Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/„Erre a teljesítményre kell és lehet is építenünk.”

„Erre a teljesítményre kell és lehet is építenünk.”

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A mérkőzés elején nem látszódott a megilletődöttség a hazai csapaton, sőt, az első percek alapján nehezen lehetett volna eldönteni, hogy melyik csapat szeretne a feljutásért harcolni és melyiknek célja a stabil NB2-es tagság. Az első komolyabb lehetőség is a mieink előtt adódott: a 12. percben Ádám Ferenc a jobb szélről szép csellel hozta helyzetbe magát, de ballábas lövését Molnár-Farkas védte.

Az iram továbbra sem csökkent, a 20. percben Ádám technikás passza után Süttő Attila teremtett egy látványos csellel helyzetet a baloldalon; éles szögből leadott lövését a szegedi kapus kiöklözte, a kipattanót pedig Csilus Tamás lőtte mellé.

Természetesen, ahogy lenni szokott, a kihagyott helyzet megbosszulta magát. Három perccel Süttő és Csilus helyzete után a szegediek a védelmünk jobb szélét bontották meg egy gyors támadással, majd az élesen középre lőtt labdát közvetlen közelről Borvető Áron lőtte a kapunkba.

A bekapott góltól sem illetődtek meg a hazaiak, az iram sem csökkent. A félidő hátralévő részében Borvetőnek is akadt esélye duplázni, de Ádám Ferenc is újabb lövéssel veszélyeztetett. A lefújás előtt Prosser Dániel szabadrúgása okozott még izgalmat, de a távoli löket elkerülte a kaput.

A második játékrészben gyökeresen nem változott a játék képe. A Szeged igyekezett sebességet váltani, de egyre inkább a barcikai dominancia érződött. A 68. percben Csábi József hármat (majd egyet) is cserélt, amivel tudott ugyan új színt adni a támadójátéknak, de a csongrádiak nagyot már nem hibáztak, s le tudták hozni a találkozó hajráját.

Támadóink az utolsó pillanatokig igyekeztek nyomást gyakorolni a vendégek kapujára, de ezúttal nem jött össze a gól, így vereséggel kezdődött a szezon. A játék képe alapján azonban van ok a bizakodásra, egy feljutásért küzdő Szeged ellen sikerült ugyanis dominálni a mérkőzés túlnyomó részében.

             

Folytatás augusztus 6-án - vasárnap - 17.30-kor, amikor a Mosonmagyaróvár otthonába látogatunk. Hazai pályán legközelebb augusztus 13-án találkozhatunk, a PMFC elleni meccsen, mely 19 órakor kezdődik.


JEGYZŐKÖNYV

MERKANTIL BANK LIGA 1. forduló

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC:  Tóth B. – Papp M. (Kotula 83’), Szekszárdi M., Ternován (Székely 68’), Süttő – Csatári, Ádám (Pekár 68’)., Heil, Csilus T. – Kurdics (Gyurkó 68’), Pinte.

Vezetőedző: Csábi József

 

SZEGED-CSANÁD GA: Molnár-Farkas – Nagy Zs., Könczey, Szilágyi Z., Tóth B., – Palincsár (Magyar Zs. 86’), Papp Á., Prosser (Óvári 71’), Gajdos – Bíró B. (Radics 93’), Borvető (Daru 71’).

Vezetőedző: Alekszander Sztevanovics


 

MESTERMÉRLEG

 

Csábi József – Kolorcity Kazincbarcika SC

A mérkőzés összképe alapján jó érzéseim vannak, s bár nem könnyű, de természetesen gratulálok a Szegednek. Úgy gondolom, hogy nagyon ültek azok a dolgok, amit kitaláltunk erre a mérkőzésre, egyszer sikerült megbontani bennünket, amiből – jó csapat lévén – azonnal gólt rúgtak. Erre a teljesítményre kell és lehet is építenünk. Nagyon sok fordulópontja volt a mérkőzésnek, amiből most a Szeged jött ki jobban. Játszottunk egy jó ritmusú mérkőzést, ez nagyon jó, ami miatt elégedetlen vagyok, az az eredmény.

 

Aleksandar Stefanovic – Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Legjobb tudásunk szerint próbáltunk felkészülni a mai mérkőzésre, bár a szezonnyitány az általában megjósolhatatlan. Nem kezdtük jól a találkozót, voltak egyéni hibáink, amelyek valószínűleg a koncentráció hiányából akadtak. Aztán sikerült stabilizálni a játékunkat, ennek köszönhetően meg is szereztük a vezetést. A második félidőben nem volt meg bennünk a kellő önbizalom, de az is igaz, hogy az ellenfelünk nagyon bátran és határozottan játszott. Örülök a győzelemnek, de azt gondolom, hogy a legtöbb csapat meg fog szenvedni a pontért, pontokért a Kazincbarcika otthonában.

 

 

További híreink

Kuttor Attila: Szeretnénk egy kicsit dominánsabb futballal előállni

Dátum: 2026. júl 24. 17:00

A Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, Budapesten, a BVSC-Zugló otthonában szerepel csapatunk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a szezonnyitó mecscet.

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria