Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/GYŐZELEM A HARMADIK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEN

GYŐZELEM A HARMADIK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Sűrű hét van csapatunk mögött, hiszen az edzések mellett szerdán és ma is felkészülési mérkőzésen léptek pályára játékosaink. Ma 12:00-ás kezdéssel a szlovák 2. Ligában szereplő FK Slavoj Trebisov együttesét fogadtuk a műfüves edzőpályán. Csapatunk a mérkőzés egésze alatt dominált, ez mind játékban, mind az eredményben megmutatkozott. Vendégeink az első percekben alakítottak ki egy helyzetet, azonban ezt követően nem igazán voltak veszélyesek Megyeri II Gábor kapujára. Az első gólra sem kellett sokat várni, a tizenharmadik percben egy veszélyes támadást követően szögletre mentettek vendégeink, a sarokrúgást Kurdics végezte el, a jól kanyarodó labdába először Takács fejelt bele, ezt még blokkolták a Trebisov játékosai, a kipattanóra viszont Szekszárdi Milán csapott le, 1-0. Az első félidőben még egy góllal növeltük előnyünket, Takács Tamás tizenegyesből volt eredményes, 2-0.
A második félidő elején Nagy János megszerezte harmadik és egyben ezen a találkozón az utolsó találatunkat. Ebben a negyvenöt percben sem változott semmi a pályán, a Kazincbarcika továbbra is ellenfele fölé nőtt. A cserejátékosok mind jól szálltak be a mérkőzésbe, helyzeteink is szép számmal adódtak, viszont több gólt már nem szereztünk, de ígyis magabiztos győzelmet könyvelhettünk el.

Varga Attila értékelése:

"A hét elején nagyon kemény edzéseink voltak ez rányomta a bélyegét a szerdai mérkőzésünkre! Mára viszont sokat frissültünk okosan, extrán játszottunk és akár nagyobb arányban is nyerhettünk volna! Ezúttal is köszönjük szurkolóinknak, hogy a hideg ellenére a szerdai és a mai mérkőzésen is ilyen szép számmal képviseltették magukat!"

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - FK SLAVOJ TREBISOV 3-0 (félidőben: 2-0)
Gólszerzők: Szekszárdi Milán, Takács Tamás (b.), Nagy János

ÖSSZEÁLLÍTÁSOK:

Kolorcity Kazincbarcika SC: Megyeri II Gábor, Szemere Balázs, Ur László, Szekszárdi Milán, Süttő Attila, Nagy János, Hleba Tamás, Székely Dávid, Csatári Gergő, Kurdics Levente, Takács Tamás
Cserék: Zilahy Patrik, Székely Krisztián, Lippai Tibor, Heil Valter, Szabó Balázs, Benkő Péter, Pálinkás Gergő, Puska Péter, Mucsányi Márk, Filkóházi Dávid, Nagy Ákos
Megbízott edző Varga Attila távollétében: Simon László

FK Slavoj Trebisov: Ezekiel, Kolesár M., Matta, Jenat, Sydorenko, Slicho, Danko, Novák, Mokos, Kovalenko, Kojic.
Cserék: Dlubac, Pap, Ilinjo, Valko, Rusnák, Sitarcik, Kanuch, Attah
Vezetőedző: Sokoli Branislav

További híreink

NB I-es szereplésünk számokban

Dátum: 2026. máj 21. 14:00

Történetünk első élvonalbeli évében 22 pontot szereztünk, a bajnokságtól a 12. helyen búcsúztunk, a tavaszi tabellán viszont egy helyet javítottunk az őszihez képest. A 33 mérkőzésből hatszor győztünk, és négyszer játszottunk döntetlent. Kártik Bálint lépett pályára a legtöbb bajnokin, övé a legtöbb játékperc, ő adta a legtöbb gólpasszt és Meshack Ubochiomával holtversenyben ő lőtte a legtöbb gólt is. A mezőnyjátékosok közül mindenki megkapta a lehetőséget, köztük két saját nevelésű labdarúgónk, Makrai Gábor és Balázsi Levente is.​​​​​​​ NB I-es szereplésünk számokban. 

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. máj 21. 08:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U12-es és U13-as alakulataink Hevesbe utaztak. U14-es csapatunk Encsen győzött, U17-eseink a Felsőzsolcát fogadták, U19-es gárdánk pedig a Debreceni Sportiskolát győzte le.

Szuhafőn zártuk a szezont

Dátum: 2026. máj 20. 09:00

Kedden délben Szuhafőn, a Kocsis Vendégházban zártuk történelmünk első NB I-es évét. Köszönjük a fantasztikus vendéglátást a házigazdáknak, valamint köszönjük az egész éves támogatást és szurkolást mindenkinek! A stáb és a csapat most egy kis pihenőre vonul, a háttérben azonban nem áll meg a munka, hiszen bő két hónap múlva kezdődnek az NB II-es küzdelmek. Találkozunk június 15-én! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Őt játékos távozik

Dátum: 2026. máj 19. 11:00

A hétfői napon közös megegyezéssel szerződést bontott a Kolorcity KBSC négy labdarúgóval. Martin Šlogar, Polgár Kristóf, Semir Smajlagić és Meshack Ubochioma egyaránt távoznak Kazincbarcikáról. Kedden pedig csatlakozott hozzájuk Rasheed Sodiq is. Mindannyiuknak köszönjük, amit a barcikai labdarúgásért tettek! További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria