Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Csak előre kell tekintenünk!

Csak előre kell tekintenünk!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Az elmúlt hétvégén Szombathelyen aratott győzelmével a Kolorcity Kazincbarcika SC csapata bebiztosította bennmaradását a másodosztályban. Csapatunk már biztosan ott lesz a Merkantil Bank Liga 2024/2025-ös szezonjának rajtvonalánál, ahol az idei tizennyolc helyett már csak tizenhat csapatnak jut majd hely.

 

Ennek megfelelően a soron következő fordulóra pozitív hangulatban zajlott a felkészülés, melyről Csábi József vezetőedző is szokás szerint beszámolt a boon.hu számára.

 

A tréner emlékeztetett, a korábbi fordulók előtt mindig azt mondta, hogy előre kell tekintenünk, ugyanakkor azt is rendre hangsúlyozta, hogy a visszapillantót is figyelnünk kell. Ez a helyzet változott meg most, hiszen a bennmaradás bebiztosításával immár tényleg csak előre kell tekintenünk.

A feljutásra is esélyes ETO FC Győr érkezik hozzánk vasárnap késő délután, ami Csábi József szerint kiváló lehetőség arra, hogy a csapat igazolja az eddig elért eredmények jogosságát. Hátradőlni nem lehet, egy jó csapat ellen kell most a legjobb teljesítményt nyújtanunk, megnehezíteni a dolgukat és további pontokat szerezni.

 

Vezetőedzőnk kiemelte, a szezonban eddig a kiegyensúlyozottság volt jellemző csapatunkra, azt szeretnénk, ha ez a bajnokság hajrájában sem változna.

Továbbra sem számíthatunk sajnos a sérült Varga József és Patrick Gânțe játékára, rajtuk kívül van még egy-két kisebb sérüléssel küzdő játékosunk. Mellettük Papp Milán és Székely Krisztián kaphat egyre több játékpercet majd hosszabb ideje tartó sérülésük után. Jó hír, hogy eltiltása leteltével visszatérhet a pályára Ternován Patrik és Süttő Attila is.

 

AZ ELLENFÉL

 

Az ETO FC Győr április végén kinevezett vezetőedzője, Borbély Balázs is nyilatkozott a kisalfold.hu érdeklődésére a mérkőzésről. Mint mondta, nagyon nehéz mérkőzésre számít, kellemetlen ellenféllel szemben, ám tudják, hogy mi a tét és kizárólag a győzelmet tartja elfogadhatónak. Hozzátette, kénytelen a kezdőcsapaton is változtatni, hiszen Vingler László a PMFC elleni meccsen megkapta ötödik sárga lapját, így nem léphet pályára vasárnap.

 

A JÁTÉKVEZETŐ

 

A mérkőzés játékvezetője a negyvenhat esztendős Pintér Csaba lesz. A rutinos sípmesterrel eddig háromszor találkozhattunk, kétszer a Vasas, egyszer a Vác otthonában. Utolsó meccsét 2019 tavaszán vezette nekünk, akkor Angyalföldön kaptunk ki 3-2-re. Előtte 2013-ban ugyanott 5-0-s vereségbe szaladtunk bele. Első közös „élményünk” még kellemetlenebb, 2008 októberében Vácott 6-1-re győztek a hazaiak. Pintér Csaba segítői vasárnap Ország Péter és Nagy Viktor lesznek az oldalvonalak mellett, míg a tartalékjátékvezető Sipos Tamás lesz.

További híreink

Juhász Zsombor a KBSC játékosa

Dátum: 2026. júl 02. 21:00

Juhász Zsombor személyében a Kolorcity KBSC egy - az ellenfél kapuja előtt is hatékony - védőként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgót igazolt. Zsombor az NB III. Dél-Keleti csoportjának bajnokától, a Gyirmót ellen osztályozót játszó Monortól érkezik Kazincbarcikára, és már kezdőként pályára lépett mindkét felkészülési mérkőzésünkön.

Tudatos folyamatok jellemzik az átigazolási politikát

Dátum: 2026. júl 02. 12:00

A Merkantil Bank Liga szabályainak és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelő tudatos folyamatok jellemzik a Kolorcity KBSC-nél zajló nyári játékospolitikát. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar játékosok léphetnek pályára, így a külföldi labdarúgók szerződésük lejártával távoztak Kazincbarcikáról, ugyanakkor - a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva - két fiatal (egy 2006-os és egy 2007-es születésű vagy annál fiatalabb) játékosnak minden csapatban folyamatosan pályán kell lennie, ezért most az egyik fő szempont a szabályoknak megfelelő fiatal, tehetséges labdarúgók szerződtetése. Klubunk folyamatosan készül a bajnokság július végi rajtjára, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember elején zárul, így akár még augusztusban is érkezhetnek új labdarúgók.

Budapesten kezdjük a bajnokságot

Dátum: 2026. jún 30. 20:00

A BVSC-Zugló vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, rá egy hétre pedig a Videotont fogadjuk hazai pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Kolorcity KBSC - MFK Zemplín Michalovce 0-0

Dátum: 2026. jún 30. 14:45

Gólnélküli döntetlent játszottunk a tikkasztó hőségben a szlovák élvonalban szereplő MFK Zemplín Michalovce ellen. A felkészülési mérkőzésen próbajátékosok is pályára léptek, és kooperációs partnerünktől, a Kisvárda Master Goodtól is érkeztek fiatal labdarúgók. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

KBSC Galéria