Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Tizennégy meccs, negyvenhét gól

Tizennégy meccs, negyvenhét gól

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Soroksár SC csapatával bajnoki mérkőzésen először 2005 októberében találkoztunk, ekkor idehaza győztünk 4-2-re, ám a tavaszi visszavágón 4-1-es vereséget szenvedtünk. Ezekről a meccsekről és a következő tucatnyi összecsapásról bővebben ITT és ITT írtunk, most pedig nézzük, hogyan alakult a legutóbbi mérkőzésünk, az idei év tavaszán.

Május 19-ét írtunk, amikor a Merkantil Bank Liga 2023/2024-es kiírásának utolsóelőtti, 33. fordulójában a soroksári Szamosi Mihály Sporttelepre látogatott csapatunk. A játéknapnak a 8. helyen vágtunk neki, ellenfelünk egy ponttal lemaradva, de ugyancsak biztonságos zónában, a 10. pozíciót foglalta el a mérkőzés előtt.

Sérülésektől megtizedelt kerettel utazott a Kolorcity Kazincbarcika SC Budapest XXIII. kerületébe, ám a mérkőzés első percei is igazolták, nem feltartott kézzel érkeztünk vendégségbe, hiszen Kártik Bálint a 3. percben máris próbára tette Mergl Szabolcs kapust. A következő percekben a hazaiak átvették az irányítást, ami sajnos már a 6. percben gólt is eredményezett, Gálfi Zoltán szerzett vezetést a sárga-feketéknek.

A folytatásban támadásban maradt Lipcsei Péter csapata, s bár nekünk is adódtak helyzeteink, a 26. percben Köböl Krisztián egy tizenkét méterről leadott pontos lövéssel megduplázta csapata előnyét, félidőig pedig az állás már nem változott.

A második játékrész 18. percében Gálfi Zoltán újra eredményes volt, távoli lövése utat talált a jobb alsó sarokba, majd a hajrában Pekár László egy szépségdíjas szabadrúgásgóllal szépített, így alakult ki a 3-1-es végeredmény.

A Soroksár SC elleni örökmérlegünk ezzel öt győzelmet, egy döntetlent és nyolc vereséget számlál, 20-27-es gólkülönbséggel. A meccsenkénti átlag 3,4 gól azt mutatja, hogy ez nem egy unalmas párosítás, gólnélküli döntetlent például még sosem játszott egymással a két csapat.

A folytatás november 3-án vasárnap következik, a labda 17 órakor indul útjára Soroksáron. Szurkoljunk a fiúknak akkor is teljes gőzzel!

Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

 


A LEGUTÓBBI MECCS JEGYZŐKÖNYVE
Merkantil Bank Liga, 33. forduló
2024. május 19.

SOROKSÁR SC–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 3–1 (2–0)
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep, 350 néző.
Vezette: Lovas László (Szabó Dániel, Vrbovszki Pál)
Gólszerző: Gálfi N. (7., 63.), Köböl K. (26.), ill. Pekár L. (85.)

SOROKSÁR SC
Mergl – Króner M., Say, Kékesi A. (Katona M., 66.), Kaján – Vass Á. (Varga I., 82.), Köböl K. (Dobos Á., 82.) – Varga Z. (Németh E., 59.), Korozmán K., Gálfi N. – Lovrencsics B. (Dragóner F., 82.).
Vezetőedző: Lipcsei Péter

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Megyeri G. (Király M., 82.) – Ternován (Székely K., 68.), Heil, Dobozi (Szabó B., 82.), Süttő – Csilus T. (Kurdics, 68.) – Varga J., Kártik, Pekár L. – Vincze D. (Ádám F., a szünetben), Pethő.
Vezetőedző: Csábi József

 

További híreink

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Szabad foci a KBSC-nél

Dátum: 2026. júl 19. 16:00

A Kolorcity KBSC U14-es korosztályig (2013 után születettek) és hozzátartozóik számára fakultatív focizási lehetőséget biztosít a 40X60-as műfüves "C" pályán.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria