Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Óriási balszerencsével két pontot Angyalföldön hagytunk

Óriási balszerencsével két pontot Angyalföldön hagytunk

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Hat nap alatt három meccs. A 2023/2024-es szezon első hétközi, és egy előre hozott fordulóját hagyta maga mögött a Merkantil Bank Liga mezőnye. Így nem is meglepő, hogy a vezetőedzők igyekeztek rotálni, frissen tartani csapataikat. Nem volt ezzel másként Csábi József sem, aki négy helyen is változtatott a Siófok elleni kezdőhöz képest.

Kispadra került Tóth Balázs kapus, helyét – merész húzással - a fiatal Bánhegyi Bogdán foglalta el, aki a diósgyőri kooperáció keretében játszik nálunk. Pihenőt kapott az eddig minden meccsen kezdő Ádám Ferenc és Süttő Attila, valamint a Siófok ellen először kezdőbe jelölt Pekár László is. Visszatért a kezdő tizenegybe Kurdics Levente, akit az első három fordulóban is már a pályán talált a kezdő sípszó, illetve bekerült az újonnan igazolt Kártik Bálint, valamint Kotula Máté, akiket most először nevezett a kezdőbe a vezetőedző.

 

Még ennél is jobban felforgatta a Pécsett ikszelő kezdőjét Desits Szilárd, aki hat helyen módosított. Kikerült Litauszki Róbert, Sztojka Dominik, Bakti Balázs, Hinora Kristóf, Baráth Botond és Novothny Soma. Így  a kezdőcsapat tagja lett Pávkovics Bence, Ihrig-Farkas Sebestyén, Holender Filip, Girsik Attila, Tóth Milán és Urblik Jozef.

 

A nagy vérfrissítés ellenére nem indult lehengerlően a találkozó, az első negyedórában egy-egy ígéretes összjáték és balul sikerült lövési kísérletek jellemezték a játékot, mindkét csapat fegyelmezetten védekezett.

Az első veszélyes jelenetet a 23. percben Holender Filip távoli, íves fejese hozta el, amit Bánhegyinek a léc alól kellett kitolnia szögletre. Nem sokkal később Kártik Bálint kínálta meg szabadrúgásból Uram Jánost, a Vasas kapusa szintén nagyot vetődve hárított.

Még az első félóra elteltét megelőzően cserélnünk kellett sajnos, hiszen Kártik egy ütközésnél megsérült, nem tudta folytatni a játékot – helyére Pekár Lászlót küldte pályára Csábi József.

 

Aztán a 40. percben a „kényszerből” beálló Pekár már egy gólból is kivette a részét: az általa elvégzett szögletet fejelte vissza a hosszúról Papp Milán az ötös vonalára, ahol Szekszárdi Milán látványos csukafejessel bevette Uram kapuját (a labdába Pávkovics Bence beleér).Így egygólos előnnyel mehettünk pihenőre 45+3 perc játék után.

 

(Fotó: Vasas FC)

A szünetben Desits Szilárd cserékkel igyekezett élénkíteni csapata játékát, ami nem is volt eredménytelen. A második játékrész elején felpörgött a játék, s jött az egyenlítés is, úgyszintén egy pontrúgást követően: Radó András kapu elé ívelt szabadrúgását Tóth Milán csúsztatta meg, s a labda a bal alsóban kötött ki. 1-1.

 

A bekapott gól azonban nemhogy elvette volna a kedvünket, hanem épphogy még bátrabb játékot eredményezett a mieink részéről, de hozzá tartozik a teljes képhez, hogy a hazaiak sem akarták döntetlennel beérni.

 

A hullámzó és jó iramú játékot betetőzve a 70. percben aztán csodás villanással szereztük vissza az előnyt! Ternován Patrik indult meg szépen, majd Pekárhoz passzolt, aki Szabó Balázzsal kényszerítőzött egy látványosat, aztán pedig úgy húszról ballal laposan a bal alsóba bombázott!

 

A hátralévő időben meddő mezőnyfölényt alakított ki a Vasas, de egy-két átlövésen, beadáson túl érdemi gólhelyzetet nem tudtak produkálni. Aztán jött a 8 perces (!) hosszabbítás utolsó fél perce, amikor is egy szinte vaktában előrevágott labdánál Papp Milán rendkívül balszerencsésen elcsúszott, így Novothny Soma az üresen kiugró Zimonyi Dávid elé passzolhatott, aki értékesítette a ziccert és megmentett egy pontot a piros-kékeknek.


JEGYZŐKÖNYV

 

VASAS FC – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC   2–2 (0–1)

Illovszky Rudolf Stadion, 949 néző

Vezette: Derdák Marcell (Kóbor Péter, Huszár Balázs)

 

VASAS FC

Uram – Girsik (Bakti 80’), Szivacski, Pávkovics, Deutsch L. – Hidi M. (Sztojka 73’), Urblik – Ihrig–Farkas (Novothny, a szünetben), Holender (Zimonyi 90’), Radó – Tóth M (Hinora 73’).

Vezetőedző: Desits Szilárd

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

Bánhegyi – Ternován, Szekszárdi M., Heil, Papp M., Kotula (Süttő  80’) – Kártik (Pekár 29’), Csilus T., Szabó B. (Csilus Á. 80’) – Pinte, Kurdics (Ádám F. 68’)

Vezetőedző: Csábi József

 

Gólszerző: Szekszárdi M. 40’ (0–1), Tóth M. 49’ (1–1), Pekár 71’ (1–2), Zimonyi 90+8’ (2–2).


MESTERMÉRLEG

 

Desits Szilárd, a Vasas FC vezetőedzője

Sajnos, nehezen sikerült feltörnünk ezt a szervezett védekezést, viszont veszélyesek voltak a kontráikból és a pontrúgásaikból. Így sajnos, nem tudtuk megszerezni a győzelmet.

 

Csábi József, a Kolorcity Kazincbarcika vezetőedzője

Elnézést kérek, egy kicsit feldúlt vagyok. Ha a csapatunk a Vasas–pályán így búslakodik a 98. percben kapott egyenlítő gól után, úgy hiszem, jó úton járunk. Szervezetten és jól futballoztunk.

 

(A mérkőzés és a három találkozó kapcsán bővebb videós interjú szerdán lesz látható közösségi oldalunkon)

További híreink

Kolorcity KBSC - Cigánd SE 2-1 (0-0)

Dátum: 2026. júl 04. 14:00

Egy góllal legyőztük a Cigándot a harmadik nyári felkészülési mérkőzésünkön. Góljainkat Katona István és Juhász Zsombor szerezték. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Juhász Zsombor a KBSC játékosa

Dátum: 2026. júl 02. 21:00

Juhász Zsombor személyében a Kolorcity KBSC egy - az ellenfél kapuja előtt is hatékony - védőként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgót igazolt. Zsombor az NB III. Dél-Keleti csoportjának bajnokától, a Gyirmót ellen osztályozót játszó Monortól érkezik Kazincbarcikára, és már kezdőként pályára lépett mindkét felkészülési mérkőzésünkön.

Tudatos folyamatok jellemzik az átigazolási politikát

Dátum: 2026. júl 02. 12:00

A Merkantil Bank Liga szabályainak és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelő tudatos folyamatok jellemzik a Kolorcity KBSC-nél zajló nyári játékospolitikát. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar játékosok léphetnek pályára, így a külföldi labdarúgók szerződésük lejártával távoztak Kazincbarcikáról, ugyanakkor - a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva - két fiatal (egy 2006-os és egy 2007-es születésű vagy annál fiatalabb) játékosnak minden csapatban folyamatosan pályán kell lennie, ezért most az egyik fő szempont a szabályoknak megfelelő fiatal, tehetséges labdarúgók szerződtetése. Klubunk folyamatosan készül a bajnokság július végi rajtjára, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember elején zárul, így akár még augusztusban is érkezhetnek új labdarúgók.

Budapesten kezdjük a bajnokságot

Dátum: 2026. jún 30. 20:00

A BVSC-Zugló vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, rá egy hétre pedig a Videotont fogadjuk hazai pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Eredmények

KBSC Galéria