Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Vasárnap Ajkára utazunk

Vasárnap Ajkára utazunk

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Veszprém vármegyei Ajkán 1923-ban indult útjára az első bejegyzett futballcsapat, azonban komolyabb regionális sikereket a II. világháborút követően kezdett elérni az együttes. A csapat történetéről bővebben ITT írtunk, most pedig a közelmúltra és az idei szezonjukra vetünk egy mélyebb pillantást.

Az FC Ajka vezetősége majdnem pont egy évvel ezelőtt, 2023. október 2-án nevezte ki vezetőedzőnek Schindler Szabolcsot, aki a 2018/2019-es évadban már irányította a zöld-fehéreket. A kinevezés előzménye Jeney Gyula szeptember végi elbocsátása volt, miután a csapat kilenc fordulót követően az utolsóelőtti, 17. helyen állt a tabellán, mindössze öt megszerzett ponttal.

Schindler vezetésével a téli szünetig csupán egy helyet tudott előrelépni a megelőző idény bronzérmese, ám a téli szünet után repülőrajtot vett a bakonyi csapat. A tavaszi szezont tíz veretlen mérkőzéssel indították (nyolc győzelem, két döntetlen), s bár a lendület később valamelyest megtört, a kiesés réme egy percig sem fenyegette reálisan az együttest, amely végül a 11. helyen – közvetlenül mögöttünk – zárta az idényt.

A nyári átigazolási időszakban gyakorlatilag csak a kölcsönben szereplő játékosok hagyták el Ajkát, míg az érkezők oldalán az újabb kölcsönjátékosok mellett olyan rutinos futballistákat is találunk, mint a Siófokról érkező Kitl Miklós, vagy a Honvédtól átigazoló Bobál Gergely és Kovács Nikolasz.

A csapat a most futó idényt három meccsen megszerzett egy ponttal és nulla lőtt góllal indította, ám utána stabilizálódott a helyzet, győztek a Budapest Honvéd otthonában és a Kisvárda ellen is, a válogatott szünet előtt pedig pontot szereztek a jó formában lévő Kozármisleny ellen. Az eddigi teljesítmény három győzelem, három döntetlen és három vereség, ami tizenkét megszerzett ponttal a 9. pozícióra elég jelenleg.      

A gárda legeredményesebb játékosa négy találattal a nyáron érkező Kovács Nikolasz, őt három góllal Borsos Filip követi. A figyelmeztetésekről szólva Csizmadia Zoltánt kell kiemelnünk, a veterán védő az előző fordulóban kapta meg ötödik sárga lapját, így vasárnap eltiltás miatt rá biztosan nem számíthat a szakmai stáb. A jövőre nézve ugyanez a veszély fenyegeti Zsolnai Richárdot, aki négy sárgát kapott eddig.


Az FC Ajka – Kolorcity Kazincbarcika SC mérkőzés október 20-án vasárnap 17 órakor kezdődik az Ajkai Városi Sportcentrumban. A találkozót az Ajkai Szó Youtube-csatornája élőben közvetíti majd. Az ajkaiak elleni korábbi összecsapásokról ITT írtunk bővebben, a mérkőzéssel kapcsolatos fontos technikai információkat pedig ITT gyűjtöttük össze.

További híreink

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Utánpótlás: Idegenbeli győzelmek és mozgalmas tornák

Dátum: 2026. okt 06. 10:25

Az U17-es és U13-as csapatunk idegenben győzött, az U19 és az U15 pedig döntetlennel zárta miskolci találkozóját. A kisebb korosztályok Múcsonyban, Felsőzsolcán és Kazincbarcikán mutatták meg tudásukat.

Utánpótlás: Eredményes hazai mérkőzések, értékes tornatapasztalatok

Dátum: 2026. okt 01. 09:00

Két győzelem az MVSC ellen, pontszerzés Alsózsolcán és újabb tapasztalatok a tornákon, változatos mérkőzéseket játszottak utánpótláscsapataink. Mutatjuk az eredményeket és az edzői értékeléseket.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria