Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A szezon legjei és egyéb érdekességek #1

A szezon legjei és egyéb érdekességek #1

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

December elsején lezárult a Merkantil Bank Liga 2024/2025-ös szezonjának első fele, amit a tabella második helyén zárt a Kolorcity Kazincbarcika SC. Ilyenre – a másodosztályban – utoljára 1989 telén került sor, akkor a harminchat pontos Szeged SC mögött hét egységgel lemaradva vártuk a tavaszt a Keleti csoportban.

A naptári év végéhez közeledve érdekes lehet egy pillantást vetni a teljes év tabellájára, ahol ugyancsak a második helyet foglaljuk el a Vasas mögött, azaz a teljes évet a Merkantil Bank Ligában töltő tizenegy csapat közül is a második legjobb a mérlegünk.

A legtöbb játékperc

Az őszi szezonra visszatérve nézzük a játékperceket, azaz, hogy melyik játékosunk mennyi időt töltött a pályán. Erős Gábor vezetőedző az őszi szezonban összesen huszonnégy játékosnak adott lehetőséget, közülük csupán hárman voltak, akik minden mérkőzésen pályára léptek, méghozzá a veterán trió, Varga József, Bódi Ádám és Lucas. A triumvirátus valamennyi találkozón a kezdőben kapott helyet. Közülük is kiemelkedik Varga József, aki egy híján minden meccset végigjátszott, mindössze húsz perc hiányzik neki a félszezon alatt összeszedhető 1350-hez. A játékperceket illetően hármójuk közé „ékelődik” Debreceni Ákos, aki az első fordulót követően mindegyik mérkőzést végigjátszotta. A védelmet rajta kívül Polgár Kristóf képviseli, aki a negyedik forduló kivételével ugyancsak minden találkozón kezdő volt.

A legtöbbet pályán lévő öt játékosunk

A legtöbb gól

A tabellára nézve az mindenki számára azonnal szembetűnő, hogy a Kolorcity Kazincbarcika SC volt az őszi szezon legeredményesebb csapata, a harminchárom megszerzett gól kiemelkedik a mezőnyből. A megszerzett találatainkat tizenegy játékos jegyezte, ennél többen csak a Vasas keretéből tudtak gólt szerezni (tizenketten).

A házi góllövőlistánkat Pethő Bence vezeti nyolc találattal, őt Bódi Ádám követi héttel. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán Kártik Bálint és Lucas osztoznak, az ő góljaiknak négy-négy alkalommal örülhettünk.

Házi góllövőlistánk féltávnál

Az előző két statisztikát összevetve Pethő Bencét külön is ki kell emelnünk, hiszen átlagosan 88 percenként talált az ellenfelek kapujába. Ez az egész liga legjobb mutatója, az abszolút góllövőlista tizenkét gólos éllovasa, a kozármislenyi Kirchner Krisztián átlaga 105 percenként egy gól. Ha a találatokat a pályára lépések számához viszonyítjuk, akkor viszont fordul a sorrend, Kirchner meccsenként átlagosan 0,8-szor, Pethő pedig 0,67-szer eredményes, ami ugyancsak a bajnokság két legjobb teljesítménye.

A legtöbb gólpassz

Ebben az összevetésben is van mire büszkének lennünk, Bódi Ádám a Merkantil Bank Liga toronymagas éllovasa tizenhárom assziszttal, mögötte a kisvárdai Branimir Cipetic héttel következik. Ádám esetében ez azt is jelenti, hogy a kanadai táblázaton húsz ponttal ugyancsak éllovas, átlagosan 61 percenként vállalt tevékeny részt gólban.

Az előkészítők legjobbjai

Itt érdemes kiemelni Herjeczki Kristóf statisztikáját is, aki az 543 játékperc alatt jegyzett két góljával és három asszisztjával átlagosan 108 percenként járult hozzá egy gólunkhoz.

 

További híreink

Szabad foci a KBSC-nél

Dátum: 2026. júl 19. 16:00

A Kolorcity KBSC U14-es korosztályig (2013 után születettek) és hozzátartozóik számára fakultatív focizási lehetőséget biztosít a 40X60-as műfüves "C" pályán.

Kolorcity KBSC - Debreceni EAC 2-0 (0-0)

Dátum: 2026. júl 19. 14:00

Maksym Pukhtieiev duplájával 2-0-ra legyőztük a DEAC-ot a bajnoki főpróbán. Köszönjük, hogy ilyen sokan kilátogattatok! Tálálkozunk szerdán 18 órától az ankéton! Szombaton a BVSC otthonában indul számunkra a bajnokság. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Köszönjük, NB I.! - előzetes

Dátum: 2026. júl 18. 19:00

A kazincbarcikai labdarúgás töténetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hamarosan a KBSC hivatalos YouTube csatornáján!

Találkozz a csapattal! Szezonnyitó szurkolói ankét és nyilvános edzés a Kolorcity Arénában!

Dátum: 2026. júl 18. 16:00

A bajnokságra való felkészülés nemcsak az edzőpályákon zajlik, a háttérben is nagyon sokat dolgozunk azért, hogy szurkolóinkat és támogatóinkat is megfelelően kiszolgáljuk. Csapatunk a történelmi NB I-es év után hazaköltözik, közben folyamatosan erősödünk és a klub mögött álló infrastruktúra is fejlődik, így lesz miről beszélnünk. Szeretnénk, ha együtt lehetnénk részesei az előttünk álló időszaknak, ezért szeretettel várunk minden érdeklődőt a Kolorcity KBSC szerdai szezonnyitó szurkolói ankétjára, amelyet egy nyilvános edzés követ.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria