Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Szezonnyitó Csákváron

Szezonnyitó Csákváron

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Merkantil Bank Liga csapatai rajthoz álltak, az immár tizenhat együttesből álló mezőny vasárnap megkezdi küzdelmeit.

A Kolorcity Kazincbarcika SC első ellenfele a tavalyi évadot a 12. helyen záró Aqvital FC Csákvár lesz.

 

A két csapat egymás elleni küzdelmei a 2017/2018-as szezonra nyúlnak vissza, azóta összesen tizenkétszer találkoztunk. A mérlegünk pozitív, öt győzelem és két döntetlen mellett négyszer kaptunk ki a csákváriaktól. Az egymás elleni meccsekre ITT tekintettünk vissza részletesebben.

 

Az utolsó találkozónkra idén tavasszal, egészen pontosan március utolsó napján került sor. A Merkantil Bank Liga 2023/2024-es szezonjának 26. fordulójában a Kolorcity Arénában az akkor 10. helyen álló csapatunk a 8. helyen tanyázó Csákvárt fogadta, ám mindkét csapatnak harminchárom pontja volt.

 

Az együttesek a húsvéti, kellemes, ám szeles időben nem estek egymásnak, az első félórában az egyetlen említésre méltó – és szomorú – esemény Szekszárdi Milán vállsérülése volt, amely után védőnket le kellett cserélni, helyére a később fontos szereplővé váló Pekár László állt be.

 

Az első félórát követően megélénkült a játék, a mieinknek több, a csákváriaknak viszont nagyobb helyzetük adódott, Bánhegyi Bogdán bravúrja is kellett hozzá, hogy a félidőre 0-0-s állással vonulhassanak a csapatok.

 

A második játékrészt a vendégek kezdték jobban, Bánhegyi újabb bravúrokat mutatott be, ám az 53. percben, Dusinszki Szabolcs fejesénél már ő sem segíthetett. Szerencsére a mieink jól reagáltak a bekapott gólra, nyolc perccel később a csereként beállt Ádám Ferenc beadását Pekár László bólintotta Zelizi Patrik kapujába.

 

 

A hajrában még voltak lehetőségeink, de a győztes gólt már nem sikerült megszerezni, s 1-1-es döntetlennel zárult a mérkőzés. Így az őszi 0-0-t követően tavasszal sem bírt egymással a két gárda, reméljük az új szezon rajtján sikerül elhozni a három pontot Csákvárról!


A TAVASZI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 1–1 (0–0)
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna

2024. március 31.
Vezette: Farkas Tibor (ifj. Varga Gábor, Kovács Gábor)
Gólszerző: Pekár 61’; Dusinszki 53’

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Bánhegyi – Szekszárdi M. (Pekár L., 23’), Heil, Dobozi (Kotula M., 77’) – Ternován (Gante, 60’; Kurdics, 77’), Csatári, Varga J., Kártik (Ádám F., 60’), Süttő – Pethő, Pinte P.
Vezetőedző: Csábi József

 

AQVITAL FC CSÁKVÁR
Zelizi – Nahirnij, Babós L., Karacs, Murka – Dusinszki (Farkas A., 64.), Mészáros D., Szakály D. – Tamás N. (Jablonszkij, 64.), Nagy Z. (Simon A., 73.), Gazdag V.
Vezetőedző: Tóth Balázs

További híreink

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Szabad foci a KBSC-nél

Dátum: 2026. júl 19. 16:00

A Kolorcity KBSC U14-es korosztályig (2013 után születettek) és hozzátartozóik számára fakultatív focizási lehetőséget biztosít a 40X60-as műfüves "C" pályán.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria