Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Legyőztük az idény meglepetéscsapatát!

Legyőztük az idény meglepetéscsapatát!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

Nehéz héten van túl csapatunk; egy hét alatt a harmadik meccsünket játszottuk tegnap késő délután, s több sérülés is komoly kihívás elé állította Csábi József vezetőedzőt, amikor a 10. fordulóra készítette fel az együttest.

 

A BVSC ellen súlyos ütközést szenvedő Pekár László vállcsont törést szenvedett, Csilus Tamás és Szabó Balázs hetek óta izomsérüléssel bajlódnak, előző két játékosunk nem is szerepelhetett a keretben. Ádám Ferencet Csákváron kiállították, így eltiltás miatt ő sem játszhatott. Rajtuk kívül Papp Milán és Nicolas Morínigo sem volt egészséges, utóbbi játékosunk egy rögzítővel a kezén edzett, s így nevezte a kezdőcsapatba Csábi József. Aztán Nico a bemelegítés közben jelezte, mégsem tud pályára lépni, így az utolsó pillanatban is cserélnie kellett a stábnak: Kurdics Levente került a kezdőbe, Nico pedig a lelátóról nézte a mérkőzést.

 

A találkozó kezdőrúgását a GreenPlan VRCK röplabda csapatának játékosai Kiss Máté és Péter Márton, valamint az ügyvezető kislánya, Tóth Panna végezték el, köszönhetően a kiváló egyesületi együttműködésnek.  

Sok sikert kívánunk nekik a hamarosan kezdődő bajnoki idényre!

 

 

Minden negatív előjel ellenére jobban kezdtünk, a stabil védekezés mellett többször is veszélyeztetni tudtak támadóink; az 5. percben Pinte Patrik lövését bravúrral védte Lékai Soma. Pár percre rá aztán Kurdics Levente került ziccerbe Ternován Patrik parádés indításával, de Gajág Gergő a lövés előtti pillanatban becsúszva menteni tudott.

 

A későbbiekben is egyértelműen a mieink akarata érvényesült, többször is közel kerültünk a vezetés megszerzéséhez, de a mislenyiek védelme állta a sarat. A félidő hajrájában aztán a vendégek is villantak egyet, Turi Tamás éles szögből, közelről a kapufát találta el.

 

A szünetben sem unatkozott az a körülbelül hatszáz szurkoló, aki kilátogatott a Kolorcity Arénába, ugyanis az U7-es csapat bemutatója szórakoztatta a publikumot. A kicsik szebbnél szebb cselekkel és gólokkal sarkallták tapsra a közönséget; s várják csapatukba a hasonló korú gyermekeket továbbra is!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A második félidő kezdőrúgását csapatunk születésnapos szurkolója, a B-Közép oszlopos tagja, Dienes Ákos „Dínó” végezte el, aki a 2000-es évek eleje óta jár a csapat meccseire, amikor teheti idegenbe is.

Isten éltesse sokáig!

 

 

Ami pedig a mérkőzést illeti: a szünetben aztán Aczél Zoltán kettőt cserélt, s a vendégek játékrendszert is váltottak, ami a játék képére is hatással volt. A hazai támadások megritkultak ugyan, de a vendégek sem lettek veszélyesebbek.

 

Tóth Balázsnak először közel egy óra játék után kellett védenie, a félidőben beállt Molnár Ádin lőtt a rövidre, ami kapusunknak nem okozott gondot. Pár perccel később aztán Lékai egy szabadrúgás után mentett bravúrral.

 

A hajrára fordulva mindkét vezetőedző cserékkel próbált frissíteni, a csapatok pedig kellő óvatosság mellett igyekeztek sebességet váltani. Az látszott ekkor is, hogy a vendégek elégedettebbek lennének a döntetlennel, de nem szorultak be teljes mértékben.

 

Ekkor talán már a nézők nagy része kezdte elkönyvelni az újabb ikszet, kivéve pályán lévő, s azon kívül álló játékosaink, no és a stáb tagjai, akik kívülről űzték-hajtották a fiúkat, s dicsérték, motiválták őket minden jó megmozdulást követően. A B-közép és az apróságok is folyamatosan buzdították a csapatot, aminek meg is lett a „jutalma”. A 88. percben Gyurkó Máté jónak ígérkező indítását még lefülelte Füredi Szabolcs, ám ezután jött a "váratlan"... Egy perccel később a támadáshoz fellépő Szekszárdi Milán úgy huszonötről - passz és ívelés helyett - lövésre szánta el magát, a löket pedig – mintha zsinóron húzták volna – a kapu bal oldalában kötött ki!

 

 

 

 

A hátralévő néhány percben közelebb voltunk a 2-0-hoz, mint az 1-1-hez, de végül maradt 1-0 az eredmény.


JEGYZŐKÖNYV

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – HR-RENT KOZÁRMISLENY 1–0 (0–0)

Kolorcity Aréna, 2023.10.01. 17 óra

Vezette: Lovas László (ifj. Varga Gábor, Vrbovszki Pál)

Gólszerző: Szekszárdi M. 88’

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

Tóth B. – Szekszárdi M., Heil, Papp M. – Ternován (Székely 85’), Csatári, Kártik (Ferencsik 72’), Szabó B. (Gyurkó 85’), Süttő – Kurdics (Kotula 77’), Pinte.

Vezetőedző: Csábi József

 

HR-RENT KOZÁRMISLENY

Lékai – Beke, Gajág (Sági a szünetben), Füredi, Turi T. – Nagy E., Kozics – Vajda R. (Major S. 66’), Kirchner (Hegedűs M. 72’), Barkóczi (Molnár Á. a szünetben) – Tóth Z. (Horváth P. 81’).

Vezetőedző: Aczél Zoltán

 

MESTERMÉRLEG

 

Csábi József, a Kolorcity Kazincbarcika SC vezetőedzője

Nagyon jó formában lévő Kozármisleny érkezett ma ide, a szezon egyik meglepetéscsapata. Nehéz mérkőzésre számítottunk, már csak azért is, mert a héten a csapat tengelyéből kiesett négy játékos is sérülés miatt. Ezért a meccsbe is nehezebb volt belenyúlni, gondban voltam a cserékkel. Az első félidő jól sikerült, aztán a félidőben a Kozármisleny rendszert váltott, amit nehezebben reagáltunk le. De miután sikerült, a második félidőben is irányítottuk a játékot, s az ellenfélnek pedig nem volt komoly helyzete. Végül egy jól eltalált lövéssel szereztük meg a győzelmet, de az egész meccsen alaposan megdolgoztunk a három pontért. Egységesen, csapatként küzdöttünk, jó ellenfelet győztünk le, gratulálok a fiúknak!

Újságírói kérdés:

Taktikai utasítás volt-e, hogy a gólszerző Szekszárdi Milán lépjen fel a támadásokhoz?

Mindig fontos egy csapatjátékban, hogy ki mit tud hozzátenni. Ugyanúgy elvárom a támadóktól is, hogy vegyék ki a részüket a védekezésből, mint ahogy a védőktől is, hogy lépjenek fel támadáshoz. Még bátrabb játékot szoktam kérni, ez a gól is mutatja, hogy érdemes minél többször fellépniük a védőknek. Kellenek az átlövések is, mert ebben a ligában kevés a végigjátszott támadásból születő gól.

Újságírói kérdés:

Hogyan tovább, miként készülnek a következő hetekre?

A következő fordulóban komoly rangadó vár ránk a Nyíregyháza ellen, utána ismét válogatott szünet lesz majd, így tudjuk rendezni a sorokat. Látjuk a többi eredményt, kevés volt a döntetlen, ezért nagyon fontos most megszerezni a három pontot.

 

Aczél Zoltán, a HR-Rent Kozármisleny vezetőedzője

Vegyes érzéseim vannak, mert az első félidőben ennek a Barcikának 2-0-ra kellett volna vezetnie, sok helyzetben megvertek minket, több párharcot nyertek, messze voltunk az emberektől. Nehezebben regenerálódtunk a szerdai forduló után, de ez nem mentség, hisz az ellenfélnek sem volt több ideje. A második félidőben aztán rendszert váltottunk és innentől már nem volt benne a képben a hazai győzelem, többet birtokoltuk a labdát, fölényben voltunk, de nagy helyzetet nem tudtunk kialakítani, a támadójátékunk kissé halovány volt. A végén aztán egy jól eltalált lövés döntött, de a meccs egésze alapján megérdemelten nyertek a hazaiak, gratulálok nekik! A csapatomnak nem kell szégyenkeznie, és az elmúlt egy hónap munkájáért, eredményeiért nekik is jár a tisztelet! Bánt a vereség, hosszú lesz így az út hazáig, de megyünk tovább, van tartásunk.

 

A Kolorcity Kazincbarcika SC a szezon meglepetéscsapatát, a 4. helyen álló Kozármislenyt győzte le, s ezzel előre leptünk a 8. helyre. Ezt a helyezést még a mai esti Pécs-Nyíregyháza befolyásolhatja, de a kilencediktől már nem lehetünk hátrébb. Veretlenségi sorozatunk így immár több mint két hónapja tart. Folytatás és egy újabb kemény erőpróba október 8-án vasárnap Balmazújvárosban, ahol a Nyíregyháza Spartacus lesz majd az ellenfél.

 

 

Csak így tovább ott is, hajrá, Vegyész, hajrá, Barcika!

További híreink

Egyszeres kupagyőztes érkezik vasárnap

Dátum: 2024. okt 04. 19:57

Következő ellenfelünk a Békéscsaba 1912 Előre FC.

Gazdag és változatos a közös történetünk a Békéscsabával

Dátum: 2024. okt 03. 19:25

Huszonhetedik alkalommal találkozunk a Békéscsaba 1912 Előrével

Változás az U7 toborzója kapcsán

Dátum: 2024. okt 03. 11:13

A ma délutánra meghirdetett toborzáson lesz lehetőség regisztrálni

A Kozármisleny átvette a vezetést a tabellán

Dátum: 2024. okt 02. 21:01

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában botlott az eddigi éllovas Szentlőrinc.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk