Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Húsz év alatt a megye 2-ből az élvonalba

Húsz év alatt a megye 2-ből az élvonalba

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A nagyjából tizenötezer fős lakosságú, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kisvárdán már 1911-ben megalapították az első futballklubot, a Kisvárdai Sport Egyletet. Az alapítók mellett a helyi kereskedők és a község elöljárói is hozzátették a magukét az induláshoz. A csapat a második világháborúig kerületi és regionális bajnokságokban szerepelt, majd a negyvenes évek végén a Nemzeti Bajnokság harmadosztályát is megjárták.

A későbbi évtizedek az országos szinteket tekintve a harmadik és a negyedik vonalban találták a KSE-t, az egyetlen kivételt az 1978/1979-es szezon jelentette, amikor egy komolyabb átszervezés – valamint egy Debreceni Kinizsi elleni sikeres osztályozó – után az NB2-ben is kipróbálhatták magukat – kevés sikerrel, hiszen sereghajtóként estek ki, miközben ekkor a Kazincbarcikai Vegyész az ötödik helyen zárt.

A KSE – mint megannyi magyar sportegyesület – megsínylette a rendszerváltást, majd 2001-ben meg is szűnt. Két évvel később Várda SE néven alakult újjá a KSE-t jogelődnek tekintő egyesület, amely tíz év alatt az NB2-ig küzdötte fel magát, majd újabb öt év elteltével az OTP Bank Ligába is kvalifikált, sőt a 2021/2022-es szezonban történelmi eredményt értek el, az FTC mögött megszerezték az ezüstérmet. A hihetetlen szereplést ráadásul egy újonc vezetőedzővel tudták megvalósítani, aki előtte asszisztensedzőként dolgozott a csapatnál és akit Erős Gábornak hívnak.

Az ezüstérmet egy hatodik, majd egy tizenegyedik hely és kiesés követte, így zsinórban hat élvonalbeli szezon után újra a másodosztályba neveztek a szabolcsiak. Az együttes az idényt még Feczkó Tamással kezdte a vezetőedzői pozícióban kezdte meg, ám az első két fordulóban elszenvedett vereséget (Vasas idegenben 1-3; Budafok otthon 1-2) követően a tréner lemondott, amit Révész Attila sportigazgató elfogadott, s azóta ő maga irányítja a szakmai munkát a Várkerti Stadionban.

A klub a nyári szünetben az idegenlégiósok (egy részének) megtartása mellett döntött, ám így is egy csapatnyi játékosmozgás volt az öltözőben. Az edzőváltást követően a csapat megindult felfelé a tabellán, a 12. fordulót követően a vezetést is átvették, ám aztán egy vereség és egy döntetlen következtében a 4. helyre csúsztak vissza, hátrányuk az éllovashoz – azaz a Kolorcity Kazincbarcika SC-hez – képest két pont.

A Kisvárda házi góllövőlistáját a nyáron érkező, barcikai nevelésű, élvonalbeli rutinnal bíró Molnár Gábor vezeti, aki hat gólt szerzett, mögötte Jasmin Mešanović áll négy találattal. A Várda huszonhat góllal a második legeredményesebb csapat a Merkantil Bank Ligában – épp mögöttünk. A piros-fehérek közül már két játékost is kiállítottak (Lippai Tibor, Osztrovka Maxim), a legtöbb sárga lapot pedig Aleksandar Jovicic és Branimir Cipetic kapták, őket négy-négy alkalommal figyelmeztették eddig.


A Kolorcity Kazincbarcika SC – Kisvárda Master Good találkozó december 1-jén vasárnap 13 órakor kezdődik a Kolorcity Arénában. Jegyet most is elővételben érdemes vásárolni, amit ITT lehet megtenni, egyéb meccs- és jegyinfókat pedig ITT találhattok.

További híreink

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Szabad foci a KBSC-nél

Dátum: 2026. júl 19. 16:00

A Kolorcity KBSC U14-es korosztályig (2013 után születettek) és hozzátartozóik számára fakultatív focizási lehetőséget biztosít a 40X60-as műfüves "C" pályán.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria