Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Négy hónap után jön újra az Ajka, nem rossz az „örökmérlegünk”

Négy hónap után jön újra az Ajka, nem rossz az „örökmérlegünk”

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A 2022/2023-as NB2-es kiírásban a 33. fordulóban, idén április 23-án játszott egymással utoljára a két együttes.

A rendkívül parázs mérkőzésen Pálinkás Gergő korai góljával a Barcika tudott nyerni, miközben Megyeri Gábor tizenegyest is fogott.

Az őszi szezonban Ajkán 1-1 lett a két csapat meccsének eredménye, ami – s főleg az épp aktuális 14. helyezés – akkor Kis Károly ajkai vezetőedző állásába került.

 

 

Visszafelé haladva az időben, a két csapat nyolc-meccses történetében 2020 decembere a következő állomás, amikor Kelemen Marko góljával ugyancsak 1-0 arányú hazai siker született. Ugyanezen szezon korábbi meccsén 3-1-es vereséget szenvedtünk Ajkán, hiába vezetett a Vegyész már a 11. percben Krausz Raul góljával, a végén üres kézzel kellett hazajönnie csapatunknak.

 

Érdekesség, hogy 2020-ban háromszor is találkoztak a csapatok. Tovább haladva visszafelé, február elején putnoki albéretünkben 1-1-es döntetlen született, ekkor Németh Tamás góljával egyenlített a Kazincbarcika. A 2019/2020-as idény korábbi meccsén, Ajkán 2-0-ra tudtunk nyerni, Berki István és Virágh Ákos már a 16. percre beállították a végeredményt.

 

A csapatok legelőször az 1987/1988-as szezonban találkoztak, ekkor száznyolcvan perc alatt egy gólt sikerült összehozniuk, sajnos azt az egyet is az ajkaiaknak. Az őszi, barcikai 0-0 után ’88 áprilisában 1-0-ra a zöld-fehérek győztek.

 

Vagyis a mérlegünk eddig 3 győzelem, 3 döntetlen és 2 vereség.

 

 

A Kazincbarcika és az Ajka egymás elleni mérkőzései:

                       

2023.04.23.                        Kolorcity Kazincbarcika SC – FC Ajka            1 - 0              

2022.10.30.                        FC Ajka – Kolorcity Kazincbarcika SC            1 - 1

2020.12.13.                        Kolorcity Kazincbarcika SC – FC Ajka            1 - 0              

2020.08.05.                        FC Ajka – Kolorcity Kazincbarcika SC            3 - 1

2020.02.02.                        KBSC – FC Ajka      1 - 1              

2019.08.11.                        FC Ajka – KBSC      0 - 2

1988.04.24.                        Ajkai Hungalu SC – Kazincbarcikai Vegyész SE            1 - 0

1987.09.27.                        Kazincbarcikai Vegyész SE – Ajkai Hungalu SC             0 - 0              


 

A játékvezető

 

A mérkőzés játékvezetője a 33 esztendős Kovács Imre lesz. A sípmester eddig Kazincbarcikán kétszer vezetett meccset: 2017-ben az NB3-ban a DVSC-DEAC ellen 3-1-re nyertünk, 2020 októberében a Haladás ellen 1-0-ra kikaptunk.

Idegenben ugyancsak kétszer találkozhattunk vele. 2022 tavaszán, az NB3-ban Egerben 0-0-s, 2022 december elején - immár a másodosztályban - Szentlőrincen 1-1-es döntetlen lett a találkozó vége.

 

 

További híreink

Újpest FC - Kolorcity KBSC 2-1 (0-0)

Dátum: 2025. dec 21. 17:00

A Fizz Liga 18. fourdulójában az Újpest FC vendégei voltunk. Az első játékrész után gólnélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok, a második félidőben hazai részről Tucic és Nunes volt eredményes, a mi gólunkat Meschack szerezte.

Kuttor Attila: Elsősorban magunknak akarunk bizonyítani

Dátum: 2025. dec 19. 16:00

A Fizz Liga 18. fordulójában, vasárnap 15 órától az Újpest vendégei leszünk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Évet zárt az U7 is

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Első csapatunk labdarúgói U7-eseink évzárójára is ellátogattak. Az eseményre csütörtökön délután került sor az Irinyi Tornacsarnokban. Jövőre folytatjuk! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mutasd meg, mit tudsz!

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Kipróbálnád magad igazi futballközegben? Most itt a lehetőség! Nyilvános edzésre várjuk azokat a 2011-ben és 2012-ben született fiúkat, akik szeretnének focizni, fejlődni, és egy igazán jó közösséghez tartozni! Mutasd meg, mit tudsz, és ha kedvet érzel, rendszeresen is csatlakozhatsz az edzéseinkhez!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria