Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Több száz élvonalbeli mérkőzéssel a lábában érkezett új igazolásunk

Több száz élvonalbeli mérkőzéssel a lábában érkezett új igazolásunk

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Erre az igazolásra biztosan sokan felkapják a fejüket, hiszen Varga József és Lucas után ismét egy olyan játékos érkezett a Kolorcity Kazincbarcikába, akinek karrierje, rutinja és tudása hihetetlen tartást adhat formálódó csapatunknak.

Bódi Ádám háromszoros magyar bajnok és Magyar Kupa győztes, de két ízben Szuperkupát, míg egy alkalommal pedig Ligakupát is nyert. A címeres mezt is magára húzhatta, tizenkétszeres utánpótlás és egyszeres felnőtt válogatott.

Volt a legjobb utánpótlás játékos és a szezon felfedezettje (2012), illetve 2019-ben ő kapta a Zilahi-díjat, amit minden évben az adott szezonban legjobban teljesítő debreceni játékos számára ítélnek oda.

Idén áprilisban háromszázadik alkalommal lépett pályára az élvonalban, most pedig Kazincbarcikán folytatja pályafutását.

 

Örülök, hogy lehetőséget kaphatok a folyamatos játékra, érzem magamban az erőt, a motivációt és azt, hogy segítségére lehetek annak a klubnak, aki engem szeretett volna – mondta Bódi Ádám. - Hiszem, hogy klassz évünk és szezonunk lesz, kőkeményen azon dolgozom, hogy egy jó és sikeres csapattá kovácsolódjunk össze.

 

 

Bódi Ádámról nem kell sokat mondani, hiszen neve, személyisége, az általa elért eredmények jól fémjelzik, hogy kit is sikerült leigazolnunk.

Rutinos, tapasztalt futballista, aki meghatározó játékosa volt a magyar élvonalnak. Nekünk pedig még egy ilyen karakter hihetetlen sokat adhat - mondta Koszta Péter sportigazgató.

 

Szeretettel köszöntünk Kazincbarcikán Ádám,

büszkék vagyunk rá, hogy a Kolorcity-család tagja lettél!


 

Életkor:

33 év

 

Poszt:

szélső

 

Korábbi klubok:

Debrecen

Videoton FC

 

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria