Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Tizenötödször a Tiszakécske ellen

Tizenötödször a Tiszakécske ellen

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Ahogyan a Tiszakécskei LC történetét áttekintve már láthattuk, a bács-kiskuni kék-sárgák a kilencvenes évek elején törtek ki a megyei bajnokságokból az országos ligába, így ekkorra datálódnak az első Kazincbarcika elleni meccsek is.

 

Alig több mint harminc évvel ezelőtt, 1993. augusztus 28-án, Tiszakécskén játszották a két együttes első találkozóját, ahol gólnélküli döntetlen született. Tavasszal, Kazincbarcikán is osztoztak a pontokon a csapatok, itt 1-1-es végeredmény került a jegyzőkönyvbe. A szezon végén a Kécske az 5., a KBSC a 13. helyen végzett, így a következő szezonban is összejöhetett az egymás elleni találkozó.

 

Az 1994/1995-ös szezonban mindkétszer a hazai csapat örülhetett, ősszel a Tiszakécske nyert 4-1-re, tavasszal a Barcika 1-0-ra. A tabellán ezúttal előztünk, hiszen a szezon végén csapatunk a dobogó alsó fokára odaért, a tiszakécskeiek a 4. helyen zártak.

 

A kilencvenes évek még négy összecsapást tartogatott a két csapat között, ezekről viszont kevés szép emléket őrizhetnek csapatunk szurkolói, hiszen mind a négy alkalommal vesztesen hagytuk el a pályát. Az 1995/1996-os idényben 1-4 és 0-2, a következő évadban 1-2 és 1-3 lettek az eredmények. Ezt követően a Tiszakécske feljutott, a Barcika kiesett. Később aztán a Barcika visszajutott, miközben a Tiszakécske megszűnt, újjáalakult és elölről kezdte a létra megmászását.

 

A következő találkozóra több mint huszonegy évet vártak a csapatok, egészen a 2018/2019-es szezonig. Ekkor ’18 augusztusában idegenben 0-0-s döntetlenre végeztünk, a következő év februárjában viszont idehaza (Putnokon) 5-0-ra ütöttük ki vendégeinket. Ez a legnagyobb különbségű meccs a két csapat közös történetében, góljainkat öt különböző játékos szerezte, név szerint Fótyik Dominik, Kanalos Tony, Sergiu Oltean, Raul-Ioan Palmes és Lukács Raymond.

 

A 2019/2020-as csonka évadban is mindkét meccset sikerült megrendezni, Putnokon 2-1-es győzelem, Tiszakécskén pedig 2-0-s hátrányból kivívott

2-2-s döntetlen lett a vége. A mögöttünk hagyott szezonban Kazincbarcikán ugyancsak 2-2-s eredmény született, viszont áprilisban Tiszakécskén 1-0-ra kikaptunk.

 

 

 

Az összképet tekintve a mérlegünk 3 győzelem, 5 döntetlen és 6 vereség, 17-22-es gólkülönbséggel. Ez tehát javításra szorul, amire a lehetőség holnap újra megadatik, vasárnap 13 órától a Kolorcity Arénában látjuk vendégül a Tiszakécske csapatát.

Szurkoljuk ki együtt a győzelmet! Hajrá Vegyész! Hajrá Barcika!

 


A játékvezető

 

A mérkőzés játékvezetője Hanyecz Bence lesz, aki hatodik alkalommal dirigál majd csapatunknak. A Kolorcity Kazincbarcika SC eddig egy győzelmet és négy vereséget jegyez a sípmester közreműködése mellett, így ez is egy olyan mérleg, amire ráfér a javítás.

 


A Kolorcity Kazincbarcika SC és a Tiszakécskei LC egymás elleni mérkőzései:

 

2023.04.16.

Tiszakécskei LC - Kolorcity Kazincbarcika SC

1-0

2022.10.22.

Kolorcity Kazincbarcika SC - Tiszakécskei LC

2-2

2020.02.09.

Duna Aszfalt TLC - KBSC

2-2

2019.08.18.

KBSC - Duna Aszfalt TLC

2-1

2019.02.03.

KBSC - Duna Aszfalt Tiszakécskei VSE

5-0

2018.08.12.

Duna Aszfalt Tiszakécskei VSE - KBSC

0-0

1997.04.27.

Kazincbarcikai SC - Tiszakécskei FC-Eurobusz

1-3

1996.10.05.

Tiszakécskei FC - Kazincbarcikai SC

2-1

1996.06.09.

Tiszakécskei FC - Kazincbarcikai SC

2-0

1995.11.05.

Kazincbarcikai SC - Tiszakécskei FC

1-4

1995.03.11.

Kazincbarcikai SC - Tiszakécskei FC

1-0

1994.08.20.

Tiszakécskei FC - Kazincbarcikai SC

4-1

1994.04.06.

Kazincbarcikai SC - Tiszakécskei FC

1-1

1993.08.28.

Tiszakécskei FC - Kazincbarcikai SC

0-0

 

(Forrás: magyarfutball.hu)

További híreink

Kialakult az NB II mezőnye

Dátum: 2026. jún 07. 19:45

A vasárnapi osztályozók után kialakult az NB II 2026/2027-es mezőnye. A párharcokat a nyugati csapatok nyerték, azaz az NB III. Észak-Nyugati csoportjának bajnoka, a Gyirmót és az NB III. Dél-Nyugati csoportjának bajnoka, a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be. A bajnokság várhatóan július 26-án indul, a pontos menetrend egyelőre nem ismert.

Utánpótlás: Négy csapatunk is dobogós helyen végzett!

Dátum: 2026. jún 02. 10:00

Hétvégén eldőlt, hogy a Kolorcity KBSC utánpótlásának négy korosztálya is dobogós helyen végzett a regionális bajnokságokban. U12-es gárdánk már korábban megnyerte a bajnokságot! U17-es csapatunk ezüstérmes lett! U19-es és U15-ös csapatunk bronzérmet nyert! U9-es és U11-es koroszályaink Bozsik tornákon mutatták meg a tudásukat, U8-asaink pedig Tornalján szerepeltek. Gratulálunk mindenkinek! Szép volt, fiúk!

Melyik a kedvenc barcikai gólod?

Dátum: 2026. jún 01. 11:00

31 gólt szereztünk történetünk első NB I-es évében a Fizz Liga 2025/2026-os szezonjában. Hivatalos YouTube csatornánkon összegyűjtöttük egy lejátszási listába a barcikai gólokat és készítettünk egy másik listát is, az élvonalbeli meccseink összefoglalóival. Neked melyik a kedvenc barcikai gólod?

U12: Hárman a regionális válogatottban

Dátum: 2026. máj 29. 08:00

Csóra Benedek, Sári Nimród és Bárdos Benedek személyében három fiatal labdarúgónk kapott meghívót az U12-es észak-magyarországi regionális válogatottba, amely a napokban Gyulán egy körzet központi kiválasztó tornán mutathatta meg a tudását. A regionális válogatott asszisztensedzője a tornán Fehér Balázs, klubunk alsó szekció vezetője, KK szakmai vezetője volt.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria