Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A tavaszi tabella éllovasához látogatunk

A tavaszi tabella éllovasához látogatunk

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Tavaly volt száz éve, hogy Ajka első futballcsapatát, az Ajkai Sportegyesületet megalapították a helyi üzemekben dolgozó fiatalok. A klub történetét részletesebben ITT dolgoztuk fel, most nézzük meg, milyen hullámvölgyeken és hullámhegyeken vezetett át a zöld-fehér klub idei szezonja.

A 2022/2023-as szezon vitathatatlan meglepetéscsapata volt az FC Ajka, az együttes a megelőző szezon 9. helye után tavaly a bronzéremig jutottak a Diósgyőr és az MTK mögött. A csapat irányítását szezon közben (2022 október végén) vette át Jeney Gyula vezetőedző, aki előtte Kis Károly segítője volt, majd Kis menesztését követően megkapta a bizalmat és tavasszal nagy menetelést követően értek oda a dobogóra – a teljes tavaszi szezon során mindössze három vereséget szenvedtek, az egyiket éppen Kazincbarcikán.

Tavaly nyáron a szakmai stáb minimális változtatásokat eszközölt a keretben, ám a jó forma nem maradt meg az idei szezonra. Az ajkaiak kilenc fordulót követően az utolsó előtti helyen álltak, a szeptember végi, Gyirmót elleni vereséget követően pedig Jeney Gyulának is mennie kellett. Az új vezetőedző Schindler Szabolcs lett, ám vele sem indultak meg (ekkor még) felfelé, a téli szünetet is a 17. helyen töltötték.

Az átigazolási időszakban nem forgatták fel a keretet, négyen érkeztek és öt játékostól köszöntek el. Távozott Rabatin Richárd (BVSC), Vogyicska Bálint (Kozármisleny), Berzsenyi Kevin (Komárom), Antal Gábor és Gyuris Aurél. Az érkezők oldalán Nikola Pantovic, Nagy Mihály Krisztián (Kozármisleny), Fiáth Bence (Budafokról kölcsönbe érkezett), Forgó Milán (kölcsönbe Vasas II.) tűnt fel.

A tavaszi rajton a szintén rossz formában lévő Budafoki MTE-t verték meg 3-1-re, majd Szegeden is győztek 2-0-ra és a lendület nem fogyott el, a 18. fordulóból elhalasztott meccsen legyőzték a Soroksárt (3-1), majd a Mosonmagyaróvárt és a PMFC-t is (mindkétszer 1-0). Így egyetlen csapatként mind az öt idén lejátszott mérkőzésüket megnyerték, ezzel vezetik a formatabellát.

A csapat házi góllövőlistáját hárman vezetik holtversenyben, 3-3 góllal, Szarka Ákos, Borsos Filip és Babos Bence. A legtöbb sárgalapot (8) Görgényi Dávid kapta eddig idén, viszont mindössze egyetlen kiállítást könyvelhetett el a csapat, Jagodics Bencét a Gyirmót elleni meccsen küldték le piros lappal a 9. fordulóban.

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria