Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A szlovák másodosztály éllovasa érkezik

A szlovák másodosztály éllovasa érkezik

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A 2025-ös téli felkészülési időszak negyedik mérkőzése következik január 25-én szombaton. A zárt kapus mérkőzésre ezúttal a DVTK Edzőközpontban kerül sor, hogy a csapat füves pályán tudjon készülni a két hét múlva esedékes bajnoki rajtra.

Csapatunk az Eger FC 4-1-es legyőzése, majd a szlovák élvonalbeli Mihalovce elleni 1-1-es döntetlent követően szerdán 1-0-s vereséget szenvedett a Budafoki MTE csapatától Mezőkövesden.

Aktuális ellenfelünk, az FC Tatran Prešov a Szlovákia területén alapított legrégebbi labdarúgócsapat, 1898. május 25-én alapították Eperjesi Torna és Vívó Egylet néven. A klub legnagyobb sikerei között a Csehszlovák bajnokságban elért két ezüstérmet (1965, 1973), valamint a Szlovák Kupa 1992-es megnyerését említhetjük. A nemzetközi porondon is szereztek trófeát, 1981-ben a Közép-európai Kupát hódították el.

A csapat utoljára a 2017/2018-as szezonban szerepelt a szlovák élvonalban, az akkori kiesést azonnali újabb kiesés követte a másodosztályból is. A harmadik ligában három idényt töltöttek, s a feljutás után rögtön az ezüstéremig száguldott a meglehetősen szélsőségesen szereplő együttes. A 2. hellyel járó osztályozót azonban nem sikerült megugrani, a Zlaté Moravce csapata 3-1-es összesítéssel múlta őket felül.

A most futó szezonban rendkívül meggyőző teljesítményt nyújtva vezetik a Monacobet Liga, azaz a szlovák másodosztály tabelláját, előnyük nyolc pont a Liptovský Mikuláš (Liptószentmiklós) előtt. Az eperjesiek ráadásul az őszi szezon zárása előtti tizenhárom tétmérkőzésüket mind megnyerték (32-10 gólkülönbséggel), s bejutottak a Szlovák Kupa negyeddöntőjébe is. A csapat legeredményesebb játékosa a szenegáli légiós, Landing Sagna, aki nyolc gólt szerzett az ősszel.

A felkészülési időszakban hozzánk hasonlóan vegyes a mérlegük, időrendben egy döntetlen (Zsolna 2-2), egy vereség (Rózsahegy 0-3) és egy győzelem (Kisvárda 1-0) az eddigi produktum.

A találkozó tehát szombaton 14 órakor kezdődik a DVTK Edzőközpontban, ahonnan Facebook oldalunkon tudósítjuk szurkolóinkat!

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria