Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A harmincnégyszeres válogatott, Varga József a Kolorcity Kazincbarcika játékosa lett

A harmincnégyszeres válogatott, Varga József a Kolorcity Kazincbarcika játékosa lett

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

Ma rendkívüli sajtótájékoztató keretében jelentettük be, hogy leigazoltuk Varga Józsefet, a Debrecen egykori legendáját. Ráadásul a „tranzakció” két partneres történet, ugyanis amíg Kazincbarcikán, a második vonalban edz és játszik a középpályás, addig a DVTK-nál olyan jellegű szakmai feladatot lát majd el, ami a labdarúgás utáni életét segítheti majd. A 35 éves Varga József azonban még néhány évig mindenképpen szeretne játszani, hiszen mind erőben, mint tudásban, mind pedig akaratban teljesen rendben van.

Amikor szerződést bontottam a Debrecennel, akkor ennek pontosan az volt az oka, hogy nem számítottak már rám olyan mértékben játékosként, ahogyan én azt szerettem volna. Kevés lehetőséget kaptam, pedig én úgy érzem, hogy még tudok és akarok játszani. Az, hogy itt vagyok Kazincbarcikán visszaigazolása annak, hogy jól tettem, hogy meghoztam ezt a döntést, s itt megkapom a lehetőséget arra, hogy pályán legyek, vagyis tudok bizonyítani. Meg tudom mutatni azt, hogy ennyi idősen is van bennem annyi tudás, akarat, alázat és szenvedély, hogy segíteni tudom új klubomat – mondta Varga József a sajtótájékoztatót követően.

Mint ismeretes, a KBSC és a DVTK 2023. júniusában kötött kooperációs szerződést, melynek keretében az elmúlt bő félévben számos fiatal játékos edzett és szerepelt a Kazincbarcika színeiben. Jelenleg öt kooperációs fiatal, illetve két kölcsönjátékos van a Kolorcity keretében, de ez a stratégiai együttműködés bőven túl mutat „csak a játékos kérdésen”. Erről Wächter Balázs, a KBSC Labdarúgó Kft. ügyvezetője beszélt, felsorolva azokat a területeket, ahol a DVTK partnerként segíti és támogatja a barcikai klubot: orvosi ellátás, mérések, utánpótlás nevelés, edzőképzés, szakmai programok, tehetségek gondozása. Vagyis a két klub nem riválisként és konkurenciaként tekint egymásra, hanem a tágabban vett gazdasági élet két olyan szereplője, akik egy-egy területen, oda-vissza támogatják, kiegészítik, segítik a másikat. Mindezt úgy, hogy mindenki tesz a közösbe, majd ki tudja venni azt belőle, ami őt előbbre viszi, jobbá teszi és megszilárdítja adott pozícióját.

Dr. Bajúsz Endre, a DVTK sportigazgatója is ezeket a gondolatokat erősítette meg, hozzá téve, hogy szerinte ez egy olyan együttműködés, ami még nagyon fiatal, előfordulhatnak benne hibák vagy nehézségek. De fontos, hogy a felek ezeket meg tudják beszélni, rendezni és jobbítani, s nem a feladás a megoldás, amire számos más klubnál már volt példa. Ő személy szerint bízik benne, hogy a KBSC-DVTK együttműködés közép- és hosszú távon is kölcsönös eredményeket, sikereket és előnyöket fog biztosítani a klub, a felnőtt játékosok, az utánpótlásban szereplő gyerekek és a szülők számára is.

A közös sajtótájékoztatón Vég Csongor, a Kolorcity Kazincbarcika sportigazgatója jelentette be a klub új igazolását, Varga Józsefet, aki szerdán délután már edzésbe is áll Csábi Józsefnél. Mint mondta: nagyon komoly sikernek érzi, hogy egy ilyen múlttal, eredménylistával és tudással rendelkező játékos, mint Varga a klub futballistája lett. Rendkívül jó példa a keretben lévő fiataloknak az a tudás, rutin és akarat, ami benne van, az öltözőben, a pályán és azon kívül is nagyon sokat fog számítani a jelenléte. Ezért sem volt kérdés, hogy a Diósgyőrrel karöltve Borsodba csábítják a játékost.

Ez egy olyan megkeresés volt a Kazincbarcika és a DVTK részéről, amire nehéz lett volna nemet mondani – mondta Varga József. – A tárgyalások alatt végig azt éreztem, hogy mind emberileg, mind szakmailag olyan életutat vázoltak fel számomra, ami egy nagyszerű lehetőség. S azt gondoltam, hogy ebbe bele kell vágni, ez lehet az én utam, amin szívesen megyek majd végig. A barcikai csapat tulajdonosa, tanácsadója Koszta Péter, edzője Csábi József és a szakmai team, valamint a diósgyőri vezetés is rendkívül szimpatikus terveket osztott meg velem, s ez nagyon sokat számított a végső döntésben. Egyszerre vagyok most izgatott és motivált is, hogy ennek a feladatnak, amit nekem szánnak pályán és pályán kívül, minél jobban megfeleljek. S mind a két fél számára gyümölcsöző legyen ez az együttműködés, s kamatoztatni tudják azt, ami bennem van.

Simon Miklós, a DVTK LSA szakmai igazgatója elmondta, hogy Varga József feladata a klubnál és az akadémiánál az lesz, hogy segítse a fiatalok integrációját a magasabb osztályokba, úgynevezett mentorként támogassa és vezesse őket, hiszen olyan tapasztalatokkal bír, ami azért nem mindennapi. Emellett a scouting csapat tagjaként is lesznek feladatai, melyeknek pontos kidolgozása még a jövő feladata, most az volt a lényeg, hogy Varga József mielőbb a Kazincbarcika játékosa legyen és segítse a csapatot.

Tudom, hogy milyen játékrendszert játszik a csapat, rengeteg felvételt, videót, összefoglalót megnéztem, informálódtam mielőtt ma délután már az edzésmunkába is bekapcsolódok – mondta Varga József. – Pekár Lacit, Csilus Tomit személyesen is ismerem, Csábi Józseffel pedig éveken keresztül a válogatottnál dolgoztunk együtt. Ez a kapcsolat meg is könnyítette a döntésemet, mert mind a ketten tudjuk, hogy mire számíthatunk a másiktól. Ő ismeri a mentalitásomat, a tudásomat, én pedig az ő munkamódszereit, emberi oldalát. Szerintem az ember oda szeret menni dolgozni, s ott szeret létezni, ahol szívesen látják, s én ezt a szakmai stábon és Józsin (Csábi József vezetőedző) végig éreztem, ezért nyugodt szívvel, jó érzésekkel vágok bele az életemnek ebbe az új korszakába. Úgy gondolom, hogy abban, amit felvázoltak és várnak tőlem helyt tudok állni, érzem a kellő motivációt, amiben tudok létezni a mindennapokban, s ennyi idősen azt gondolom, hogy ez számít a legtöbbet. Ha ezt fenn tudom tartani, akkor jó teljesítményt tudok nyújtani a pályán, a fiatalokat, csapattársaimat támogatni tudom és én is jól fogom érezni magamat. Folyamatos edzésben voltam, vagyok, talán egy minimális lemaradásom van azért, mert tétmeccsen régen léptem pályára. De egy-két hét alatt biztos, hogy utolérem magam mindenben, s remélem, hogy sok örömöt szerzünk majd a csapattal együtt a barcikai közönségnek!

Varga József #33

További híreink

Gazdag és változatos a közös történetünk a Békéscsabával

Dátum: 2024. okt 03. 19:25

Huszonhetedik alkalommal találkozunk a Békéscsaba 1912 Előrével

Változás az U7 toborzója kapcsán

Dátum: 2024. okt 03. 11:13

A ma délutánra meghirdetett toborzáson lesz lehetőség regisztrálni

A Kozármisleny átvette a vezetést a tabellán

Dátum: 2024. okt 02. 21:01

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában botlott az eddigi éllovas Szentlőrinc.

Debreceni Ákos a válogatottban!

Dátum: 2024. okt 02. 08:30

Az U21-es válogatott a Málta és Belgium elleni EB-selejtezőkre készül

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk