Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Pontért, pontokért harcolunk ma!

Pontért, pontokért harcolunk ma!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Ma 14 órától a PMFC Stadionban lép pályára Csábi József legénysége, akik az első fordulóban, egy drámai végjátékkal Kazincbarcikán tartották a három pontot.

Fantasztikus utolsó pillanatos gól volt, eufórikus élménnyel, és nagyon pozitív mentális töltettel.

 

Pont olyan volt az idénynyitó mérkőzés, mint amilyenre előzetesen számítottunk – mondta Csábi József a találkozót követően. - Egy új szemléletű, a bennmaradásért keményen küzdő csapattal találkoztunk. Új edző, új játékosok, plusz motiváció. Az Óvár nagyon keményen beleállt a találkozóba, s hiába domináltunk, nem tudtunk gólt lőni. A második félidőben ez kicsit visszavetette a csapatot, de a cserék után ismét mi irányítottunk, majd a találkozó utolsó percében győztünk. S ez mindennél fontosabb volt.

 

A győzelemmel csapatunk felkúszott a tabella hetedik helyére, éppen soros ellenfelünk, az azonos pontszámmal álló Pécs elé. A Nemzeti Sport két játékosunkat is a forduló legjobb tizenegyébe „pontozott”, a gólszerző Kotula Máté mellett újoncunk, Pethő Bence is válogatott lett.

 

A héten a csapat tovább készült a tavaszi szezonra, az értékelés, elemzés, majd pécsi taktika mellett jó néhány esemény is történt. Király Mátyás személyében egy fiatal, tehetséges kapust igazoltunk, a hálóőr élete első profi szerződését írta alá Kazincbarcikán.

Életműdíjat kapott csapatunk trénere, Csábi József; egykori klubja, a Kispest így kívánta megköszönni mindazt, amit vezetőedzőnk értük tett.

 

Tovább folytatta a rehabilitációt két sérültünk, Fejes Ádám és Kurdics Levente is.

Élete első élvonalbeli meccsét játszotta hétközben Bánhegyi Bogdán anyaegyesülete, a Diósgyőr színeiben, míg a kispadon a másik kapus Tóth Balázs volt. S bár a nálunk vasárnap kiválóan védő Bogesz egy vesztes mérkőzésen mutatkozott be az NB1-ben, biztos, hogy szép karrier vár a rendkívül tehetséges és szimpatikus fiatalemberre.

A DVTK kooperáció véglegesítése az előttünk álló héten fog megtörténni; a mai találkozón Tóth Balázs, Csatári Gergő és Vincze Dániel szerepelhet a KBSC keretében.

 

Csábi József vezetőedző a mérkőzést megelőzően már nyilatkozott közösségi oldalunknak:

 

Egy nagyon fontos hazai győzelemmel indítottuk a tavaszt, ami mentálisan rengeteget jelent. Tudjuk, hogy a Pécs egy nagyon jó és stabil csapat, kevés gólt kapott ősszel, így egy kiegyensúlyozott taktikai csatára számítok. Nem feltett kézzel lépünk pályára, s ponttal vagy pontokkal szeretnénk hazatérni majd.

A találkozót a PMFC élőben közvetíti, a linket a mérkőzést megelőzően közzétesszük valamennyi online felületünkön.

 

MA IS, CSAK A BARCIKA!!!

További híreink

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: Gyirmót FC Győr

Dátum: 2026. aug 06. 14:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában Gyirmótra utazunk. Soron következő ellenfelünk toronymagasan nyerte meg tavaly az NB III. Észak-Nyugati csoportját, majd a Monor elleni osztályozót is sikerrel vette, így egy év kihagyás után ismét tagja a másodosztály mezőnyének. A nyáron rutinos, NB I-et is megjárt futballistákkal erősítettek, leigazolták többek között a tőlünk távozó Berecz Zsombort, Kisvárdáról Medgyes Sinant, valamint Szegedről Novák Csanádot, de a keretük tagja a sérüléséből felépült 36-szoros válogatott Kalmár Zsolt is. Eddig mindkét mérkőzésüket megnyerték, ám a Kozármislennyel történt pályaválasztói jog csere miatt még nem kellett idegenbe utazniuk, a szombati lesz zsinórban a 3. hazai meccsük.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria