Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/„Felkészültünk becsületesen”

„Felkészültünk becsületesen”

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Vasárnap az Ajka a hajrában tudott egyenlíteni, így talán mondhatjuk, hogy ott hagytunk két pontot, de nézhetjük úgy is, hogy értékes döntetlent értünk el egy nehéz ellenfél otthonában. Te hogy látod a mögöttünk hagyott meccset?

Összességében elégedett vagyok az Ajka elleni teljesítményünkkel, különösen az első félidőben nyújtott játékkal – a második félidővel már kevésbé. Az eredménnyel is mondhatom, hogy elégedett vagyok, mert szerintem Ajkán, idegenben egy pontot szerezni nem rossz eredmény. Persze az sosem jó, amikor az utolsó pillanatban veszíted el a már zsebben érzett három pontot – de mindettől függetlenül nem tartom ezt rossz eredménynek.

 

Nem vár ránk könnyű feladat most vasárnap sem, hiszen a Szeged erős csapat, régóta ott van a feljutás várományosai között. Milyennek látod soros ellenfelünket és mire számítasz a vasárnapi találkozótól?

Vasárnap egy olyan csapat érkezik hozzánk, amely valóban rendkívül jó erőkből áll, jó játékosok alkotják a keretét és a legkevesebb gólt kapták eddig – igaz, nem is lőnek sokat, de nagyon keveset kapnak, van egy rendkívül stabil játékuk, nem könnyű őket feltörni. Természetesen mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy hazai pályán eredményesek tudjunk lenni és folytassuk azt a jó szériánkat, ami már pár fordulóval ezelőtt elkezdődött. Nem lesz egyszerű mérkőzés, de az az igazság, hogy ebben az bajnokságban egyetlen meccs sem az. Felkészültünk becsületesen, mint minden mérkőzésre, bízunk benne, hogy eredményesek tudunk lenni a hétvégén.

További híreink

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Jegyinformációk a Paks elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésre

Dátum: 2026. szept 07. 13:30

Szeptember 12-én, szombaton 15 órától a Paksi FC-t fogadjuk a Kolorcity Arénában a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában. A mérkőzésre a bajnoki bérletek nem érvényesek, a belépőjegyek külön vásárolhatók meg.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria