Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/„Nagyon jól érzem magam itt”

„Nagyon jól érzem magam itt”

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Hogyan értékeled az eddig lejátszott tíz tétmérkőzést, mennyire látod, hogy a Te elképzeléseidnek megfelelően játszik a csapat?

Abszolút pozitívnak értékelem összességében az eddigi meccseinket, szerintem kevesen gondolták volna, hogy kilenc forduló után a csapat a második helyen fog állni a Merkantil Bank Liga tabelláján. Azzal együtt is, hogy valóban sikerült olyan játékosokat igazolni a nyáron, akik magas szintet képviselnek, nem szabad elfelejtenünk, hogy kilenc új ember érkezett, tehát egy új csapatról beszélhettünk. Ilyenkor időre van szükség ahhoz, hogy az edző átadhassa azokat a dolgokat, amiket szeretne viszont látni a pályán, úgy gondolom azonban, hogy ez viszonylag gyorsan ment, ami annak is köszönhető, hogy a fiúk maximálisan vevők voltak arra a stílusra, amit mi – azaz a stábom és én – képviselünk.

Itt szeretném kiemelni a kollégáimat, akik nagyon-nagyon fontos szerepet játszanak a csapat életében. Igaz ez azokra is, akik közvetlenül velünk dolgoznak, de mindenki másra is, akik a közös sikerünkért tevékenykednek. Kiemelném Simon Lacit (asszisztensedző, videóelemző), Dobit (Dobos Attila, erőnléti edző), Botló Ádit (kapusedző), akik közvetlenül segítik a munkámat, de ugyanúgy nem szabad elfelejteni akár Zab (Zabos Attila, technikai vezető, utánpótlás szakmai vezető), vagy Donát (Kovács Donát, fotóriporter, kommunikációs munkatárs) szerepét sem – mindenki része ennek a családnak, és csak akkor tudunk sikeresek lenni, ha mindenki egy irányba húzza a szekeret, márpedig itt ezt érzem az első pillanattól kezdve – és tényleg senkit sem szeretnék kihagyni – hogy a pályamunkásoktól kezdve a játékosokig mindenki minden nap a maximumot hozza ki magából a közös eredmények elérése érdekében.

Ezek szerint mondhatjuk, hogy jól érzed magad itt, Kazincbarcikán?

Igen, az előző mondatokból is kitűnhet, hogy nagyon jól érzem magam itt, az első pillanattól kezdve befogadó volt a közeg, ezért is alakulhattak ki ezek a nexusok a munkatársaimmal. Elégedett vagyok az eddigi munkával és bízom benne, hogy a téli szünetig hátralévő hat mérkőzésen is jól fogunk szerepelni, hogy nyugodtan mehessünk el a pihenőre. Ha úgy alakulnak a dolgok, akkor télen lehet, hogy egy új koncepciót kell majd kitalálnunk a tavaszi szezonra, de ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk annyiban, hogy a következő hat meccsen szeretnénk minél jobban teljesíteni. 

Mit vársz a vasárnapi bajnokitól, milyennek látod aktuális ellenfelünket?

Az Ajka az utóbbi években egy nagyon stabil csapat, elég csak az utóbbi két esztendőt megnézni, hiszen volt egy kiemelkedően jó szezonjuk, amikor a harmadik helyen végeztek, és bár tavaly rosszul kezdték az őszi idényt, de tavasszal nagyon hamar stabilizálták a helyüket a középmezőnyben, s végül ott is végeztek. Soha nem egyszerű az Ajka otthonában játszani, jó játékosok alkotják a keretüket, sok rutinos játékosuk is van, de mi is jó passzban vagyunk, így mindettől függetlenül – mint mindig – most is a győzelemre fogunk törekedni. Hangsúlyozom, ez nem lesz egyszerű feladat, de már nagyon várjuk, hogy a szünet után a hétvégén újra pályára léphessünk és tényleg bizakodó vagyok azzal kapcsolatban, hogy számunkra pozitív eredmény fog születni.

További híreink

Vasárnapi ellenfelünk: ETO FC

Dátum: 2026. márc 19. 10:00

A Fizz Liga 27. fordulójában, vasárnap 16 óra 45 perctől a listavezető ETO FC-t fogadjuk a DVTK Stadionban. Ez lesz a harmadik egymás elleni NB I-es meccsünk, míg a másodosztályban korábban 12 alkalommal futottunk össze a Rába-partiakkal. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történetét.

Hírverő mérkőzést játszunk Gesztelyen

Dátum: 2026. márc 18. 12:00

2026. március 27-én, pénteken 17 órától - a borsodi labdarúgást népszerűsítendő - klasszikus hírverő mérkőzést játszunk a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály 2. helyén álló Gesztely FC vendégeként. A belépés ingyenes. Várunk mindenkit szeretettel

Klausz Milán meghívót kapott

Dátum: 2026. márc 17. 15:00

Európa-bajnoki selejtezőre készül Ukrajna ellen U21-es labdarúgó-válogatottunk, amely előtt egy Izrael elleni felkészülési mérkőzés is szerepel a programban. A korosztályos nemzeti csapatba meghívót kapott a Kolorcity KBSC labdarúgója, Klausz Milán is.

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. márc 17. 13:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U19-eseink a Cigándot győzték le hazai pályán. U8-as és U9-es csapatunk Egerben vett részt egy nemzetközi tornán, ahol magyar, román, osztrák és szlovák csapatok ellen is megmutathatták a tudásukat. 

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria