Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A Gyirmót érkezik

A Gyirmót érkezik

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A később Győr városrészévé váló Gyirmót községben 1957-ben alakult meg az első labdarúgócsapat. A később egészen az élvonalig menetelő klub történetéről bővebben ITT írtunk.

Sokáig az állandóság szigetének tűnt a Gyirmót FC Győr csapata, hiszen magyar viszonylatban hosszú periódusnak számít az a négy esztendő, amit Csertői Aurél vezetőedző a csapat kispadján töltött. A győri születésű tréner szerződését a 2022/2023-as szezon végén nem hosszabbították meg a csapatnál, így nyáron távozott Gyirmótról.

Helyét az a Csizmadia Csaba vette át, aki korábban a Budafoki MTE csapatával feljutást ünnepelhetett.

 

Csizmadia vezetésével nem indult jól a szezon, két vereséggel nyitottak, majd jött zsinórban öt döntetlen (közte a Kolorcity Kazincbarcika SC elleni 2-2 is), de az első győzelem nem akart megszületni. A vezetőség a szeptember végi Vasas elleni idegenbeli vereség (2-0) után elégelte meg a rossz sorozatot és másnap menesztették a vezetőedzőt.

 

Csizmadia utódja Tamási Zsolt lett, aki korábban Győrben, a Vasasnál és az MTK-nál is dolgozott. A csapat ekkor – nyolc forduló után – az utolsó előtti, 17. helyen állt a tabellán. Az új tréner első meccsén aztán rögtön összejött a várva várt első győzelem, az Ajkát múlták felül 2-1-re. Az első sikert újabb három követte, majd egy döntetlen és egy vereség a Nyíregyháza ellen november 5-én.

A november elejei 2-4 arányú vereséget azért is érdemes megjegyezni, mert Tamási Zsolt csapata azóta nem talált újabb legyőzőre. Az együttes négy győzelem mellett ötször játszott döntetlent, s a 24. fordulót immár az előkelő 6. helyről várja.

 

A mögöttünk álló fordulóban a Pécset győzték le hazai környezetben, 2-1 arányban, erről így vélekedett Tamási Zsolt:

 

Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl a pécsiek ellen, de szerencsére végig kontroll alatt tudtuk tartani a játékot. Beigazolódott, amire előzetesen számítottunk a Baranya-megyeiektől, de csapatunk erejét mutatja, hogy meg tudtuk bontani védelmüket, kétszer is betaláltunk a kapujukba és meg tudtuk nyerni a meccset. Egységes az öltözői hangulat a csapatnál, ami a pályán is megmutatkozik, hiszen nem veszítik el türelmüket játékosaink akkor sem, ha nem sikerül tíz perc után vezetni, s ez már sokadszor hozta meg az eredményét. Több erős játékoskerettel rendelkező csapat van a bajnoki tabella hátsó régiójában, akik a tavasz közepétől még jobban összeszedik magukat. Nagyon kiegyensúlyozott a bajnokság, de erre is számítottunk, az elöl játszók közül úgy érzem a Nyíregyháza már csak elbukhatja a feljutást, illetve a bajnoki címet, de a Vasas, az ETO és a Szeged részéről nagyon nagy csatára számíthatunk a másik feljutó helyért.

 

A téli szünetben egészen minimális játékosmozgás történt az Alcufer Stadionban. Az érkezők között az ESMTK csapatától a huszonöt éves Molnár Jánost tudjuk megemlíteni, aki eddig többnyire csereként kapott lehetőséget tavasszal. Az egyetlen távozó Pethő Bence volt, aki éppen a Kolorcity Kazincbarcikába igazolt januárban, s azóta már két góllal is megörvendeztetett minket.

 

A Gyirmót FC Győr harmincegy találatával az ötödik legeredményesebb csapat az idényben. A házi góllövőlistát Medgyes Zoltán vezeti hét góllal, őt Soltész Dominik (6) és Madarász Márk (5) követik. Medgyes és Soltész egyben az a két játékos is, akik eddig a szezonban piros lapot kaptak, előbbi éppen ellenünk a 2-2-es eredménnyel zárult mérkőzésen.

 

A vasárnapi találkozó kapcsán a Gyirmót vezetőedzője így vélekedett:

 

A Kazincbarcika korábban is egy kellemetlen stílusú csapat volt, most is több mérkőzésüket megnéztem, rendkívül agresszív erőfutballt játszanak, nagyon nehéz lesz ellenük játszani, de meg vannak azok a dolgok, amiket, ha jól csinálunk, akkor ki tudjuk húzni a méregfogukat. Visszatértek a sérültjeink, így szerencsére teljes kerettel tudunk készülni a vasárnapi találkozónkra.

 

További híreink

Az U7-es csapat edzésén járt Tóth Balázs

Dátum: 2026. jún 13. 19:00

A gyerekek meglepetésre és nagy örömére, klubunk saját nevelésű hálóőre, a Blackburn Rovers FC és a magyar labdarúgó-válogatott kapusa, Tóth Balázs - egy szülőnk közbenjárásával - meglátogatta a tavaszi szezon utolsó U7-es edzését.

Kooperációs megállapodást kötöttünk a Kisvárdával

Dátum: 2026. jún 08. 19:00

Kooperációs megállapodást kötött a Kisvárda Master Good és a Kolorcity Kazincbarcika SC. A két klub és a fiatal labdarúgók számára is rendkívül előnyös megállapodásnak köszönhetően az NB II 2026/2027-es szezonjában több tehetséges kisvárdai akadémista is Kazincbarcikán kezdheti meg a felkészülést.

Kialakult az NB II mezőnye

Dátum: 2026. jún 07. 19:45

A vasárnapi osztályozók után kialakult az NB II 2026/2027-es mezőnye. A párharcokat a nyugati csapatok nyerték, azaz az NB III. Észak-Nyugati csoportjának bajnoka, a Gyirmót és az NB III. Dél-Nyugati csoportjának bajnoka, a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be. A bajnokság várhatóan július 26-án indul, a pontos menetrend egyelőre nem ismert.

Utánpótlás: Négy csapatunk is dobogós helyen végzett!

Dátum: 2026. jún 02. 10:00

Hétvégén eldőlt, hogy a Kolorcity KBSC utánpótlásának négy korosztálya is dobogós helyen végzett a regionális bajnokságokban. U12-es gárdánk már korábban megnyerte a bajnokságot! U17-es csapatunk ezüstérmes lett! U19-es és U15-ös csapatunk bronzérmet nyert! U9-es és U11-es koroszályaink Bozsik tornákon mutatták meg a tudásukat, U8-asaink pedig Tornalján szerepeltek. Gratulálunk mindenkinek! Szép volt, fiúk!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria