Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Klubunk első téli igazolása

Klubunk első téli igazolása

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Dobozi Krisztián személyében egy 190 cm magas, 19 éves belső védő csapatunk első téli igazolása. A ballábas játékos a Sepsiszentgyörgy csapatától érkezett hozzánk; a román labdarúgó-bajnokság első vonalában szereplő keret tagjaként két ízben lépett pályára, illetve meghatározó játékosa volt a második csapatnak.

Most először lettem magyar csapat tagja, s szeretnék minél többet játszani és segíteni új csapatomat céljai elérésében. Én magam is új célokat tűztem ki a pályafutásomban, hiszen láttam, hogy a Kazincbarcika az elmúlt időszakban rengeteg fiatalnak adott lehetőséget, s közülük jó néhányan magasabb osztályba is eljutottak. Tehát azért is ezt a klubot választottam, hogy mind taktikailag, mind technikailag még tovább fejlődjek, s édesapámhoz hasonlóan minél jobb és eredményesebb játékos legyek.

Dobozi Krisztián – a Sepsiszentgyörgy engedélyével - már részt vett a csapat hétfői edzésén, vagyis azonnal bekapcsolódott a szakmai munkába, szerződése az átigazolási szezon indulásakor, január 16-án válik élessé.

További híreink

Kolorcity KBSC - MFK Zemplín Michalovce 0-0

Dátum: 2026. jún 30. 14:45

Gólnélküli döntetlent játszottunk a tikkasztó hőségben a szlovák élvonalban szereplő MFK Zemplín Michalovce ellen. A felkészülési mérkőzésen próbajátékosok is pályára léptek, és kooperációs partnerünktől, a Kisvárda Master Goodtól is érkeztek fiatal labdarúgók. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

KBSC Nyári Tábor 2026 - I. Turnus

Dátum: 2026. jún 23. 14:00

Hétfőn az első turnussal kezdetét vette a KBSC idei nyári tábora.

U9: Nemzetközi Torna – Rozsnyó

Dátum: 2026. jún 23. 10:00

A negyedik helyen végzett a rozsnyói nemzetközi tornán a KBSC U9-es csapata. Dudás Tamás és Cseh Tamás csapata a 10 mérkőzéséből 5 győzelem és 4 döntetlen mellett mindössze egyetlen vereséget szenvedett.

MTK Budapest - Kolorcity KBSC 4-2 (4-1)

Dátum: 2026. jún 19. 19:00

A 36 fokos hőségben 4-2-re nyert az MTK a nyár első felkészülési mérkőzésén Budapesten. A barcikai gólokat Szőke Gergő és Eduvie Ikoba szerezték, a hazaiaktól Jurek Gábor négyszer volt eredményes. A kéthetes kemény munka után most két nap pihenés következik. Hétfőn folytatjuk. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

Klubunk támogatói

 
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Endoservice

KBSC Galéria