Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Következő ellenfelünk, a Credobus Mosonmagyaróvár!

Következő ellenfelünk, a Credobus Mosonmagyaróvár!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A mosonmagyaróvári futball komoly múltra tekint vissza, a klubot ugyanis 1904-ben alapították.

A szereplésükre a hetvenes évek vége óta a második és a harmadik vonal közti liftezés jellemző, az élvonalban még soha nem szerepeltek.

A kék-fehérek – hozzánk hasonlóan – a 2021/2022-es szezonban jutottak fel (legutóbb) az NB3 Nyugati csoportjából egy meggyőző, 100 pontos szezon végén. Újoncként a tavalyi idényt stabilan hozták le, 46 ponttal a 12. helyen végeztek. Említésre méltó, hogy csak négyen (a DVTK, az Ajka, a Szeged és a Pécs) kaptak kevesebb gólt (44), mint az óváriak. Mindeközben nem volt nyugodt a kispad a csapatnál, hiszen négy edzőváltáson is keresztül mentek. A szezon végeztével, júniusban nevezték ki Németh Zoltánt vezetőedzőnek, aki előtte a Gyirmót pályaedzőjeként dolgozott.

 

Az átigazolási időszak ennél nyugodtabban telt az észak-nyugati végeken, az együttes magja együtt tudott maradni. A 19 éves Deákovits Richárd a nyíltan feljutásra pályázó Győri ETO-tól szerződött kölcsönbe. A számottevő élvonalbeli tapasztalattal bíró Szabó Bence szintén kölcsönbe érkezett Zalaegerszegről, míg Nagy Patrik személyében a keret egy rutinos veteránnal bővült, aki az előző idényben még a Gyirmót alapembere és csapatkapitánya volt.

Ami a távozókat illeti: a 18 éves és az előző idényben kiegészítő embernek számító Artner Dávidot az NB1 ezüstérmese, a Kecskemét igazolta le, a rutinos Debreceni András tavaszra nagyrészt kiszorult a csapatból és Mezőörsre távozott. Szintén máshol folytatja pályafutását Nagy Kevin, Nagy Zoárd és Végh Bence. Közülük Végh Bence alapembernek számított Mosonmagyaróváron, hiszen a mögöttünk hagyott szezonban harmincöt meccsen is kezdőként számított rá az aktuális vezetőedző. Ugyanakkor Nagy Zoárdot is ki lehet emelni, hat góljával, Illés Dáviddal holtversenyben a legeredményesebb tagja volt csapatának.

A jelenlegi keret tagjai közt találunk ismerőst is: Korbély Kristóf kazincbarcikai születésű támadó, aki Diósgyőrben és Barcikán is megfordult már felnőttként is.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁRNÁL

 

Érkezők: Deákovits Richárd (ETO FC Győr – kölcsönbe), Szabó Bence (ZTE, legutóbb NK Nafta Lendava – Szlovénia, kölcsönben), Szegő Imre (Tatabánya – kölcsönből vissza), Nagy Patrik (Gyirmót).

 

Távozók: Artner Dávid (Kecskemét), Debreceni András (Mezőörs), Mahir Jasarevic (magyar-bosnyák, Pöttsching – Ausztria), Mayer Ádám (Gyirmót – kölcsönből vissza), Makszim Puhtjejev (ukrán, Budapest Honvéd – kölcsönből vissza), Nagy Kevin (Csorna), Nagy Zoárd (Csákvár), Végh Bence (MTK Budapest).

 

A Mosonmagyaróvár formájáról nehéz egy mérkőzés alapján messzemenő következtetéseket levonni. A csapat az esélyesebb PMFC otthonában kapott ki 1-0-ra Harsányi István 14. percben eleresztett távoli lövésével. A mérkőzés első félidejében a pécsiek voltak veszélyesebbek és növelhették volna előnyüket, a szünet után azonban a vendégek kerültek fölénybe, és lehetőségük is adódott az egyenlítésre, amellyel azonban nem tudtak élni.

 


PÉCSI MFC – CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 1–0 (1–0)

Pécs, PMFC Stadion, 1.000 néző.

Vezette: Derdák Marcell (Huszár Balázs, Ország Péter)

 

PMFC: Helesfay – Svedjuk, Rácz L., Pejovics, Majnovics – Krausz, Szeles (Terbe 63”) – Bukovics (Vas B. 80’), Gyurkits (Kártik 86’), Harsányi (Szabó M. 63’) – Tóth-Gábor (Gera Z. 80’).

Vezetőedző: Weitner Ádám

 

Mosonmagyaróvár: Heinrich – Deákovits, Czingráber, Deák, Horváth K. – Nagy P., Végső, Illés D. (Papp L  76’) – Szabó B., Szalka D. (Csóka 76’) – Korbély (Pataki 64’).

Vezetőedző: Németh Zoltán

 

Gólszerző: Harsányi (14’)

További híreink

Kuttor Attila: Szeretnénk egy kicsit dominánsabb futballal előállni

Dátum: 2026. júl 24. 17:00

A Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, Budapesten, a BVSC-Zugló otthonában szerepel csapatunk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a szezonnyitó mecscet.

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria