Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A TISZAKÉCSKE ELLEN FOLYTATJUK

A TISZAKÉCSKE ELLEN FOLYTATJUK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A megszokottól eltérően a héten szombaton játszanak bajnoki mérkőzést az NB2-es csapatok. A Kolorcity Kazincbarcika SC a Merkantil Bank Liga tizenharmadik fordulójában a Tiszakécske csapatát fogadja ma 17:00-tól a Kolorcity Arénában.


KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 

Csapatunk a mai mérkőzést megelőzően a tabella tizedik pozícióját foglalja el. A Kolorcity Kazincbarcika egy remek rajtot követően most egy kisebb hullámvölgybe került, azonban ebből akár már ma estére kikerülhetünk.  Az idényt augusztus elején keztük hazai pályán a Dorog elleni győzelemmel, amit a súlyos 6-1-es békéscsabai vereség követett, majd legyőztük a Budafok, a Mosonmagyaróvár és a Kozármisleny csapatait. A hatodik fordulóban egy kiélezett mérkőzésen maradtunk alul egy góllal a megyei rivális, DVTK otthonában, majd hazai pályán sikert könyvelhettünk el a Csákvár ellen. Ezt követően viszont sok sikert nem tudtunk elkönyvelni, hiszen a Nyíregyháza elleni vereséget egy az ETO-val való pontosztozkodás és két a Szombathely és a Siófok elleni vereségek követtek. Utóbbi kifejezetten fájó volt csapatunk számára, hiszen hiába egyenlítettünk, majd szereztük meg a vezetést is nagyon hosszú idő után mégis pont nélkül maradtunk hazai pályán, ahogy múlt héten Soroksáron sem sikerült ezen a mutatón javítani. A Kazincbarcika szerdai ZTE elleni kupamérkőzése azonban méltán ad okot a bizakodásra, hiszen egy remek formában futballozó Kazincbarcikát láthattunk akkor a Kolorcity Arénában. Játékosaink ma is mindent megtesznek, hogy ismét győzelmet ünnepelhessünk a Kolorcity Arénában, ezt Csatári Gergő is megerősítette nyilatkozatában.

"Gőzerővel készülünk a szombati mérkőzésre a Tiszakécske ellen, szeretnénk kivinni a pályára azt a teljesítményt amivel győzedelmeskedni tudunk, mindent meg fogunk tenni hogy itthon tartsuk a három pontot. Kérjük szurkolókat is hogy minél többen jöjjenek ki a mérkőzésre és győzedelmeskedjünk együtt."

TISZAKÉCSKEI LC


A Tiszakécske jelenleg tizenöt ponttal áll a tabella tizenharmadik helyén, ugyanennyit gyűjtött eddig a tizenkettedik Ajka, valamint a tizennegyedik Siófok is. Mai vendégeink a Mosonmagyaróvár elleni győzelemmel kezdték a szezont, amit két vereség követett a Kozármisleny és a DVTK csapatai ellen, majd döntetlent játszottak a Csákvárral, illetve legyőzték a Nyíregyházát. A hatodik fordulóban nem sikerült pontot szerezniük az ETO otthonában, viszont a hetedikben otthon tartották azokat a Haladást vendégül látva, ezután következett a Siófokkal való pontosztozkodás és a Soroksár legyőzése. A Tiszakécske a tizedik fordulóban egy góllal maradt alul a Szeged ellen, majd ikszeltek az Ajkával, múlt héten pedig kikaptak a listavezető, PMFC-től.
A Tiszakécske nem játszott hétközi mérkőzést, hiszen őket a harmadik fordulóban búcsúztatta az NB1 újonca és egyben legnagyobb meglepetése, a Kecskemét, így mai vendégeink valamivel frissebben lépnek majd pályára.

 

MÉRKŐZÉS INFORMÁCIÓK

A mai hazai mérkőzésünkre elővételben szombat 14:00-ig online a LINK-re kattintva is megvásárolhatják jegyeiket, ha erre nincs lehetőségük természetesen a helyszínen is megválthatják azokat. A találkozót megelőzően egy órával, azaz 16:00-kor nyitnak a jegypénztárak, valamint a kapunyitás is ebben az időpontban történik meg. Kérjük a szurkolóinkat, hogy érkezzenek időben, így elkerülhetik a pénztár előtt már többször is kialakult sorban állást! Az idei szezonban az elővételes és a helyszíni jegyárak között nincsen különbség, a teljes árú belépő 1500 forintba kerül, a kedvezményes jegy pedig 1000 forint, utóbbit a diák, a nyugdíjas és mozgáskorlátozott szurkolóink vásárolhatják meg. 

A Tiszakécske elleni találkozót Takács Tamás vezeti majd, asszisztensei Sinkovicz Dániel és Tőkés Róbert lesznek, a tartalék játékvezetőként pedig Takács Ákos lesz jelen. A mérkőzésről honlapunkon élő szöveges közvetítéssel jelentkezünk és közösségi média felületeinken is informálódhatnak majd az aktuális állásról.
 

Merkantil Bank Liga 13. forduló
2022. OKTÓBER 22. 17:00
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - TISZAKÉCSKEI LC


A TIZENHARMADIK FORDULÓ

A Merkantil Bank e hétvégi, tizenharmadik fordulójában a holnapi nemzeti ünnep okán minden másodosztályú csapat ma lép pályára. A szombati nap délutánján öt találkozót rendeznek 13:00-tól, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia 15:00-tól fogadja a Kozármisenyt a Szent Gellért Fórumban, illetve négy mérkőzésen hangzik majd el 17:00-kor a kezdést jelző sípszó.

A forduló párosításai a következőek:

2022. október 22.
13:00
GYIRMÓT FC GYŐR SOROKSÁR SC
2022. október 22.
13:00
CREDOBUS
MOSONMAGYARÓVÁR
DVTK
2022. október 22.
13:00
BUDAFOKI MTE AQVITAL FC CSÁKVÁR
2022. október 22. 
13:00
DOROGI FC ETO FC GYŐR
2022. október 22.
13:00
SZENTLŐRINC SZOMBATHELYI
HALADÁS
2022. október 22.
15:00
SZEGED-CSANÁD
GROSICS AKADÉMIA
HR-RENT
KOZÁRMISLENY
2022. október 22.
17:00
MTK BUDAPEST BFC SIÓFOK
2022. október 22.
17:00
KOLORCITY
KAZINCBARCIKA SC
TISZAKÉCSKEI LC
2022. október 22.
17:00
PMFC FC AJKA
2022. október 22.
17:00
BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
NYÍREGYHÁZA
SPARTACUS

További híreink

NB I-es szereplésünk számokban

Dátum: 2026. máj 21. 14:00

Történetünk első élvonalbeli évében 22 pontot szereztünk, a bajnokságtól a 12. helyen búcsúztunk, a tavaszi tabellán viszont egy helyet javítottunk az őszihez képest. A 33 mérkőzésből hatszor győztünk, és négyszer játszottunk döntetlent. Kártik Bálint lépett pályára a legtöbb bajnokin, övé a legtöbb játékperc, ő adta a legtöbb gólpasszt és Meshack Ubochiomával holtversenyben ő lőtte a legtöbb gólt is. A mezőnyjátékosok közül mindenki megkapta a lehetőséget, köztük két saját nevelésű labdarúgónk, Makrai Gábor és Balázsi Levente is.​​​​​​​ NB I-es szereplésünk számokban. 

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. máj 21. 08:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U12-es és U13-as alakulataink Hevesbe utaztak. U14-es csapatunk Encsen győzött, U17-eseink a Felsőzsolcát fogadták, U19-es gárdánk pedig a Debreceni Sportiskolát győzte le.

Szuhafőn zártuk a szezont

Dátum: 2026. máj 20. 09:00

Kedden délben Szuhafőn, a Kocsis Vendégházban zártuk történelmünk első NB I-es évét. Köszönjük a fantasztikus vendéglátást a házigazdáknak, valamint köszönjük az egész éves támogatást és szurkolást mindenkinek! A stáb és a csapat most egy kis pihenőre vonul, a háttérben azonban nem áll meg a munka, hiszen bő két hónap múlva kezdődnek az NB II-es küzdelmek. Találkozunk június 15-én! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Őt játékos távozik

Dátum: 2026. máj 19. 11:00

A hétfői napon közös megegyezéssel szerződést bontott a Kolorcity KBSC négy labdarúgóval. Martin Šlogar, Polgár Kristóf, Semir Smajlagić és Meshack Ubochioma egyaránt távoznak Kazincbarcikáról. Kedden pedig csatlakozott hozzájuk Rasheed Sodiq is. Mindannyiuknak köszönjük, amit a barcikai labdarúgásért tettek! További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria