Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Vasárnap újra itthon!

Vasárnap újra itthon!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Az augusztus 25-én – vasárnap – 19 órakor kezdődő mérkőzésre már múlt szerdától lehet elővételben jegyet váltani, online és a Mezey István Művészeti Központban egyaránt. Miután most is csonka hét van, így az elővételes-online felület zárását kitoltuk, ezúttal is szombat éjfélig lehet ily módon jegyet váltani.

Korábban már többször jeleztük, hogy az elővételes jegyár kedvezőbb a helyszínitől, illetve így elkerülhető a mérkőzés előtti sorban állás; vagyis arra bíztatjuk a kedves szurkolóinkat, hogy minél többen vegyék meg ily módon a belépőjegyeiket!

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

A Mezey István Művészeti Központban ezen a péntekig 10.00 és 17.30 óra között tudnak elővételben jegyet váltani, illetve vasárnap, a helyszínen egy órával a mérkőzés előtt nyitnak ki a jegypénztárak.


Korábbi támogatói, illetve klubkártyával rendelkező drukkereink számára fontos információ, hogy a bérletek cseréjére az első két hazai mérkőzésen kerül sor, vagyis – akik az első alkalommal nem voltak meccsen, azok - a régi bérletüket feltétlenül hozzák magukkal, az újakat pedig a beléptetésnél kapják meg.


Nagy-nagy szeretettel várunk mindenkit a Gyirmót elleni mérkőzésre, ismét MINDENKIRE szükségünk lesz!!!


Merkantil Bank Liga

5. forduló

Kolorcity Kazincbarcika SC – Gyirmót FC Győr

2024. augusztus 25. 19 óra

Kolorcity Aréna

További híreink

Kuttor Attila: Szeretnénk egy kicsit dominánsabb futballal előállni

Dátum: 2026. júl 24. 17:00

A Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, Budapesten, a BVSC-Zugló otthonában szerepel csapatunk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a szezonnyitó mecscet.

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria