Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Fölényes győzelem Mosonmagyaróváron!

Fölényes győzelem Mosonmagyaróváron!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Nem indult hosszas fogáskereséssel a mérkőzés, az első percekben máris látszott, hogy egyik csapat sem alibifocira készült. A 6. percben Szabó Bence és Korbély Kristóf szállították az első veszélyes akciót a barcikai kapu elé, előbbi közeli lövését a blokk, utóbbiét Tóth Balázs hárította bravúrral. A 10. perc végén már Ádám Ferenc előtt adódott lehetőség, de egy pillanatnyi tétovázás a tizenhatoson belül elég volt a hazaiak védelmének, hogy ártalmatlanítani tudják – egyelőre.

Aztán a 16. percben rémisztő jelenetsor következett számunkra. Nagy Patrik indításáról Korbély lemaradt, Szekszárdi Milán és Tóth Balázs kapus egy pillanatig egymásra vártak, ami épp elég volt a hazaiak szemfüles támadójának, Illés Dávidnak, hogy elpöckölje kettejük közt a labdát, ami szerencsénkre a kapufát találta el.

Ez a jelenet aztán nagyobb óvatosságra és koncentrációra ösztökélte Csábi József tanítványait, akik bő tíz perc - viszonylag csendesebb - játék után meg tudták lepni az óváriak védelmét. A 29. percben Pinte Patrik húzott el a bal szélen, lecsorgó beadására Ádám Ferenc érkezett, aki egy igazítás után ballal, tizennégy méterről szép gólt helyezett a jobb alsóba, 0-1.

 

 

Az eufórikus pillanatot ráadásul kitűnően használta ki a csapat, három perccel később ugyanis fordított szereposztással újabb gólt sikerült összehozni. Ezúttal Ádám adott pontos passzt középről Pintének, aki ziccerben magabiztosan bombázott a léc alá. 0-2.

 

 

A Mosonmagyaróvár nem adta fel a meccset, sebességet váltva igyekeztek szépíteni. Az első félidőt követő szünetben már cserélt is Németh Zoltán vezetőedző, de Tóth Balázs – egy-két bravúrt is bemutatva – végig magabiztosan védett.   

A második félidő elején Csábi József is kénytelen volt változtatni; Csatári Gergő az 54. percben egy ütközés után nem tudta folytatni a játékot, őt az újonnan igazolt Kártik Bálint váltotta. Ez sem zavarta meg azonban a fiúkat, hiszen a cserét követő hazai szögletet rögtön megkontrázta a csapat. Ternován Patrik szerzett labdát a saját tizenhatosa előtt, majd nagy sprintet kivágva tálalt Ádám Ferenc elé, aki a kapust is higgadtan elfektetve megadta a kegyelemdöfést a hazaiaknak, 0-3.

 

 

A hátralévő bő harmincöt percben a Mosonmagyaróvár még mindig becsülettel próbált visszajönni a meccsbe, de a Kolorcity Kazincbarcika magabiztos, jól koncentráló védelmén nem találtak fogást sem akcióból, sem pontrúgásokat követően. Nekünk is adódott még néhány ziccerünk, de ezekből már nem született gól, így végül maradt a 0-3.

Összességében jó helyzetkihasználással és kulturált játékkal hoztuk el a három pontot egy stabil és szimpatikus csapat otthonából.


JEGYZŐKÖNYV

 

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 0–3 (0–2)

Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep

400 néző

Vezette: Bana Gergely (Kulman Tamás, Máyer Gábor)

 

MOSONMAGYARÓVÁR: Heinrich – Deákovits (Csóka D. 61’), Papp Sz., Deák, Horváth K. – Czingráber – Nagy P., Illés D. – Szabó B. (Pataki Z. a szünetben), Szalka D. (Simita 61’) – Korbély (Papp L. 79’).

Vezetőedző: Németh Zoltán

 

KAZINCBARCIKA: Tóth B. – Szekszárdi M., Heil, Papp M., Süttő – Ternován (Székely 64'), Csatári (Kártik 54’), Csilus T. (Fejes Á. 83’), Ádám F. (Pekár L. 64’) – Kurdics (Boros Zs. 83’), Pinte.

Vezetőedző: Csábi József

 

Gólszerzők: Ádám F. (29’, 54’), Pinte (32’).

 

 

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

 

Németh Zoltán – Credobus Mosonmagyaróvár

Nehéz bármit is mondani, ilyen eredmény mellett magyarázkodásnak tűnne, nem erre készültünk. Tudtuk a Kazincbarcika erősségeit, sajnos azokból kaptuk a gólokat, egyéni hibák is megpecsételték a sorsunkat. Az első harminc perc rendben volt, aztán jött egy ötperces rövidzárlat, két gólt kaptunk. A második félidőben a saját szögletünkből megkontráztak minket és eldőlt a mérkőzés, utána már csak meddő mezőnyjáték folyt. Javítanunk kell, sok meccs van még hátra, de nem fogok magyarázkodni, kikaptunk 3-0-ra, jobb volt az ellenfél. Rosszul oldottuk meg a játékszituációkat, fel kell gyorsítani a játékunkat és racionálisabban kell játszanunk, ahogy az ellenfelünk is, aki mindhárom helyzetét gólra váltotta.

Csábi József – Kolorcity Kazincbarcika SC

Múlt héten elégedett voltam a játékkal, de az eredménnyel nem. Most az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok, megérdemelten nyertünk ilyen arányban is. Az első húsz percben tompán mozogtunk, későn reagáltunk le dolgokat, láttam hiányosságokat, de aztán rendeztük a sorokat, jól játszottunk. Ügyesen kihasználtuk a gyors ritmusváltásokat, amire készültünk, jól működött a csapatjátékunk is. Megérdemelten nyertünk.

Csapatunk a 2. fordulót követően a tabella 8. helyén áll, 3 ponttal és plusz kettes gólkülönbséggel.

 

További híreink

Kialakult az NB II mezőnye

Dátum: 2026. jún 07. 19:45

A vasárnapi osztályozók után kialakult az NB II 2026/2027-es mezőnye. A párharcokat a nyugati csapatok nyerték, azaz az NB III. Észak-Nyugati csoportjának bajnoka, a Gyirmót és az NB III. Dél-Nyugati csoportjának bajnoka, a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be. A bajnokság várhatóan július 26-án indul, a pontos menetrend egyelőre nem ismert.

Utánpótlás: Négy csapatunk is dobogós helyen végzett!

Dátum: 2026. jún 02. 10:00

Hétvégén eldőlt, hogy a Kolorcity KBSC utánpótlásának négy korosztálya is dobogós helyen végzett a regionális bajnokságokban. U12-es gárdánk már korábban megnyerte a bajnokságot! U17-es csapatunk ezüstérmes lett! U19-es és U15-ös csapatunk bronzérmet nyert! U9-es és U11-es koroszályaink Bozsik tornákon mutatták meg a tudásukat, U8-asaink pedig Tornalján szerepeltek. Gratulálunk mindenkinek! Szép volt, fiúk!

Melyik a kedvenc barcikai gólod?

Dátum: 2026. jún 01. 11:00

31 gólt szereztünk történetünk első NB I-es évében a Fizz Liga 2025/2026-os szezonjában. Hivatalos YouTube csatornánkon összegyűjtöttük egy lejátszási listába a barcikai gólokat és készítettünk egy másik listát is, az élvonalbeli meccseink összefoglalóival. Neked melyik a kedvenc barcikai gólod?

U12: Hárman a regionális válogatottban

Dátum: 2026. máj 29. 08:00

Csóra Benedek, Sári Nimród és Bárdos Benedek személyében három fiatal labdarúgónk kapott meghívót az U12-es észak-magyarországi regionális válogatottba, amely a napokban Gyulán egy körzet központi kiválasztó tornán mutathatta meg a tudását. A regionális válogatott asszisztensedzője a tornán Fehér Balázs, klubunk alsó szekció vezetője, KK szakmai vezetője volt.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria