játszik a Kazincbarcika csapata, hiszen holnap a Vasas ellen lépünk pályára az Illovszky Rudolf Stadionban, majd vasárnap a Nyíregyháza Spartacus csapatát fogadjuk Putnokon.

A szebb időket is megélt Vasas a 2017/2018-as bajnokság végén kényszerült búcsúzni az OTP Bank Ligától. Az angyalföldiek ez évben a tabella abszolút utolsó helyzettjeként végeztek és a következő évet már a másodosztályban kezdték meg, ekkor egyértelmű célként az első osztályba való visszajutást nevezték meg. A 2018/19-es szezonban azonban ez nem sikerült, az első helyezett ZTE-től 17 ponttal, a második Kaposvári Rákóczi FC mögött pedig 9 ponttal maradtak el a 18 győzelemmel, 11 döntetlennel és 9 vereséggel összegyűjtött 64 pontjukkal. A tabellán nem, de a góllövő listán azonban mégis első helyen végeztek, hiszen az NB2 játékosai közül a Vasas labdarúgója, Balajti Ádám 32 találatával lett gólkirály.

A nyári átigazolási időszak alatt a Vasas csapatában a tizenegy érkező játékos mellett csupán hét távozóval kellett számolni  A klubhoz igazolók névsorára Daróczi Zoltán (FC Csákvár), Erős Noel (Vasas U19), Hinora Kristóf (kölcsön után végleg az MTK-tól), Gál Mátyás (BFC Siófok), Ivan Rados (DVTK), Szedlár Zoltán (Dorigi FC), Szmola Bálint (ZTE), Tóth Bence (kölcsön után végleg a MOL Fehérvártól), Tóth László (Kazincbarcika), Terbe Botond (Kecskemét) és Viczián Ádám (Békéscsaba 1912 Előre) nevei kerültek. Mindemellett a klubtól a következő hét játékos távozott a nyár során : Bese Balázs, Borbély Bálint, Bévárdi Zsombor, Eichenvalder Róbert, Kelemen Dávid, Nagy Zoárd és Talabér Attila.

Nem kezdte jól a bajnokságot a Vasas, hiszen az első fordulóban a Dorogi FC ellen könyvelhettek el egy 2:1-es vereséget, melyet azonban hamar a második mérkőzésen a Soroksár elleni 5:2-es eredménnyel kompenzáltak. A harmadik mérkőzésüket a minket is pont nélkül hagyó Békéscsaba 1912 Előre ellen veszítették el, majd az Ajka ellen ikszeltek és vasárnap a Duna Aszfalt TLC otthonából Birtalan 2, valamint Balajti 1 góljának köszönhetően vitték haza a 3 pontot. Az angyalföldiek eddigi mérlege tehát 2 győzelem, 2 vereség és 1 döntetlen, így egy ponttal minket követve a tabella hetedik pozíciójából várhatják a holnapi mérkőzést.
A Kazincbarcika az eddig lejátszott öt mecccsen 2 győzelemmel, 1 vereséggel és 2 döntetlennel nyolc pontot gyűjtött, melyet remélünk a héten megrendezésre kerülő két igazán nehéz mérkőzéseken további egységekkel tudunk majd növelni.

Jó hír a Kazincbarcika számára, hogy egy meccses eltiltását Gálhidi György vezetőedzőnk vasárnap Győrben letöltötte, így holnap már a Fáy utca kispadjáról irányíthatja csapatát. Gálhidi György már számíthat az előző két mérkőzésen eltiltott Lukács Raymondra, de az első fordulóban, Soroksáron megsérült Harangozó Bencére nem (a játékos állapotáról hamarosan részletesen beszámolunk honlapunkon). A Vasas csapatában is lesz hiányzó, hiszen a tavaly még a Kazincbarcikát erősítő Tóth László a héten térdműtéten esett át és a következő egy hónapban biztos nem léphet pályára.

2019. AUGUSZTUS 28. 19:00
VASAS - KAZINCBARCIKA
ILLOVSZKY RUDOLF STADION
1139, Budapest Fáy utca 58.

 

A mérkőzésre  a következő LINKre kattintva  a meccsjegy.mlsz.hu oldalon a kilátogató vendégszurkolók is megvásárolhatják jegyeiket, a helyszínen a jegypénztárak 17:30-kor nyitnak és  az ott 1500 vagy az online elővételben 1000 forintért váltott belépőkkel a vendégek számára kijelölt "D" szektorokban foglalhatnak helyet.

A hatodik fordulóban rendszerint tíz mérkőzést rendeznek, melyek közül négy 17:30-kor, hat pedig 19:00-kor kezdődik majd. A párosítások a következőek:

2019. augusztus 28.
17:30
SZEGED-GROSICS
CSANÁD
WKW ETO FC GYŐR
2019. augusztus 28.
17:30
BALMAZ KAMILLA
GYÓGYFÜRDŐ
DOROGI FC
2019. augusztus 28.
17:30
VÁC FC BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
2019. augusztus 28.
17:30
NYÍREGYHÁZA
SPARTACUS FC
DUNA ASZFALT TLC
2019. augusztus 28.
19:00
BFC SIÓFOK SZOLNOKI MÁV FC
2019. augusztus 28.
19:00
GYIRMÓT FC GYŐR AQVITAL FC
CSÁKVÁR
2019. augusztus 28.
19:00
SZOMBATHELYI
HALADÁS
BUDAÖRS
2019. augusztus 28.
19:00
BUDAFOKI MTE SOROKSÁR SC
2019. augusztus 28.
19:00
MTK BUDAPEST FC AJKA
2019. augusztus 28.
19:00
VASAS KAZINCBARCIKA

 

Kép forrása: boon.hu

 

További híreink

U11-es kiválasztó tornát rendeztünk

Dátum: 2026. ápr 09. 11:00

U11-es kiválasztó tornát rendeztünk Kazincbarcikán. Fiataljaink mellett a Sajóvölgye, a Felsőzsolca és a Sárospatak korosztályos csapatait láttuk vendégül. Csapatunkban edelényi és bélapátfalvai gyerekek is lehetőséget kaptak, akik rendszeresen látogatják a körzetközponti kiválasztó edzéseket.

Szombati ellenfelünk: Újpest FC

Dátum: 2026. ápr 08. 12:00

A Fizz Liga 29. fordulójában, szombaton 15 óra 15 perctől az Újpestet fogadjuk a DVTK Stadionban. Ez lesz a két csapat harmadik egymás elleni NB I-es bajnoki mérkőzése, a párharc állása: 1-1. A találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történetét.

Elkészült a Fizz Liga 31. és 32. fordulójának menetrendje

Dátum: 2026. ápr 08. 08:00

Az MLSZ Versenybizottsága a jogtulajdonos televízióval történt egyeztetéseket követően kitűzte a Fizz Liga 31. és 32. fordulójának kezdési időpontjait is. Az MTK Budapestet pénteken este, a Kisvárdát szombaton délután fogadjuk.

Hónap gólja, hónap védése

Dátum: 2026. ápr 07. 15:00

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az M4 Sport ismét megválasztotta a hónap legjobbjait a Fizz Ligában. Ami a legszebb találatot és védést illeti, mindkét díj Kazincbarcikára került, Nyíri Vince Diósgyőr elleni bombája, valamint Juhász Bence Ferencváros ellen bemutatott bravúrja kapta a legtöbb szavazatot.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria