Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Bódi bombagóljával győzelem Soroksáron

Bódi bombagóljával győzelem Soroksáron

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Nehéz meccsre készült november első vasárnapján Soroksáron a Kolorcity Kazincbarcika SC, hiszen Lipcsei Péter csapata hazai pályán öt forduló óta nem kapott ki, legutóbbi négy mérkőzését pedig zsinórban nyerte a Szamosi Mihály Sporttelepen.

A találkozót a hazaiak indították jobban, az első percekben két szöglettel is veszélyeztettek, majd egy beadásnál kellett résen lennie Fadgyas Tamásnak. A 16. percben Korozmán Kevint térdsérülése miatt le kellett cserélnie Lipcsei Péternek, Köböl Krisztián állt be a helyére. A folytatásban a mieink is megélénkültek, a 18. percben Bódi Ádám huszonkét méterről elvégzett szabadrúgása a lécen csattant, pár perccel később Bódi beadását Polgár Kristóf fejelte kevéssel fölé.

A félidő végéhez közeledve alábbhagyott a tempó, ám a 42. percben egy tizenhatosunkon belüli kavarodás közben Jakab Árpád játékvezető Bacsa Benjámint látta szabálytalannak Kékesi Alexanderrel szemben, s a tizenegyespontra mutatott. Az ítéletet a csereként beálló Köböl hajtotta végre, ám Fadgyas tökéletesen érezte meg az irányt és magabiztosan megfogta a büntetőt – a szünetre így maradt is a gólnélküli állás.

A második játékrész elejére keményebb szabálytalanságok és kisebb-nagyobb helyzetek is jutottak mindkét oldalra, az 50. percben Kaján Norbert, bő tíz percre rá Bacsa Benjámin is a kapufát találta el. Egy óra játék után elkezdődtek a cserék is, mindkét csapat győzelemre törekedett, de nagy taktikai harc folyt a pályán.

A hajrára fordulva ismét szabadrúgáshoz jutottunk, ezúttal kicsit távolabb, mint a meccs elején, huszonhat méterre a kaputól. Bódi ezúttal is magabiztosan futott neki a labdának, s ezúttal a keresztléc sem állíthatta meg, óriási gólt akasztott a jobb felső sarokba. A hátralévő időben a sárga-feketék minden erejüket mozgósították az egyenlítés érdekében, de védőink kiválóan állták a sarat, így a szeptember elsejei tatabányai kiütés után ismét idegenből hoztuk haza a három pontot, amivel továbbra is a képzeletbeli dobogó második fokán állunk.

Folytatás november 10-én vasárnap 13 órától idehaza, a Kolorcity Arénában a Budapest Honvéd ellen!

Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!


JEGYZŐKÖNYV

SOROKSÁR SC–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 0–1 (0–0)
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep, 300 néző.
Vezette: Jakab Árpád (Kiss Balázs, Ring Kevin)
Gólszerző: Bódi Á. 80’

SOROKSÁR SC
Holczer – Nagy O., Króner, Kékesi A., Kaján – Vass Á. (Gálfi N., 72’), Tóth A. (Dragóner F., 86’) – Szabó Sz. (Manner, 72’), Korozmán (Köböl, 16’), Halmai Á. (Kundrák, 72’) – Lovrencsics B.
Vezetőedző: Lipcsei Péter

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Fadgyas – Bacsa B., Polgár K., Debreceni Á., Demeter M. – Lucas (Csatári, 87’), Kártik, Varga J. – Herjeczki (Pethő B., 60’), Szabó M. (Pintér Á., 71’), Bódi Á.
Vezetőedző: Erős Gábor


MESTERMÉRLEG

Lipcsei Péter, a Soroksár SC vezetőedzője

Ez volt az eddigi leggyengébb hazai teljesítményünk, ráadásul az első félidő végén a tizenegyes is kimaradt.

Erős Gábor, a Kolorcity Kazincbarcika SC vezetőedzője

Nehéz mérkőzést játszottunk, és a döntetlen az összkép alapján reálisabb eredmény lett volna, de most nekünk kedvezett a szerencse.

További híreink

Kuttor Attila: Szeretnénk egy kicsit dominánsabb futballal előállni

Dátum: 2026. júl 24. 17:00

A Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, Budapesten, a BVSC-Zugló otthonában szerepel csapatunk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a szezonnyitó mecscet.

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria