Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Rutinos, gólerős támadó érkezett, komoly élvonalbeli tapasztalattal

Rutinos, gólerős támadó érkezett, komoly élvonalbeli tapasztalattal

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

„Örülök, hogy itt lehetek Kazincbarcikán és bízom benne, hogy közösen elérhetjük céljainkat!” – üdvözölte röviden a Kolorcity családot első téli érkezőnk, aki kedden 13 órakor írta alá három évre szóló szerződését a Kolorcity Arénában.

A harminckét esztendős csatár, Myke Bouard Ramos a brazíliai Curitiba szülötte, s hazájában, a Paraná-ban mutatkozott be felnőttként 2012-ben. Egy évvel később érkezett Magyarországra, hazánkban először Salgótarjánban játszott, ahol tizenhárom NB3-as bajnokin tizenkét gólt szerzett. Innen Kisvárdára, majd az MTK-hoz vezetett az útja, a kék-fehéreknél az NB1-ben is bemutatkozhatott 2015 őszén.

Az MTK-ban két szezont húzott le, majd egy évadot a Haladás játékosaként töltött kölcsönben, a 2018/2019-es idényt pedig az Egyesült Arab Emirátusokban futballozta végig az Al-Ittihad Kalba játékosaként, ugyancsak kölcsönben. Visszatérése után 2022-ben a Nyíregyháza Spartacushoz igazolt, ahol ő is részese volt a piros-kékek 2024-es NB2-es bajnoki címének és feljutásának. A most futó idényben tíz alkalommal lépett pályára az OTP Bank Ligában.

Myke Ramos összesen hetvenhét élvonalbeli bajnokin szerepelt Magyarországon, melyeken tizenegy gólt szerzett. A második vonalban negyvenhat mérkőzése és tizennyolc találata van.

Szeretettel köszöntünk Kazincbarcikán Myke!

 


Névjegy

Myke Bouard Ramos

Születési idő: 1992. október 30.
Születési hely: Curitiba (Brazília)
Állampolgárság: brazil, magyar
Életkor: 32 év
Magasság: 185cm
Poszt: támadó

Korábbi klubjai:
Paraná
Putnok
Salgótarjáni BTC
Kisvárda Master Good
MTK Budapest
Haladás
Al-Ittihad Kalba
Nyíregyháza Spartacus

További híreink

Kuttor Attila: Szeretnénk egy kicsit dominánsabb futballal előállni

Dátum: 2026. júl 24. 17:00

A Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, Budapesten, a BVSC-Zugló otthonában szerepel csapatunk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a szezonnyitó mecscet.

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria