Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/AZ UTOLSÓ ŐSZI FORDULÓ KÖVETKEZIK

AZ UTOLSÓ ŐSZI FORDULÓ KÖVETKEZIK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A 2019/20-as bajnokság utolsó őszi fordulójában a Dorogi FC ellen lépünk pályára vasárnap. A Merkantil Bank Liga küzdelmei ugyan még a következő két hétben folytatódnak, de az előttünk álló két vasárnapon már a tavaszról előrehozott mérkőzéseinket játsszuk a Soroksár és a Békéscsaba csapatai ellen.

A Dorog hosszú, tizennégy éves kihagyást követően a 2016/17-es bajnokságban szerepelt újra az NB2 mezőnyében, ekkor tizenöt győzelemmel, kilenc döntetlennel és tizennégy vereséggel 54 pontot gyűjtöttek, így a tabella nyolcadik helyén zárták első újra másodosztályú szezonjukat és a következő évben már  a Kazincbarcika csapatával is találkoztak.

A Dorog két a Vasas és a Nyíregyháza elleni győzelemmel kezdte a szezont, melyet három pont nélkül zárt forduló követett, ugyanis az MTK, a Vác és a Budafok elleni mérkőzéseket követően vesztesként hagyták el a pályát. A hatodik fordulóban a Haladás ellen játszottak döntetlent, majd a Gyirmótot verték meg, ezután pedig újabb két, a Siófok és a Szeged elleni találkozók után könyvelhettek el vereséget, amit egy a Szolnok elleni döntetlen követett, de a Csákvár elleni tizenkettedik fordulót követően sem gyarapodott pontjaik száma. A tizenharmadik fordulótól azonban szárnyra kapott a csapat, hiszen a Budaörs, a WKW ETO FC Győr, a Soroksár és a Békécsaba csapatai ellen is sikerült begyűjteniük a három pontot, melyhez még egy Ajkán szerzett döntetlen és a Tiszakécskétől elszenvedett vereség társul. A Dorog hét győzelmével, három döntetlenjével és hét vereségével jelenleg a Kazincbarcikától négy ponttal többet gyűjtve azaz 24 egységgel a tabella kilencedik helyét foglalja el.

Mint ismeretes az elhalasztott tizenegyedik fordulót e hét szerdán pótolták a Merkantil Bank Liga csapatai, azonban a játéknapon a Kazincbarcika nem lépett pályára, hiszen soros ellenfelünk a kizárt Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapata lett volna. Az eredmények nem nekünk kedvezően alakultak, így jelenleg öt győzelmünkkel, hat döntetlenünkkel és hat vereségünkkel gyűjtött 21 pontunkkal a holnapi mérkőzésünket megelőzően tabella 14. helyén állunk.

 

2019. december 01. 13:00
KAZINCBARCIKA - DOROGI FC
Putnok, Várady Béla Sportközpont

 

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a mai napon két mérkőzsére kerül sor, 13:00-tól a Vác FC fogadta a Szeged-Csanád Grosics csapatát, mely találkozó 1:2-es szegedi sikerrel zárult, illetve 17:00-tól az MT lép pályára a Szolnoki MÁV FC ellen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A holnapi, első decemberi fordulóban így "csak" hét meccset játszanak a csapatok, ezek közül a Kazincbarcika - Dorogi FC összecsapással együtt öt keződődik majd 13:00 órakor, illetve két talákozón hangzik el 17:00-kor a kezdősípszó. A 19. forduló "szabadnaposa" a tabella negyedik helyét elfoglaló Gyirmót FC Győr.
A párosítások a következőek:

2019. november 30.
13:00
VÁC FC SZEGED-CSANÁD
GROSICS
2019. november 30.
17:00
MTK BUDAPEST SZOLNOKI MÁV FC
2019. december 01.
13:00
BUDAFOKI MTE BFC SIÓFOK
2019. december 01.
13:00
NYÍREGYHÁZA 
SPARTACUS FC
AQVITAL FC
CSÁKVÁR
2019. december 01.
13:00
KAZINCBARCIKA DOROGI FC
2019. december 01.
13:00
DUNA ASZFALT TLC SOROKSÁR SC
2019. december 01.
13:00
WKW ETO FC GYŐR SZOMBATHELYI
HALADÁS
2019. december 01.
17:00
FC AJKA BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
2019. december 01.
17:00
VASAS FC BUDAÖRS

 

További híreink

Juhász Zsombor a KBSC játékosa

Dátum: 2026. júl 02. 21:00

Juhász Zsombor személyében a Kolorcity KBSC egy - az ellenfél kapuja előtt is hatékony - védőként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgót igazolt. Zsombor az NB III. Dél-Keleti csoportjának bajnokától, a Gyirmót ellen osztályozót játszó Monortól érkezik Kazincbarcikára, és már kezdőként pályára lépett mindkét felkészülési mérkőzésünkön.

Tudatos folyamatok jellemzik az átigazolási politikát

Dátum: 2026. júl 02. 12:00

A Merkantil Bank Liga szabályainak és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelő tudatos folyamatok jellemzik a Kolorcity KBSC-nél zajló nyári játékospolitikát. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar játékosok léphetnek pályára, így a külföldi labdarúgók szerződésük lejártával távoztak Kazincbarcikáról, ugyanakkor - a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva - két fiatal (egy 2006-os és egy 2007-es születésű vagy annál fiatalabb) játékosnak minden csapatban folyamatosan pályán kell lennie, ezért most az egyik fő szempont a szabályoknak megfelelő fiatal, tehetséges labdarúgók szerződtetése. Klubunk folyamatosan készül a bajnokság július végi rajtjára, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember elején zárul, így akár még augusztusban is érkezhetnek új labdarúgók.

Budapesten kezdjük a bajnokságot

Dátum: 2026. jún 30. 20:00

A BVSC-Zugló vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, rá egy hétre pedig a Videotont fogadjuk hazai pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Kolorcity KBSC - MFK Zemplín Michalovce 0-0

Dátum: 2026. jún 30. 14:45

Gólnélküli döntetlent játszottunk a tikkasztó hőségben a szlovák élvonalban szereplő MFK Zemplín Michalovce ellen. A felkészülési mérkőzésen próbajátékosok is pályára léptek, és kooperációs partnerünktől, a Kisvárda Master Goodtól is érkeztek fiatal labdarúgók. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

KBSC Galéria