Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Küzdelmes győzelem a tavalyi bronzérmes ellen

Küzdelmes győzelem a tavalyi bronzérmes ellen

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Az ötödik fordulóban a Pécstől hazai pályán vereséget szenvedő ajkai csapat vezetőedzője, Jeney Gyula alaposan felforgatta a kezdő tizenegyet. Tulajdonképpen alig forgathatta volna fel jobban, hiszen az elégedetlen mester tíz helyen változtatott, minden mezőnyjátékosát lecserélve készült a Barcika ellen.

A hazai csapatnál visszatért a kapuba Tóth Balázs (közben a sérült Megyeri Gábor is elkezdte a teljes értékű edzésmunkát a múlt héten). A mezőnyben egyetlen változtatás volt a Vasas ellen balszerencsével ikszelő csapathoz képest: Kártik Bálint helyett újra Pekár László kezdett.

A találkozó kimondottan „kellemetlenül” indult, az első negyedórában az Ajka kezdeményezett, a vendégek többször próbáltak beadásokkal veszélyeztetni, de igazán nagy helyzetig nem jutottak. Rabatin Richárdé volt az egyetlen komolyabb lövés a 10. percben, de bal lábas tekerése elkerülte a kaput.

Tizenöt perc eltelte után megnyugodott kissé a barcikai csapat és a magabiztos védekezés mellett egyre többször meg tudtunk érkezni a vendégek kapuja elé. A 21. percben Pekár László lapos beadása és Ternován Patrik fölé szálló lövése jelezte, vége a zöld-fehérek kezdeti dominanciájának.

Az első játékrész felénél ivószünet következett, majd többnyire a mezőnyjáték vette át a főszerepet. A vendégek többet birtokolták ugyan a labdát, de veszélyes támadásokat nem tudtak vezetni, lövésig ritkán jutottak, miközben a Barcika is tudott helyzeteket kialakítani. Így ért véget az első félidő.

A szünetben az U7-es csapat nagyon cuki bemutatója pörgette fel a közönséget látványosabbnál látványosabb megmozdulással, sok szép csellel és góllal!

A kicsik bemutatója pedig valószínűleg a felnőtteket is inspirálta, ugyanis a 49. percben egy szép akció futott végig a jobb oldalon, Ternován Patrik szerzett labdát, majd passzolt Kártik Bálintnak, aki tökéletesen adta be a labdát szélről, amit aztán az érkező Pinte Patrik a hálóba továbbított.

A gól jót tett a hazai csapatnak, magabiztosabb játékkal folytatták a kék-sárgák, miközben az Ajka egy óra játék után négyet is cserélt és próbált nyomni, de meddő mezőnyfölényen kívül igazából nem voltak képesek többre. A Barcika jól szervezett, magabiztos védekezéssel hozta le a hajrát, sőt, kontrákból többször is komoly helyzetbe tudtunk kerülni és bár lezárni nem sikerült a meccset, igazán nagy izgalmakat sem kellett átélnünk.

A tavaszi 1-0 után tehát ismét ugyanilyen arányban vertük meg a dunántúli zöld-fehéreket. A győzelemmel a Kazincbarcika a 8., az FC Ajka a 13. helyről várja a folytatást.


JEGYZŐKÖNYV

KAZINCBARCIKA SC–FC AJKA 1–0 (0–0)

Kazincbarcika, 600 néző

Vezette: Kovács Imre (Sinkovicz Dániel, Bertalan Dávid)

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

Tóth B. – Ternován, Szekszárdi M., Heil, Papp M. – Csilus T., Kotula M., Szabó B. (Süttő 91’) – Pekár (Jurek 67’), Pinte (Ferencsik 83’), Kurdics (Kártik a szünetben).

Vezetőedző: Csábi József

 

FC AJKA

Horváth D. – Szűcs K. (Tóth G. 60’), Tar Zs., Görgényi, Rabatin (Horváth P. 80’) – Antal G., Présinger – Borsos (Zsolnai 60’), Berzsenyi (Sejben 60’), Vogyicska (Tajthy 60’) – Gaál B.

Vezetőedző: Jeney Gyula

 

Gólszerző: Pinte (1–0) a 49. percben

 

 


MESTERMÉRLEG

Csábi József, a Kolorcity Kazincbarcika vezetőedzője

Tudtuk mi fog történni, hiszen egy minőségi játékosokból álló csapat érkezett hozzánk, akik őszinte támadó futballt akarnak játszani. Erre készültünk egész héten és az is történt, amit elterveztünk, taktikusan és fegyelmezetten játszottunk. Az első félidőben voltak pontatlanságok, ezért is jött szünetben a csere. A második félidőben türelmesen és racionálisan játszottunk, megérdemelten nyertünk. Visszakaptunk most valamit abból, ami az elmúlt hetekben nem sikerült. Kevesebbet birtokoltuk a labdát, mint a Pécs, vagy a Siófok ellen és próbált dominálni az Ajka, de talán egy kapura lövésük volt összesen.

Jeney Gyula, az FC Ajka vezetőedzője

Ez történik hetek óta, találkozunk egy felállt védelemmel és nem tudjuk megbontani, aztán átjönnek a félpályán és rúgnak egy gólt. Dolgozunk tovább, megpróbáljuk megtalálni az ilyen csapatoknak az ellenszerét. Tíz helyen változtattunk az előző meccshez képest, mert van huszonöt minőségi játékosom, mindenkiben bízom, próbálunk majd lazábban, vagányabban játszani, de most ilyen periódusban vagyunk, hogy kihagyjuk a ziccereket, az ellenfél pedig az első helyzetét berúgja. Mindennek oka van, reméljük a Vasas már támadni fog majd ellenünk és akkor egyszerűbb lesz.

További híreink

Juhász Zsombor a KBSC játékosa

Dátum: 2026. júl 02. 21:00

Juhász Zsombor személyében a Kolorcity KBSC egy - az ellenfél kapuja előtt is hatékony - védőként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgót igazolt. Zsombor az NB III. Dél-Keleti csoportjának bajnokától, a Gyirmót ellen osztályozót játszó Monortól érkezik Kazincbarcikára, és már kezdőként pályára lépett mindkét felkészülési mérkőzésünkön.

Tudatos folyamatok jellemzik az átigazolási politikát

Dátum: 2026. júl 02. 12:00

A Merkantil Bank Liga szabályainak és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelő tudatos folyamatok jellemzik a Kolorcity KBSC-nél zajló nyári játékospolitikát. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar játékosok léphetnek pályára, így a külföldi labdarúgók szerződésük lejártával távoztak Kazincbarcikáról, ugyanakkor - a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva - két fiatal (egy 2006-os és egy 2007-es születésű vagy annál fiatalabb) játékosnak minden csapatban folyamatosan pályán kell lennie, ezért most az egyik fő szempont a szabályoknak megfelelő fiatal, tehetséges labdarúgók szerződtetése. Klubunk folyamatosan készül a bajnokság július végi rajtjára, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember elején zárul, így akár még augusztusban is érkezhetnek új labdarúgók.

Budapesten kezdjük a bajnokságot

Dátum: 2026. jún 30. 20:00

A BVSC-Zugló vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, rá egy hétre pedig a Videotont fogadjuk hazai pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Kolorcity KBSC - MFK Zemplín Michalovce 0-0

Dátum: 2026. jún 30. 14:45

Gólnélküli döntetlent játszottunk a tikkasztó hőségben a szlovák élvonalban szereplő MFK Zemplín Michalovce ellen. A felkészülési mérkőzésen próbajátékosok is pályára léptek, és kooperációs partnerünktől, a Kisvárda Master Goodtól is érkeztek fiatal labdarúgók. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

KBSC Galéria