Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Tényleg kimaxoltuk!

Tényleg kimaxoltuk!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

A Merkantil Bank Liga 27. fordulójában a HR-Rent Kozármisleny vendégei voltunk tegnap, akiket ősszel, hazai pályán egy utolsó percekben esett góllal tudtunk legyőzni.

 

Ahogy Csábi József vezetőedző már szombaton is utalt rá, nem a legjobb előjelekkel készült csapatunk a HR-Rent Kozármisleny elleni vasárnapi bajnokira, hiszen sérüléshullám sújtotta a keretet. Székely Krisztián, Csilus Tamás, Patrick Gânțe, Szekszárdi Milán, Papp Milán és Kovács Szabolcs sem volt bevethető. A hazaiaknál a tizenöt gólos – és ezzel a góllövőlistát vezető – Kirchner György, valamint a szintén alapembernek számító Horváth Dániel eltiltás miatt nem álltak Aczél Zoltán vezetőedző rendelkezésére.

 

A találkozó óvatos tapogatózással kezdődött, láthatóan mindkét csapat jól felkészült a másikból. A kibontakozó taktikai harc közben közel negyedóra játék után jegyezhettük fel az első lehetőséget, Horváth Péter fejese azonban nem okozott komoly veszélyt. Az első sárga lapra huszonnégy percet kellett várni, Kotula Mátét figyelmeztette ekkor Jakab Árpád játékvezető.

 

Három perccel később aztán megszereztük a vezetést! Pethő Bence csapott le szemfüles módon egy labdára a hazaiak térfelén, majd jobbról meglódulva Pekárhoz passzolta, aki elől Lékai Soma kapus még tisztázni tudott. Ám a kipattanót Pethő kaparta össze, majd néhány csel után higgadtan a kapuba passzolta.

 

A Kozármisleny a bekapott gól után igyekezett felpörögni, de igazán nagy helyzetig nem jutottak. A félidő hajrájában Pekár László bravúros szerelését jegyezhettük még fel a büntetőterületen belül, majd egygólos vezetéssel mehettünk pihenőre.

 

Aczél Zoltán nem lehetett maradéktalanul elégedett a látottakkal, aminek két félidei cserével is nyomatékot adott: Horváth Péter és Tóth Zoltán helyére érkezett Major Sámuel és Kozics Barnabás a pályára.

 

A második játékrész elején igyekezett ismét nyomni a hazai csapat, Daru Bence kilépésénél meg is ijedhettünk kissé, ám szerencsére a helyzetet lesállás előzte meg, amit az asszisztens észre is vett, így meghiúsult a lehetőség.

 

A mislenyi támadások mellett Csatári Gergő is többször veszélyeztetett átlövésekkel, ám Lékai ezeknél rendre résen volt. A hajrá felé közeledve mindkét szakvezető cserékkel frissített, ám mielőtt az utolsó rohamokra elkezdhetett volna készülődni a hazai gárda, újabb gólt szereztünk! Varga készülődött bedobáshoz, de Kurdics elkérte tőle a labdát, s gyorsan elvégezte azt. Szép és nagy bedobásával Pethő Bencét kereste a kapu előtt, aki ismét rendkívül szemfüles volt, s egy luftot rúgó védő mellett, Lékait megelőzve ezúttal fejjel továbbította a labdát a kapuba.

 

A hátralévő húsz percben mindent egy lapra feltéve rohamozott a hazai csapat, ám csapatunk egy emberként állta a sarat, így a február 11-i pécsi győzelmünk után ismét idegenből hozták haza a srácok a három pontot, ezúttal is Baranyából.

 

Szezonbeli negyedik idegenbeli győzelmünkkel a fordulót – a hétfői Nyíregyháza – PMFC meccs eredményétől függetlenül – a 8. helyen zárjuk.

 

Folytatás április 14-én vasárnap 17 órától a Kolorcity Arénában az éllovas Nyíregyháza Spartacus ellen!

 

JEGYZŐKÖNYV

 

HR-RENT KOZÁRMISLENY – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 0–2 (0–1)
Kozármislenyi Stadion, 700 néző.
Vezette: Jakab Árpád (Baghy Csaba, Sinkovicz Dániel)
Gólszerző: Pethő 27’, 72’

 

HR-RENT KOZÁRMISLENY
Lékai – Beke P., Ikonomou, Füredi, Turi (Koszovscsuk, 81’) – Molnár Á. (Nagy M., 61’), Nagy E. (Vogyicska Bálint, 75’), Schuszter, Tóth Z. (Kozics, a szünetben) – Daru, Horváth P. (Major S., a szünetben).
Vezetőedző: Aczél Zoltán

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Tóth B. – Ternován, Heil, Süttő, Kotula – Varga J. – Pinte P. (Ádám F., 88.), Csatári, Kártik (Szabó B., 65.), Pekár L. (Kurdics, 65.) – Pethő B. (Vincze D., 79.).
Vezetőedző: Csábi József

 

MESTERMÉRLEG

 

Aczél Zoltán, a HR-Rent Kozármisleny vezetőedzője

Rövid volt a kispadunk és minőségben sem volt olyan, amilyet szerettem volna, de nem foglalkozunk soha ezzel, hogy vannak eltiltottjaink, mert volt egy kezdő tizenegyünk és egy keretünk, amelynek sikerrel kellett volna megvívnia ezt a találkozót.

Gratulálok a Kazincbarcikának, teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Nem akartak sokat csinálni, viszont azt csinálták, amit nagyon jól tudnak. A mai első félidő ittlétem óta az egyik leggyengébb volt, amiért én viszem a balhét, mert hittem egy kezdő tizenegyben és az nem működött, ilyen rossz félidőt még az NB3-ban sem láttam, de ezek is mi vagyunk.

A második játékrészben már láttam a tüzet, erőlködtünk, de konkrétan kapura lövés nélkül, helyzet nélkül nem lehet bajnoki mérkőzést nyerni. Az ellenfélnek se volt sok lehetősége, az első és a második félidőben is igazából egy-egy, de ők sokkal nagyobb tűzzel játszottak, átérezték azt, hogy hat pontra van a kieső hely és egy pontra van a hatodik hely. Nekünk viszont feljebb nem nagyon van út, mögöttünk meg nyolc pontra vannak. Nem mondom, hogy a játékosaim meg lennének elégedve, de az biztos, hogy ma nagyjából a párharcok nyolcvan százalékát nyerte az ellenfél és így nem lehet mérkőzést nyerni. Mondhatni leatletizáltak bennünket, ezért volt egy kicsit hosszabb beszélgetés most az öltözőben, ezen el kell gondolkodni.

Ezek vagyunk mi, ugyanazok, akik korábban meccseket nyertünk, de ma gyengén futballoztunk, ezért pedig vállalni kell a felelősséget.

 

Csábi József, a Kolorcity Kazincbarcika SC vezetőedzője

Kitaláltunk valamit, ami nagyon működött az első félidőben. Utána váltott a hazai csapat félidőben a rendszerén, ott volt egy nagyjából öt percünk, amikor nehezen tudtuk ezt lereagálni, de utána jól meccseltük le. Fegyelmezetten, harcosan, taktikusan futballozott a csapatunk és én úgy érzem, hogy megérdemelten nyertünk. Értékes győzelem ez, méghozzá egy nagyon jó csapat otthonában, akik idén extrán jól szerepelnek.

További híreink

Utánpótlás hírek – Tornagyőzelem az U7-es fiúknál!

Dátum: 2024. dec 04. 08:09

A Hajdúvárosok tornán tizenhat csapat közül bizonyult a legjobbnak a Kolorcity Kazincbarcika SC U7-es csapata

Utánpótlás hírek: U9 – nemzetközi porondon

Dátum: 2024. dec 03. 08:51

Fiú U9-es csapatunk nemzetközi tornán vett részt Szlovákiában

Harcos döntetlennel zártuk az évet

Dátum: 2024. dec 02. 09:50

Másodpercek alatt vezetést szerzett a Kisvárda, a második félidőben sikerült egyenlíteni

„Pontosan tudjuk, hogy mi a tét”

Dátum: 2024. dec 01. 10:30

Csapatunk a 2024-es év utolsó mérkőzésére készül

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk