Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Gazdag és változatos a közös történetünk a Békéscsabával

Gazdag és változatos a közös történetünk a Békéscsabával

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Több mint negyven évvel ezelőtt, 1983. november 20-án találkozott először egymással bajnoki mérkőzésen Békéscsaba és Kazincbarcika csapata, vagyis akkori nevén a Békéscsabai Előre Spartacus SC és a Kazincbarcikai Vegyész SE. A találkozást a következő évtizedekben újabb huszonöt bajnoki követte, ezek történetét foglaljuk most össze.

Az első összecsapást tehát ’83 novemberében rendezték, méghozzá a Kórház utcai Stadionban, Békéscsabán. A meccset a Spartacus nyerte 5-1-re, a Győrből Békéscsabára érkező Gyurmánczy Attila egymaga négy gólt vállalt. A visszavágó már jobban sikerült, az utolsó előtti fordulóban a harmadik helyen álló és később fel is jutó Békéscsabát 3-1-re vertük idehaza.

Legközelebb az 1991/1992-es szezonban sodorta egymás mellé a két csapatot az élet, Csabán ekkor is beleszaladtunk egy 5-1-es zakóba ősszel, amiért tavasszal itthon Ternován Ferenc és Asszony Béla góljaival egy 2-0-s győzelemmel vágtunk vissza a lila-fehéreknek, akik ennek az idénynek a végén is – ezúttal bajnokként – feljutottak.

Ezután jó másfél évtizednyi szünet következett egészen a 2006/2007-es évadig, amikor oda-vissza vertük meg az Előrét, akik a szezon végén ismét osztályt váltottak, ám ezúttal nem felfelé, hanem lefelé. Egy év kihagyás után 2008/2009-ben egy győzelem és egy döntetlen javította mérlegünket, öt mérkőzésre nyújtva a békésiek elleni veretlenséget.

Ezt az időszakot egy rossz széria követte, négy vereség a következő két szezonban, ráadásul rúgott gól nélkül, miközben jobbára mindkét csapat szenvedett az NB2 Keleti csoportjában. A 2011/2012-es szezonban csak a 13. helyen végeztünk, ám négy pontot szereztünk a feljutásért küzdő – ám végül a harmadik helyen végző és az NB1-ről lemaradó – csabaiak ellen. A hazai pályán aratott 2-0-s győzelmünket tavasszal egy emlékezetes 3-3 követte a Kórház utcában, ahol az utolsó bő tíz percben egyenlítettünk 1-3-as hátrányból. A következő idény két vereséget és számunkra kiesést tartogatott, de 2017-ben idegenbeli győzelemmel tértünk vissza – amit aztán hazai vereség követett (Putnokon) még ugyanezen év telén.

Az egymás elleni párharcok terén ismét fordult a kocka, a következő öt találkozóból négyet is megnyertünk, egy vereség mellett. A legutóbbi győzelem alkalmával (2021 tavaszán idehaza győztünk 1-0-ra) végig a pályán volt csapatunk kötelékében a válogatottba frissen behívott Szűcs Kornél is. Az utolsó két egymás elleni mérkőzés aztán megint kellemetlenül alakult számunkra, hiszen idegenben 6-1-es vereségbe futottunk bele (ez volt a legnagyobb különbségű meccs a párharc történetében), majd a Kolorcity Arénában 3-1-re győztek a lila-fehérek, akik viszont a szezon végén kiestek, így egy év szünet után találkozhatunk ismét velük.

Az összesített mérleg kiegyensúlyozottnak mondható, hiszen tizenegy győzelmünk mellett három döntetlen és tizenkét vereség szerepel a statisztikában egy olyan nagy történelmű klub ellen, amely korábban az élvonalnak is évtizedeken át meghatározó együttese volt.

A huszonhetedik egymás elleni találkozó tehát október 6-án vasárnap 17 órától veszi kezdetét a Kolorcity Arénában. Érdemes a találkozóra elővételben jegyet váltani, ez legegyszerűbben online tehető meg, IDE kattintva. Szurkoljunk együtt ismét, töltsük meg a Kolorcity Arénát!

Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika

További híreink

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: Gyirmót FC Győr

Dátum: 2026. aug 06. 14:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában Gyirmótra utazunk. Soron következő ellenfelünk toronymagasan nyerte meg tavaly az NB III. Észak-Nyugati csoportját, majd a Monor elleni osztályozót is sikerrel vette, így egy év kihagyás után ismét tagja a másodosztály mezőnyének. A nyáron rutinos, NB I-et is megjárt futballistákkal erősítettek, leigazolták többek között a tőlünk távozó Berecz Zsombort, Kisvárdáról Medgyes Sinant, valamint Szegedről Novák Csanádot, de a keretük tagja a sérüléséből felépült 36-szoros válogatott Kalmár Zsolt is. Eddig mindkét mérkőzésüket megnyerték, ám a Kozármislennyel történt pályaválasztói jog csere miatt még nem kellett idegenbe utazniuk, a szombati lesz zsinórban a 3. hazai meccsük.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria