Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Kazincbarcika-Kozármisleny: rövid és határozottan pozitív közös történet

Kazincbarcika-Kozármisleny: rövid és határozottan pozitív közös történet

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Pécstől 8 kilométerre található baranyai kisváros, Kozármisleny labdarúgócsapatai - ahogy korábbi cikkünkben - is olvasható volt, a megyei bajnokságokat követően a regionálisan szerveződő NB3 és az akkoriban még többnyire szintén területi alapon kiírt NB2 bajnokságaiban vitézkedett. Ebből következően a Kazincbarcikával nem találkozhattak.

Ez végül csak a 2022/2023-as idényben változott meg, ekkor futott össze először a két gárda.

Az első meccset Kazincbarcikán, a Kolorcity Arénában rendezték, ’22 augusztus 21-én. A két csapat az 5. fordulóban találkozott, a mérkőzést megelőzően csapatunk a 2. helyen állt, míg a Kozármisleny a 14. pozícióban tanyázott. A találkozó mindemellett nem volt könnyű, a csereként a 66. percben beszálló Ádám Ferenc a 89. percben tudott betalálni, ezzel itthon tartva a három pontot.

A következő találkozó a MOL Magyar Kupa keretében szeptember közepén volt Kozármislenyben, amikor a 3. fordulóban játszottunk egymással. A forgatókönyv szinte ugyanaz volt, mint egy hónappal korábban, ismét a meccs finisében tudtunk nyerni, ekkor Nagy János 86. percben esett találata továbbjutást jelentett nekünk.

A bajnokság tavaszi szezonjában (habár valójában még februárban) került megrendezésre a harmadik „randevú”, egészen más előjelek mellett, legalábbis a mieinket illetően. Ekkor a Kozármisleny az utolsó előtti, 19. helyen állt, de a Kazincbarcika is – éppen túl egy edzőváltáson – a 17. pozícióban várta az egymás elleni meccset. A csapatot átmenetileg Simon László asszisztensedző irányította ekkor (a lelátón már ott ült Csábi József is, akinek kinevezése már tény volt a mérkőzést megelőzően is).

A találkozó jól indult, Kurdics Levente 5. percben szerzett gólja megadta az alaphangot, amire a második félidőben rátett egy-egy lapáttal Lippai Tibor és Pálinkás Gergő egy-egy találata is, így 3-0-s győzelemmel hoztuk haza a három pontot Baranyából. A szezon végén, mint ismert a Kolorcity Kazincbarcika SC a 14., a HR-Rent Kozármisleny a 16. helyen végzett. Utóbbi osztályozót jelentett, melyek a mislenyiek sikerrel vettek, az Iváncsa elleni, összesítésben 3-1-re megnyert párharccal biztosították bennmaradásukat.

A két együttes közös története vasárnap folytatódik, aztán november legelején egy újabb fejezetet kap, hiszen a MOL Magyar Kupában idegenben éppen a Kozármisleny lesz csapatunk negyedik fordulós ellenfele.

Reméljük mindkét meccs illeszkedik az eddigi képbe és megőrizzük jó mérlegünket a kék-fehérek ellen!


A Kolorcity Kazincbarcika és a HR-Rent Kozármisleny egymás elleni mérkőzései:

2023.02.19.   HR-Rent Kozármisleny FC – Kolorcity Kazincbarcika SC           0 – 3

2022.09.17.   HR-Rent Kozármisleny FC – Kolorcity Kazincbarcika SC           0 – 1

2022.08.21.   Kolorcity Kazincbarcika SC - HR-Rent Kozármisleny FC           1 – 0

További híreink

Hírverő mérkőzést játszunk Gesztelyen

Dátum: 2026. márc 18. 12:00

2026. március 27-én, pénteken 17 órától - a borsodi labdarúgást népszerűsítendő - klasszikus hírverő mérkőzést játszunk a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály 2. helyén álló Gesztely FC vendégeként. A belépés ingyenes. Várunk mindenkit szeretettel

Klausz Milán meghívót kapott

Dátum: 2026. márc 17. 15:00

Európa-bajnoki selejtezőre készül Ukrajna ellen U21-es labdarúgó-válogatottunk, amely előtt egy Izrael elleni felkészülési mérkőzés is szerepel a programban. A korosztályos nemzeti csapatba meghívót kapott a Kolorcity KBSC labdarúgója, Klausz Milán is.

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. márc 17. 13:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U19-eseink a Cigándot győzték le hazai pályán. U8-as és U9-es csapatunk Egerben vett részt egy nemzetközi tornán, ahol magyar, román, osztrák és szlovák csapatok ellen is megmutathatták a tudásukat. 

Kocsis Botond meghívót kapott

Dátum: 2026. márc 17. 11:00

2026. március 22. és április 1. között U19-es válogatott Európa-bajnoki selejtező Elitkört rendeznek Olaszországban. A házigazda olaszok, valamint a törökök és a szlovákok ellen készülő korosztályos nemzeti csapatba a Kolorcity KBSC 18 esztendős kapusa, Kocsis Botond is meghívót kapott.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria