Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/BÉKÉSCSABÁN ZÁRJUK A ÉVET

BÉKÉSCSABÁN ZÁRJUK A ÉVET

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A 2019-es év utolsó mérkőzését a Békéscsaba 1912 Előre csapata ellen játsszuk a Merkantil Bank Liga 21. fordulójában. A magyar első osztályt is megjárt, de a másodosztályban komoly szerepet betöltő klubbal idén második alkalommal találkozunk.

 

A Békéscsaba vitathatatlanul jobban szerepel az idei bajnokságban, mint mi. A Viharsarok fővárosának együttese igaz egy a Duna Aszfalt TLC elleni vereséggel nyitotta az évet a bajnokságban, melyet a második és harmadik fordulóban az ellenünk és a Vasas ellen megnyert mérkőzésekkel kompenzáltak. Ezt követően a tizedik fordulóval bezárólag már csak a Vácot tudták legyőzni, de a Haladás és az MTK ellen is kicsikartak egy döntetlent, így a Budafok és a Gyirmót elleni verségük ellenére is tovább tudták növelni pontjaik számát. Mérlegükhoz tartozik még hogy a Siófok és Budaörs elleni mérkőzéseket követően is otthon tudták tartani a három pontot, vereséggel zárták azonban a Szeged elleni tizenkettedik fordulót, akárcsak Csákvár és a Dorog csapatai ellen sem sikerült a pontot szerezniük, döntetlent pedig csak a Szolnok ellen tudtak elérni a tizenhedik fordulóig. Az elmúlt négy mérkőzésen azonban pontszerzéssel zárták a fordulókat, hiszen hazai pályán a Soroksár győzték le 1:0-ra, szintén otthon a WKW ETO FC Győr csapatával osztozkodtak a pontokon, Ajkán nyerni tudtak, akárcsak a nyitófordulóban elszenvedett vereség miatt is revansot tudtak venni Tiszakécskén. A Békéscsaba jelenleg hét egységgel és hat pozícióval előz meg minket a tabellán, nyolc győzelemmel, négy döntetlennel és hát vereséggel 28 egységet gyűjtve a 21. fordulót megelőzően a kilencedik helyen állnak. (A nyolcadik pozícióban szintén 28 egyésget gyűjtve a Nyíregyháza Spartacus FC együttese áll.)

A Békéscsabával ellentétben mögöttünk nem áll ilyen sikerszéria, hiszen mi utoljára az Aqvital FC Csákvár elleni november 10-én megrendezett mérkőzésen tudtunk pontot szerezni és azóta csak a vereségeink számát gyarapítottuk. A Kazincbarcika jelenleg öt győzelmével, hat döntetlenével és nyolc vereségével gyűjtött 21 pontjával továbbra is a tabella 15. helyén tanyázik, amin  holnap mindenképp változtatni kívánunk. Dzurják József csapatunk megbízott edzője pedig okot is adott a bizakodásra, hiszen a mérkőzést megelőzően a következőképpen nyilatkozott:

"Az év utolsó mérkőzésére kerül sor vasárnap Békéscsabán. Reméljük egy hosszú és nehéz év után a zárás jól sikerül. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mivel a Békéscsaba a Ferencváros kiejtése után kapott egy pozitív töltetet. Nem számítunk könnyű mérkőzésre, de bízom benne, hogy jó eredményt tudunk elérni és a bajnokság idei utolsó meccse jól fog sikerülni. De miért is ne sikerülne jól; hiszen a tavalyi szezont is egy békéscsabai győzelemmel zárhattuk."

2019. december 15. 13:00
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE - KAZINCBARCIKA
Békéscsaba Kórház Utcai Stadion
5600 Békéscsaba Kórház utca 6.
Jegyárak: diák/nyugdíjas: 500 Ft; felnőtt: 1000 Ft

 

Az idei naptári év zárófordulójában rendszerint kilenc mérkőzésre kerül sor, melyek közül hét kezdődik a Békéscsaba 1912 Előre-Kazincbarcika találkozóval egyidőben 13:00-kor, az FC Ajka-Duna Aszfalt TLC összecsapásán 17:00-kor hangzik majd el a kezdősípszó, illetve a győri rangadóra, azaz a Gyirmót FC Győr-WKW ETO FC Győr meccsére hétfőn 19:00-tól kerül sor. Az idei évben biztos nem gyűjt már több pontot a Szeged-Csanád Grosics, hiszen az ő ellenfelük lett volna a Balmaz Kamilla Gógyfürdő, így ők már múlt héten a 20. fordulóval bezárólag fejezték be a Merknatil Bank Liga 2019-es küzdelmeit.

2019. december 15.
13:00
BFC SIÓFOK SZOMBATHELYI
HALADÁS
2019. december 15.
13:00
SZOLNOKI MÁV FC BUDAFOKI MTE
2019. december 15.
13:00
VÁC FC AQVITAL FC
CSÁKVÁR
2019. december 15.
13:00
BUDAÖRS MTK BUDAPEST
2019. december 15.
13:00
DOROGI FC NYÍREGYHÁZA
SPARTACUS
2019. december 15.
13:00
SOSOKSÁR SC VASAS
2019. december 15.
13:00
BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
KAZINCBARCIKA
2019. december 15.
17:00
FC AJKA DUNA ASZFALT TLC
2019. december 16.
19:00
GYIRMÓT FC GYŐR WKW ETO FC GYŐR

 

További híreink

Kuttor Attila: Szeretnénk egy kicsit dominánsabb futballal előállni

Dátum: 2026. júl 24. 17:00

A Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, Budapesten, a BVSC-Zugló otthonában szerepel csapatunk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a szezonnyitó mecscet.

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria